Az Európai Unió Tanácsa az Európai Békekeretből származó további 500 millió euró (mintegy 200 milliárd forint) értékű katonai támogatásról állapodott meg Ukrajna számára, valamint elfogadta az Európai Unió Ukrajnát támogató katonai segítségnyújtási missziója (EUMAM Ukrajna) kiképzési erőfeszítéseit támogató új, 45 millió euró (mintegy 18 milliárd forint) összegű támogatási intézkedést.
Elérkezett az idő, hogy véget vessen Oroszország az Ukrajna ellen indított háborúnak – véli Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, a G20-as csúcstalálkozó résztvevőinek küldött videóüzenetében.
Ukrajna kész élni önállóságával és fenntartja a jogát arra, hogy megválaszthassa saját biztonsági berendezkedését - jelentette ki Olga Sztefanyisin ukrán miniszterelnök-helyettes Brüsszelben Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral folytatott megbeszélését követően hétfőn. Stoltenberg kijelentette, hogy Ukrajnának joga van megvédeni önmagát, és arra, hogy megválassza biztonsági berendezkedését.
Az európai állampolgárok mintegy 90 százaléka fontosnak gondolja, hogy az országok lehetőség szerint ne szoruljanak rá olyan stratégiai erőforrásokra és árucikkekre, mint a víz, a termőföld, az élelmiszer vagy az energia - derül ki a Klímapolitikai Intézet és a Századvég együttműködésében készült átfogó, 30 ezer főre és 30 országra kiterjedő közvéleménykutatásból. Az adatok azt mutatják, hogy a magyarok az uniós átlagnál jóval nagyobb arányban tartják nagyon fontosnak azt, hogy az alapvető természeti erőforrásokkal a saját országuk rendelkezzen, illetve az élelmiszereket és az energiát saját maga termelje meg.
Nem nagyon lesz így kamatemelés.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Humanitárius segélyeket fognak kirakodni rajta.
Ezeket lehet tudni az RFDEW-rendszerről.
Újabb területen vetik be a generatív AI-t.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?