Gazdaság

Már nem bizakodnak a fogyasztók - Hét hónapja tartó lendület akadt el

Júliusban nem változott a GKI konjuktúraindexe, értéke -12.9 ponton áll. A kutatóintézet tájékoztatása szerint az abból adódott, hogy ebben a hónapban javult a vállalatok bizalmi indexe, miközben visszaesett a fogyasztói hangulat. Ezzel egy hét hónapja tartó kedvező trend akadt el a gazdasági kilátások tekintetében.

Sűrű hetünk lesz - Mire érdemes figyelni?

Friss adatokból az előttünk álló hét egyetlen napján sem lesz hiány, a hazai befektetőket mégis valószínűleg továbbra is elsősorban a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval folytatott tárgyalások jövőjével kapcsolatos hírek érdeklik majd. Az Egyesült Államokban a hét második felében látnak napvilágot a második negyedéves GDP számok, amelyekkel kapcsolatban minden bizonnyal már ma megkezdődnek a találgatások.

Több vatikáni euróérme lesz forgalomban

Az elmúlt öt évben szinte kizárólag gyűjtők szerezhettek be olyan euróérméket, amelyek hátoldalán a Vatikáni Állam valamely szimbóluma volt látható, a jövőben viszont ezek az érmék a pápai állam utcáin is elérhetők lesznek - írja az euobserver. Elsőként a XVI. Benedek pápa arcképével "díszített" érmék kerülnek forgalomba.

Újabb IMF hitelrészletet hívhat le Románia

A Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa még pénteken jóváhagyta a hitelprogram negyedik felülvizsgálatának eredményeit, amelynek nyomán 768 millió SDR-nyi, mintegy 900 millió eurónyi hitelrészletet hívhat le az ország. Ezzel az eddig lehívott hitelkeret 9.3 milliárd euróra nő majd a tavaly májusban elindított 2 éves, 13 milliárd eurós készenléti hitelprogramból.

Mosolygós búcsú - csak nehogy sírás legyen a vége

Büszkén és mosolyogva intett búcsút az elmúlt héten a kormány a Nemzetközi Valutaalapnak, a nemzeti önrendelkezés irányába való elmozdulásra hivatkozva, miközben a befektetői-elemzői közösség és a hitelminősítők feszülten figyelték a fejleményeket, a forint pedig látványosan gyengélkedett a régiós devizák között. A jegybank higgadtan reagált a hétfői kamatdöntéskor, de egyértelműen jelezte, hogy nem fogja tétlenül nézni a túlzott forintkilengéseket. Szerencsére a héten inkább pozitív volt a nemzetközi befektetői környezet, így ez tompította a váratlan IMF-búcsúztatás negatív hatásait. Kérdés azonban, hogy ez meddig maradhat így és az IMF nélkül hosszú távon is valóban gond nélkül tudjuk-e majd finanszírozni az államadósságot.

Orbán: az államnak nincs eszköze a forint árfolyamának garantálására

Az államnak nincs eszköze a forint árfolyamának garantálására - jelentette ki Orbán Viktor a HírTv Péntek 8 című műsorában. A csatorna híradójában idézett részletből az is kiderül, hogy a miniszterelnök szerint tízszer meg kell gondolni a devizahitel felvételét.

Újra negatív kilátást adott az S&P - Hajszálra a bóvlitól

A magyar államadósság besorolásának korábban már negatívról stabilra javított kilátását ma visszarontotta negatívra a Standard and Poor's arra hivatkozva, hogy a magyar kormány felől eddig látott gazdaságpolitika elégtelen a magas államadósság közép távú leszorítására.

Mint ismert: ma délelőtt leminősítési felülvizsgálat alá helyezte Magyarországot a Moody's Investors Service arra hivatkozva, hogy a hétvégén megszakadtak a tárgyalások a magyar kormány és a nemzetközi szervezetek között, illetve a kormány nem is tervezi a Nemzetközi Valutaalappal a további együttműködést. Ez a fejlemény a Moody's szerint gyengítheti a magyar államadósság finanszírozásának jövőbeli lehetőségeit.

Míg a Moody's felőli lépés egy közelgő leminősítés "előfutára", addig az S&P jelzése nem ezt vetíti előre, hanem azt, hogy ha legközelebb változik majd a magyar hitelbesorolás, akkor az a romlás irányába fog megtörténni. A gond "csak" az, hogy ezt a jelzést a bóvli kategória határán kaptuk.

Az S&P felőli hírre az eddig alulteljesítő magyar tőzsde lemaradása tovább nőtt, a BUX 1.4%-os mínuszban tartózkodik. A legnagyobb esést az OTP mutatja, a bankpapírok több mint 3%-ot estek. A forint az euróval szemben a reggeli 283 körüli szintről délutánra 287-ig gyengült.

A két hitelminősítői döntés és a piaci reakciók az alábbi cikkben időrendben visszafelé olvashatók.

