
A CFI Hungary Zrt. a további fejlődés és a szinergia adta előnyök kölcsönös kiaknázásának érdekében idén szeptemberben csatlakozott a BDO Magyarországhoz. Az egyesülés révén az idén 15 éves vállalat nevet is változtatott, szeptembertől BDO Magyarország Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-ként folytatja tevékenységét. A döntés révén mintegy 25 szakember és elsősorban cégértékesítéssel, illetve -összeolvadással (Mergers and acquisitions - M&A) kapcsolatos szaktudás érkezett a BDO hálózatába.
A BDO vezető globális könyvvizsgáló hálózat, amelynek fő tevékenysége ugyan a könyvvizsgálat, ám emellett van egy sor kiegészítő, kapcsolódó szolgáltatása is, mint az adótanácsadás, könyvelés, bérszámfejtés, informatikai és pénzügyi tanácsadás.
A most csatlakozott szakértői csapat pénzügyi tanácsadásban korábban is piacvezető volt Magyarországon, és mivel hosszú évek óta kapcsolatban volt a két cég, adódott a lehetőség, hogy közösen folytassuk tovább. Erre 2021-ben nyílt meg a lehetőség
– mondta el a Portfolio-nak Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője és vezető partnere. Hozzátette: „nekünk ez azért jó, mert az üzleti életben egyre inkább egy helyen szeretnének a megbízók minél több szolgáltatást elérni. Fontos előny az a nagyon erős belső szinergia is, amit ez az együttműködés a tudásmegosztás révén hoz. Annak ellenére, hogy külön szakmákról beszélünk, az egyes szolgáltatásaink természetesen összekapcsolódnak, hiszen mindegyiknek a közös alapja a számvitel. A csatlakozás révén így volumen és szaktudás egyszerre került a BDO Magyarországhoz, amellyel már komoly erőt tudunk felmutatni, ez pedig a piacon is egyedülálló, a Big Fourhoz képest is jelentős tömeget képvisel” – fogalmazott Gerendy.

Tapasztalat házon belül
Az ügyvezető szerint ráadásul nem csupán a létszám és az ügyfelek száma jelentős, hanem nagyon nagy súllyal esik latba a tapasztalattömeg is. „A csatlakozás révén speciális tudás, ismeret érkezett a BDO Magyarországhoz.
Ez azért is jelentős, mert a piacon rengeteg a komplex probléma, egyedi esetek vannak, nincs két egyforma tranzakció, két egyforma könyvvizsgálat vagy könyvelés. Csak korlátozottan lehet tipizálni a feladatokat, ez pedig felértékeli a tapasztalat jelentőségét.
A CFI Hungary, mint az egyik legjelentősebb hazai M&A és pénzügyi tanácsadó, ráadásul kifejezetten emberközpontú, nagy felkészültséget és egyben bizalmat igénylő munkát végzett az elmúlt években. A cégeladás bizalmi feladat, hiszen a tulajdonosok sokszor az életük munkáját értékesítik.”
A tapasztalat fontosságát hangsúlyozta Fekete Márk, a BDO Magyarország Pénzügyi Tanácsadási üzletág partnere, vezérigazgatója is. „Ha egy tanácsadónak nincs kellő tapasztalata, magabiztossága, megfelelő tárgyalási készsége, akkor nem tudja érdemben segíteni az ügyfeleit abban, hogy létrejöjjenek a tervezett akvizíciók.
Amikor a befektetők vagy tulajdonosok maguk próbálkoznak, a legjobb szándékuk ellenére is megakadhat a folyamat, nagyon sokszor nem sikerül, amit célként kitűztek.
Velünk együtt viszont meg tudják valósítani, az elmúlt évek sikerei megerősítették számukra is, hogy ténylegesen hozzáadott értéket jelentünk” – fogalmazott.

Nemzetközi lehetőségek
Mint elmondta, az volt a fő motivációjuk a BDO-hoz csatlakozás során, hogy egy nemzetközi hálózat segítségével az országhatárokon túl is fejlődhetnek.
Nagyon intenzív növekedési céljaink vannak, duplázódást várunk magunktól három éven belül mind létszámban, mind árbevételben
– jelentette ki Fekete Márk.
A nemzetközi beágyazottság fontos előny a további terjeszkedésben, hiszen a BDO minden szomszédos országban jelen van, illetve olyan kiemelt jelentőségű térségekben is, mint Németország, Anglia, Észak-Amerika vagy Ázsia.
Cégeladási szezon
A közös munkát leginkább a piac fejlődése indokolta.
Jelenleg a generációváltás és az ebből fakadó értékesítési igény miatt az M&A terület nagyon intenzív időszakát éli.
Szép számmal vannak nemzetközi figyelemre is számot tartó, vonzó magyar cégek, amelyek felkeltik a külföldi befektetők érdeklődését. Ezt az igényt a koronavírus okozta lezárások, utazási nehézségek egy időre korlátozták, hiszen cégvásárlás előtt az érdeklődők természetesen maguk is meg akarják nézni a kiszemelt vállalkozást. Most, hogy elhárultak ezek az akadályok, nagyon komoly érdeklődés van egyes iparágakban.
További tényező, hogy jelentős felhalmozódott tőke, rengeteg „olcsó pénz” van Magyarországon, amely keresi a helyét, és az állami programok ezt még fokozzák a kötvényprogrammal és egy aránylag kedvező finanszírozási helyzettel.
Emiatt nagy a kereslet befektetői oldalról, amelynek egy része már csak a környező országokban találja meg a megfelelő célpontjait.
Ezért is volt fontos számunkra a BDO-s hálózat, hogy ha valaki a Balkánon, Szlovákiában, vagy Ausztriában szeretne befektetni, a kollégák tudjanak segíteni ebben is” – tette hozzá Fekete Márk.
A jövőbeni tervek között a régiós központtá válás, a meghatározó szerep erősítése és a növekedés is szerepel. Az együttműködés révén a BDO Magyarország még több területen, teljesen integráltan tudja kiszolgálni ügyfeleit. „A vállalati pénzügyi tanácsadási szolgáltatásunk minden tekintetben felzárkózott könyvvizsgálati, adó, jogi, informatikai, valamint hotel és ingatlan üzletágaink mellé. Nyugat-Európából nézve, ha valaki befektetési célpontot keres, ez a régió egységes kezelést igényel. Ezt Magyarországról jó kiszolgálni. A most csatlakozott 30 fős, dedikált csapattal minden adott ahhoz, hogy a BDO Magyarország a régió M&A központjává váljon” – mondta el Gerendy Zoltán.
A cikk megjelenését a BDO Magyarország támogatta.
Fotó: Stiller Ákos
Mi a teendő, ha támad Oroszország? Egykori brit kormánytagok szimulálták le a háborút
Így nézne ki egy Egyesült Királyság elleni orosz támadás.
475 év után felébredt az orosz vulkánóriás: 6 kilométeres hamuoszlop borítja be az eget
Újabb csapás sújtja Oroszországot.
Újabb diktátor van születőben? Elfogadták az "élethossziglan elnökség" alkotmánymódosítást El Salvadorban
Amerika szövetségeséről van szó.
Nagy bejelentést tett a világ olajkitermelésének felét uraló olajkartell
Szeptembertől ömleni fog az olaj a piacra.
Megdöbbentő csapadékkülönbségek: pár utcányi távolság döntött arról, ki ázott bőrig és ki nem
Mutatjuk, hogy hova jutott a java.
Évtizedes egyezséget hágott át az izraeli miniszter, majd kiállt Gáza teljes elfoglalása mellett
Nemzetközi szervezetek szerint még mindig nincs elég segély az övezetben.
Sok mindenről árulkodik, miként néz ki egy jegybank épülete? Az USA a Parkinson-törvény áldozatává válhat
Különböző intézmények gyakran éppen akkor építenek extravagáns székházakat, amikor hanyatlani kezdenek.
Így hangolná össze a kormány a különböző lakástámogatásokat
Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekébe
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
