Előfizetői tartalom

Vakon épít mocsárra várat a kormány

Az előzetes közlésnek megfelelően Varga Mihály pénzügyminiszter kedden hivatalosan is beterjesztette a parlamentnek a 2024-es költségvetést. Vagyis a kormány minden kockázat, valamint a 2023-as büdzsé elcsúszása ellenére ezúttal is bevállalta a korai költségvetés-alkotást, annak minden hátrányával. A hab a tortán, hogy a jelenlegi változatában még törvénysértő is a törvényjavaslat: nem számol a jegybanki veszteségtérítés kiadásával, és ebből kifolyólag azt is mondhatjuk akár, hogy csak azt a látszatot kelti, hogy ez egy kész költségvetés. Gyorsértékelésünkben összefoglaljuk a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, részletes elemzéssel hamarosan jövünk.

Nem tért le a rizikós útról a kormány

A mai benyújtás (Varga Mihály sajtótájékoztatójáról itt írtunk) tehát azt jelenti, hogy a kormány kitart a rizikós út mellett, mármint a költségvetés korai elfogadása a 2024-es büdzsé esetében is megmaradt. Mindezt annak ellenére teszi, hogy az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a legfőbb érv a korai költségvetés mellett - stabilitás, kiszámíthatóság, tervezhetőség - már nem áll meg. Ennek állatorvosi lova talán épp a 2023-as költségvetés, melyet először a parlament tavaly nyáron fogadott el, majd végső formáját idén (!) márciusban nyerte el, miközben tavaly decemberben rohamléptekben a kormány rendeleti úton módosította azt.

Mindezek mellett - az Európai Bizottság számításai nyomán - már azt is tudjuk, hogy a kormány milyen kockázatokat és költséget vállal fel azzal, hogy nem az év végén terjeszti be a költségvetést (fél évvel több tényadat birtokában). Az alábbi ábra azt mutatja, hogy a korai költségvetés gyakorlatának életbe lépése után mennyivel magasabb volt az előrejelzési hiba a tervezetekben.

korai költségvetés kockázatok
A költségvetés tervezési hibái 2010 óta (a hivatalos pénzforgalmi kiadás és az előirányzott kiadás eltérése a GDP arányában)
A korai költségvetés eddigi tapasztalatai
Költségvetési év Benyújtás időpontja Parlamenti zárószavazás Eltelt napok
2013 2012. június 15. 2012. december 11. 189
2014 2013. szeptember 30. 2013. december 17. 103
2015 2014. október 30. 2014. december 15. 46
2016 2015. május 13. 2015. június 23. 41
2017 2016. április 26. 2016. június 13. 48
2018 2017. május 2. 2017. június 15. 44
2019 2018. június 13. 2018. július 20. 37
2020 2019. június 4. 2019. július 12. 38
2021 2020. május 26. 2020. július 3. 38
2022 2021. május 4. 2021. június 15. 42
2023* 2022. június 7. 2022. július 19. 42
2024 2023. május 30. 2023. július 7. 38
Forrás: Portfolio; * a 2023-as költségvetés végső parlamenti változatát 2023. március 31-én nyerte el

Az a bizonyos kincstári optimizmus

Már-már az is szokványos, hogy a költségvetés alapjául szolgáló legfontosabb makrogazdasági paraméter esetében is meglehetősen optimista a Pénzügyminisztérium. Jövőre ugyanis 4%-os GDP-növekedést prognosztizál, miközben a Portfolio által megkérdezett elemzők legutóbbi konszenzusa 3,3% volt. Ha pedig a vártnál gyengébben muzsikál majd a gazdaság (és ennek a jövő évi tervezésnek az idei alapjai is gyengébb lábakon áll, mert az idei 1,5%-os kormányzati növekedési előrejelzés is optimista), az lecsapódik a költségvetés bevételi oldalán, ahogyan történik az idén.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés