A felhasználók száma tavaly elérte a 80 ezer főt, ami jókora elmozdulás az egy évvel korábbi 55 ezerhez képest. A növekedéshez minden korosztály hozzájárult, az autómegosztó legidősebb budapesti felhasználója például már 80 éves is elmúlt. A magáncélú használatnál még nagyobb mértékben nőtt a szolgáltatás üzleti célú felhasználása, miközben tíz perccel, 97 percre emelkedett az átlagos utazási idő, ami jól mutatja, hogy az autómegosztás valós közlekedési alternatívát jelent minden autós élethelyzetben.
A flotta átlépte a félezres rekordszámot, és két új típus is megjelent a mezőnyben, a benzines, valamint az elektromos Peugeot e208. Az immár a 100 km2-t is meghaladó szolgáltatási területhez új, a városmagtól távolabb eső részek csatlakoztak külső zónaként, és – Budakalász, Budaörs és Dunakeszi után – Érden is létrejött egy hasonló. Nagy lépés volt a cég és a felhasználók életében, hogy már a Liszt Ferenc repülőtér Holiday parkolójában is lezárhatják az útjukat a flotta autóival.
A Share Now továbbra is a carsharing szorosabb integrációját szeretné elérni a fővárosi közlekedésben, többek között olyan speciális szolgáltatásokkal, mint az autók előre foglalását lehetővé tevő Pre-booking szolgáltatás. Koralewsky Márk, a Share Now digitális szolgáltatásfejlesztési igazgatója szerint a felhasználók igényeire szabott, költséghatékony mobilitási alternatívának egyre nagyobb szerepe lesz a városok élhetőbbé tételében, hiszen egy megosztott autó akár 10 saját használatú járművet is kiválthat a városi forgalomban.
Címlapkép: Share Now
Orbán Viktor szövetségese lemond a cégbirodalmáról, így máris miniszterelnök lehet
Engedett a nyomásnak a cseh politikus.
Négy ország is bojkottálja a 2026-os Eurovíziót, még soha nem történt ilyen a verseny történetében
Izrael részvétele a problémájuk.
Újabb nagy leépítést jelentettek be Gattyán György cégbirodalmánál - a home office-nak is búcsút intenek
Folytatódik a elbocsátási hullám.
Drónok támadtak Zelenszkij elnökre? Ebből borzalmas tragédia is lehetett volna
Írországi útján célozták meg a drónok az elnök gépének útvonalát.
Oroszország kiborult London lépésén, kemény válaszlépések jöhetnek
Putyinhoz vezettek az angliai mérgezés nyomozásának szálai.
Kifakadt az uniós biztos: ezt kell tenni, ha Amerika cserben hagyja a NATO többi országát
Semmit nem ér a NATO kollektív védelme?
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Óriási metánkibocsátó a mezőgazdaság - pedig ez megakadályozható lenne
A mezőgazdaság a globális metánkibocsátás legnagyobb forrása, amely rövid távon is jelentősen hozzájárul a felmelegedéshez.
Számok
Gyors számítás.
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .


