A koronavírus-járvány első hullámában érdemben csökkent a foglalkoztatás és habár az adatokban szinte láthatatlan maradt, de jelentősen nőtt a munkanélküliség is. Tavaly nyáron és ősszel azonban fokozatosan javult a helyzet, így az év vége felé már nem sokkal volt rosszabb a munkaerőpiac állapota – a fő számok alapján –, mint egy évvel korábban.
Az év végén újra visszafogottabban alakult a kiskereskedelem, visszaesett a szolgálató szektor teljesítménye, romlott az üzleti és a fogyasztói bizalom, de a foglalkoztatásban és a munkanélküliségben még nem látszódtak a járvány második hullámának negatív hatásai novemberben. Igaz, az állásvesztők egy részét megint az inaktívak közé sorolják, nem pedig a munkanélküliek táborába – mert nem felelnek meg a módszertani/statisztikai követelményeknek.
Az idei év első fele azonban még sajnos nem lesz könnyű. Miután a járvány a 2021-es esztendő egy részét biztosan terheli, így a korlátozó intézkedések, a bizonytalanság, így a gyengébb kereslet is velünk maradhat. Mindez pedig a munkaerőpiacot is megviseli, hiszen a bevételeik visszaesését elkönyvelő vállalatok újra költségcsökkentésre kényszerülhetnek. Az alábbiakban 3 forgatókönyvet vizsgáltunk meg, hogy miképp alakulhat a munkaerő-piac állapota.
Miről szól a cikk?
- A foglalkoztatás a tavalyi év második felében növekedésnek indult
- A járvány második hulláma megtörheti a kedvező trendet
- Hogyan alakulhat idén a munkaerőpiac?
- Elérjük-e a válság előtti szintet?
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!