ász

Újabb 9 kórházban vizsgálódik az ÁSZ, hamarosan kiderül a gazdálkodásuk

Újabb 9 vidéki, illetve fővárosi egészségügyi intézményben van folyamatban az Állami Számvevőszék ellenőrzés - hívja fel a figyelmet mai közleményében maga a legfőbb ellenőrző szerv. Azt is jelzik, hogy a vizsgálatok során az ÁSZ értékeli a kórházak belső szabályozottságát, pénzügyi és vagyongazdálkodását, valamint a 2017-es évre vonatkozóan a költségvetési maradványok felhasználásának szabályosságát is.

Törvénytelen hallgatói önkormányzatokra bukkantak

Vagyonmegóvási intézkedést kezdeményezett az Állami Számvevőszék nyolc egyetemnél, mindaddig amíg nem igazolják a hallgatói önkormányzat törvényes működését - ezt jelentette be az ÁSZ főtitkára egy mai sajtótájékoztatón. Holman Magdolna elmondta: az ÁSZ megállapította, hogy a 27 állami fenntartású felsőoktatási intézmény hallgatói önkormányzatai a 2013-2016. közötti években nem szabályszerűen alakultak meg, ezért a felsőoktatási törvényben biztosított jogosítványaik gyakorlásának feltételei nem álltak fenn.

Adócsökkentéseket sürget az ÁSZ elnöke

A személyi jövedelemadó, a járulékok és a munkabérek után fizetendő vállalkozói közterhek további csökkentését sürgeti az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Domokos László a Magyar Idők hétfői számában megjelent interjúban úgy fogalmazott: ettől a reálbérek emelkedése és a családok anyagi biztonságának növekedése remélhető.

Elkezdte az állami cégek korrupciós kockázatainak felmérését az ÁSZ

Megkezdődött a köztulajdonú gazdasági társaságok integritás felmérése, melyben az Állami Számvevőszék az állami és önkormányzati gazdasági társaságok korrupciós kockázatait és integritási kontrolljainak kiépítettségét térképezi fel. Ezt a típusú felmérést második alkalommal készíti el az ÁSZ, amellyel a közszféra intézményei körében már hetedik éve zajló rendszeres integritás felmérését egészíti ki.

Új főtitkára van az Állami Számvevőszéknek

2017. október 20-tól Holman Magdolna lett az Állami Számvevőszék főtitkára, miután Dr. Elek János, az ÁSZ korábbi főtitkára 2017. október 12-i hatállyal nyugdíjba vonult. Az ÁSZ új vezetője megbízását Domokos László elnöktől vette át. Holman Magdolna 2003-tól dolgozik az Állami Számvevőszéknél, eddig a tervezési feladatokat irányította és különböző ellenőrzések felügyeletét látta el.

Van még a kormánynak muníciója

A Magyar Nemzeti Bank szerdán megjelent elemzésével összhangban az Állami Számvevőszék csütörtökön kiadott anyagában szintén arra jutott, hogy az idei költségvetésben lehet egy 130-175 milliárd forintos mozgástér.

Az MNB-t is ellenőrizni fogja az ÁSZ

Az Állami Számvevőszék átadta az Országgyűlésnek a 2016. második félévi ellenőrzési tervét. A következő félévben az ÁSZ ellenőrzéseket végez egyebek mellett a Magyar Nemzeti Banknál, a Magyar Államkincstárnál, és a megyei hatókörű városi múzeumoknál is - számol be az ÁSZ hírportálja.

Súlyos szabálytalanságok két kórháznál

Az Állami Számvevőszék hiányosságokat tárt fel a kecskeméti székhelyű Bács-Kiskun Megyei Kórháznál és a miskolci központtal működő Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórháznál az irányítószervi feladatellátásban, a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése területén, továbbá a számvevőszéki ellenőrzés szabálytalanságokat állapított meg a kórházak pénzügyi és vagyongazdálkodásában is.

Jelentős deficitet lát az ÁSZ-elnök az EU-pénzek miatt

A 2017-es magyar költségvetés "az uniós támogatások nagymértékű felhasználásával számol", "erre azonban csak akkor nyílik lehetőség, ha magyar forrásból közel hétszázmilliárd forinttal kiegészítjük az uniótól érkező összegeket" - fogalmazta meg kissé furcsán a jövő évi államháztartási hiány felhajtó tényezőjét a Magyar Időkben megjelent interjúban Domokos László. Az Állami Számvevőszék elnöke, aki a Költségvetési Tanács tagjaként már megkapta véleményezésre a jövő évi büdzsét, azt mondta: "a korábbinál nagyobb arányban költene az állam különféle fejlesztésekre és olyan lépésekre, amelyek a nemzetgazdaság gyorsabb növekedését segítenék elő" és mintha kormányzati gazdaságpolitikus lenne, külön kiemelte a lakástámogatásokra szánt 100 milliárdos összeget.

A Bizottságnak is gyanús az Új Nemzedék Központ sok milliárdja

A Bizottság megkérte hazánkat, hogy Ujhelyi István, EP-képviselő által felvetett kérdésekre adjon tájékoztatást - írja a 444.hu. Az Európai Bizottság szerint, a képviselő által feltett kérdés a helyi hatóságok feladatkörébe tartozik, de ettől függetlenül figyelik a Társadalmi Megújulás Operatív Programon (TÁMOP) belül megvalósult projektet. Az Irányító Hatóság szabálytalansági eljárást indított, mely még jelenleg is a fellebbezés szakaszában van.

ÁSZ: vannak hiányosságok az adóhivatal működésében

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) személyi jövedelemadó beszedésével kapcsolatos tevékenysége szabályozott és szabályszerű, a kettős adóztatás és a kamatadó beszedésének ellenőrzése során azonban hiányosságokat tárt fel az Államai Számvevőszék (ÁSZ) - közölte az állami ellenőrző szervezet csütörtökön a honlapján.

Most a számvevőszék kritizálja a kórházak gazdálkodását

Lezárult az első két kórház számvevőszéki ellenőrzése, az ÁSZ a Zala Megyei Kórház, valamint a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak 2008-2013 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését végezte el - olvasható az intézmény honlapján. A Zala Megyei Kórháznál az integritásalapú működést biztosító belső kontrollrendszer kialakításában és működtetésében tárt fel hiányosságokat az ellenőrzés, de voltak szabálytalanságok a pénzügyi és vagyongazdálkodás területén is. A Szent János Kórház ellenőrzése során is hasonló megállapításokat tettek a számvevők: szabálytalanságokat azonosítottak a pénzügyi gazdálkodásban és a vagyongazdálkodás terén sem érvényesültek maradéktalanul az előírások. A két kórházról szóló jelentésen túl több intézmény ellenőrzése jelenleg is folyamatban van.

Készülhetnek az állami cégek a szigorra

Szemléletváltást kell megvalósítani az állami és önkormányzati cégek menedzselésében, az állami cégek menedzsmentjének megújítására feltétlenül szükség van - hangsúlyozta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az MTI-nek adott év végi interjújában.

Tömeges szabálysértést talált az ÁSZ a felsőoktatási intézményeknél

A közbeszerzésekkel kapcsolatban visszatérő és sorozatos szabálytalanságokat talált 2014-es és 2015 első félévi ellenőrzései során az Állami Számvevőszék, amelyek eredményeként megállapították, hogy az intézmények több mint felénél - összesen 17 intézmény esetében - megsértették a közbeszerzésekre vonatkozó előírásokat - mondta el mai előadásában Domokos László. Az ÁSZ elnöke kifejtette jelezte: emiatt 12 intézmény esetében kezdeményeztek jogorvoslati eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. A közbeszerzésekkel kapcsolatos szabálytalanságokat az Országos Mentőszolgálatnál is találtak az ÁSZ ellenőrei.

Szabálytalanságok tömkelege a PSZÁF-nál

Számos hiányosságot és szabálytalanságot tárt fel az Állami Számvevőszék az MNB-be integrált Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének korábbi tevékenységében.

Több tízmilliárdos szabálytalanságot találtak az EU-támogatásoknál

Az uniós források egyik magyarországi hivatalos ellenőrző szerve, a 2010 óta működő Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) mintegy 26 milliárd forintnyi szabálytalanságot állapított meg eddig - tudta meg az érintett intézménytől a napi.hu. Ezzel párhuzamosan a 2007-2013-as fejlesztési időszakban több tízezer ún. folyamatba épített ellenőrzés indult meg, amelyekből a legfőbb uniós alapok tekintetében eddig összesen 7758 szabálytalansági eljárás kezdődött el. Ezek kapcsán bő 44 milliárd forintnyi támogatást követelnek vissza a hivatalos szervek, de eddig csak a negyedét kapták meg.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.