4 hónapon belül dönt a Moody’s a magyar minősítésről

Amennyiben az eddig várt államháztartási hiánypálya mentén halad tovább a magyar kormány, akkor az megnyugtathatja a piacokat és megmaradhat a magyar államadósság hitelminősítése is - nyilatkozta a Reuters-nek a mai lépés háttereként a Moody's Investors Service vezető elemzője. Dietmar Hornung szavai szerint 4 hónapon belül dönt a hitelminősítő arról, hogy Magyarország megőrizheti-e a jelenlegi Baa1-es besorolást, vagy azt rontja az intézmény.

Reagált a minisztérium a Moody's lépésére: folytatjuk a szigorú fiskális politikát

A kormány folytatja a szigorú költségvetési politikát, amely nem egyenlő a szokásos, családokat és vállalkozásokat érintő megszorító politikával - erősítette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arra a hírre reagálva, miszerint leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette pénteken Magyarországot a Moody's.

Kiugró növekedés az Egyesült Királyságban

Az Egyesült Királyság gazdasága csaknem kétszer olyan gyorsan növekedett az utóbbi negyedévben, mint arra elemzők számítottak. A gyorsulást főleg a szolgáltató és építőipari szektor növekedése fokozta.

Módosult a jegybanktörvény - reagált az MNB

A magyar parlament a tegnapi törvénykezési dömping során módosította a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt is, azon belül is a vezetők javadalmazásával kapcsolatos részt. Ezzel kapcsolatban állásfoglalást adott ki a Magyar Nemzeti Bank, az alábbiakban ezt tesszük közzé.

Így lábalhat ki Európa a válságból

Az IMF nemrég megjelent cikkében úgy véli, hogy a bizalom visszaállítása kulcskérdés az eurózóna növekedésének megteremtéséhez. Három tényezőt emelnek ki, melyek szükségesek a középtávú fejlődés elősegítésében.

A fundamentumok nem indokolják a leminősítést, de...

A piaci szakértők egyöntetűen úgy vélik a Moody's péntek reggeli kijelentése kapcsán, hogy a hitelminősítő egyértelmű figyelmeztetést küldött Magyarországnak. Az elemzők szerint a kormány a piacok bizalmával játszik, a befektetők egyelőre adtak időt a kormánynak, ám erre kockázatos építeni.

Jóval a várt felett az Ifo index!

Júlusban jelentősen javult a gazdasági hangulat Németországban - derül ki a müncheni székhelyű Ifo Intézet legfrissebb felméréséből. A havi rendszerességgel közzétett index értéke 101.8 pontról 106.2 pontra emelkedett, ami tekintettel arra, hogy az elemzők 101.9 pont körüli értéket vártak, pozitív meglepetést okozott.

Új elnökhelyettese van a KSH-nak

A miniszterelnök Németh Zsoltot nevezte ki a Központi Statisztikai Hivatal új elnökhelyettesévé - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

Trichet szerint nem kell tovább élénkíteni

Azonnali kiadáslefaragást és adóemelést sürget Jean-Claude Tirchet, Financial Timesban megjelent cikkében. Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke két dologgal érvel, egyfelől azzal, hogy szerinte tévednek azok, akik úgy gondolják, hogy folytatni kell a gazdaságélénkítést, másfelől pedig azzal, hogy a hitelezési aktivitás visszafogásának alig van hatása a növekedésre.

Reagált az IMF: velünk vagy nélkülünk, de csökkenteni kell a hiányt

Csütörtökön az IMF három illetékese is kifejtette véleményét legújabb magyarországi fejleményekről. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kész arra, hogy bármikor felújítsa a tárgyalásokat Magyarországgal - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet szóvivője csütörtökön. Közben Christoph Rosenberg, az IMF-küldöttség vezetője kiemelte: Magyarország problémái nem leküzdhetetlenek.

Kellhet még az IMF pénze

Több mint 14 milliárd eurót vettünk fel eddig az IMF-hitelből, a szerződés szerint ezt olyan ütemben kell visszafizetnünk, ahogy felvettük. 2011-12-ben összesen 5,35 milliárd eurót kell visszaadni, az új megállapodás azt biztosította volna, hogy ennek egy részét átütemezzük. A szakértők véleménye megoszlik arról, összetudunk-e szedni a piacról ennyi pénzt - az szinte biztosra vehető, hogy ha igen, annak megkérik az árát, írja az
Index hazai szakértőket megkérdezve.

Szárnyra kapott az olajár

Hiába a nem várt mértékű olajkészlet emelkedés Amerikában, vagy Ben Bernanke gazdasági kilátásokról tett negatívan fogadott kijelentései, az olaj árfolyama 3%-os emelkedést mutat elérve a 78.8 dolláros szintre.

Pozitív figyelőlistán az ukránok az S&P-nél

Pozitív figyelőlistára rakta az ukrán adósság besorolását az S&P, miután a hitelminősítő szerint az ország fiskális konszolidáció irányába tett erőfeszítései pozitívan értékelhetők.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.