Gazdaság

Együttműködési megállapodást kötött a két legnagyobb hazai pénztárszövetség

Eljött az ideje az együttműködésnek; erős, egységes szakma kell ugyanis ahhoz, hogy az előttünk álló nyugdíjrendszerbeli feladatokat jól meg tudjuk oldani - hangzott el a mai, a Stabilitás Pénztárszövetség által szervezett nyugdíjkonferencia sajtótájékoztatóján. Az eseményen bejelentették, hogy együttműködési megállapodást kötött egymással a Stabilitás Pénztárszövetség és a Hazai Nyugdíjpénztárak Országos Szövetsége.

Nagy felzúdulást fogunk kiváltani ezekkel a javaslatokkal (Lengyel László)

Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, össze kell omlania az állami nyugdíjrendszernek - jelentette ki Lengyel László, a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója a mai, a Stabilitás Pénztárszövetség által szervezett nyugdíjkonferencián. Lengyel fontos eredménynek nevezte, hogy az 1990-es évek végén felismertük: az állami nyugdíjrendszer felől az öngondoskodás felé kell elmozdulni. A jelenlegi nyugdíjrendszer igazi kockázatának nem a magánnyugdíjpénztári rendszert, hanem az államit látja. Lengyel szerint be kell látni, hogy az állami nyugdíjrendszer nem a szociálpolitika része, nem használhatjuk szociális ígérvényekre, választási kampánycélokra.

Meddig tarthat az esés az olaj piacán?

Sokat veszített értékéből a nyersolaj hordója a tegnapi kereskedés során, miután a készletekre pozitívan ható hírek láttak napvilágot a tegnapi nap során. Egyrészről az OPEC tisztviselőinek nyilatkozataiból valószínűsíthető, hogy az olajkitermelő országok nem fogják mérsékelni a kitermelési kvótákat, másrészről pedig a szakértők az amerikai benzinkészletek további emelkedését prognosztizálják.

Spéder Zoltán: 15-20%-os növekedés előtt áll a nyugdíjpénztári szegmens

15-20%-os növekedés prognosztizálható a pénztári szegmens számára az elkövetkezendő évekre - mondta el Dr. Spéder Zoltán, az OTP Bank alelnöke, vezérigazgató-helyettese, illetve az OTP Magánnyugdíjpénztári Igazgatótanács elnöke a mai, a Stabilitás Pénztárszövetség által szervezett nyugdíjkonferencián.

Nyugtalan nyugdíjvita: Németh György: Nyugdíj, érdek, tudomány

Holtzer Péter ("Egy alternatív nyugdíjmegközelítés lehetősége") című vitaindító írására szégyenlősen reagált Bodor András ("Korrekt diagnózis, de eltérő terápia"), mert sokkal több kérdésben ért egyet, mint vitatkozik, s milyen vita az, ahol nem frontálisan ütköznek, hanem egy irányba haladtukban csupáncsak összekoccannak? Az alábbi írás frontálisan ütközik mindkettejükkel, bár Bodorral szembe menve az utolsó pillanatban leveszi lábát a gázról.

Nincs megállás! (Fed-jegyzőkönyv)

Fokozott aggodalmat mutattak a mostanában megfigyelhető inflációs folyamatokkal kapcsolatban a Fed Nyíltpiaci Bizottsága tagjai a legutóbbi, május 10-i kamatmeghatározó ülésen - derül ki a tegnap este közzétett jegyzőkönyvből. A szakértők hangsúlyosabban foglalkoztak az erősödő inflációs várakozásokkal is (amelyek tovább emelkedhetnek). Ennek ellenére az élénk vita végén a pénzromlási ütemmel kapcsolatos kilátásokat továbbra is kezelhetőnek titulálták.

Évközi mérlegkészítés az idei társaságiadó-emelés mellé?

Az évközbeni társasági nyereségadó-kulcs emelésével kapcsolatos alkotmányossági aggályokat oly módon lehet kiküszöbölni, hogy vagy közbenső mérleget készítenek a vállalkozások, vagy arányosítással állapítják meg az adót - írja a Napi Gazdaság. A lap kormányzati körökből úgy tudja, hogy minél hamarabb meg szeretnék emelni a 16%-os társasági nyereségadó-kulcsot 18%-ra és a 15%-os ÁFA-kulcsot 20%-ra. Az adóemeléseket a végrehajtás előtt 45 nappal be kell jelenteni, így leghamarabb szeptember elsejei tehermódosítás várható.

5.2%-os lengyel GDP-bővülés, változatlanul rekordalacsony kamatszint

Az elemzők által vártnak lényegében megfelelően, 5.2%-kal nőtt az idei első negyedévben a lengyel gazdaság - mely érdemi gyorsulás a tavalyi negyedik negyedéves 4.3%-hoz képest. A növekedés fő húzóerejévé meglepő módon a lakossági fogyasztás vált. Ezzel szemben nem meglepő módon a lengyel jegybank Monetáris Tanácsa a mai kamatdöntő ülésen változatlanul, azaz 4%-on hagyta az irányadó rátáját, mivel az inflációs kilátások kedvezőek.

Venni vagy eladni? - ez itt a kérdés

Az arany piacán az elmúlt hetekben jelentős korrekció zajlott le, de egyes szakértők szerint még mindig érdemes nemesfémet vásárolni nagymértékű haszon reményében. A legoptimistább várakozások szerint rövid távon 2,000 dollár lehet az arany árfolyama, és később elérheti akár a 8,000 dolláros szintet is. A technikai indikátorok szerint válaszút elé érkezett a piac. A gyors emelkedés, és a történelmi csúcs elérése mellett elképzelhető az árfolyam sávos mozgása is az elkövetkező hetekben.

Itt az új kormányzati struktúra: gyökeresnek ígérkező változások

Felvázolta az új kormányzati struktúra irányait mai sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc. A kijelölt és ügyvezető miniszterelnök elmondása szerint a cél az, hogy a politika és az igazgatás szétváljon. Az új kormányzati struktúrában azokat a tevékenységeket (alap-és háttértevékenységeket), melyeket eddig minden minisztérium külön-külön végzett, most összevonják. Ezentúl csak az igazgatási funkciók (jogi-pénzügyi szabályozás, intézményfinanszírozás, intézmény-felügyelet és hatósági jogkörök) maradnak a tárcáknál. A kormányfő leszögezte: azzal, hogy a legerősebb pártpolitikusokat hívja a kormányba, saját túlhatalmát fékezi (nem tudja csak úgy "rángatni a minisztereket").

Gyurcsány: 30% körüli minisztériumi létszámleépítés jön másfél év alatt (2.)

A jelenlegi mintegy 7300-7500 fős minisztériumi összlétszám az idei év végére 1300-1400 emberrel csökken, ami mintegy 20%-ot fog kitenni. A létszámleépítések elsősorban az alaptevékenységeket kiszolgáló/háttértevékenységeket végző embereket érinti, de a vezetők száma is csökken. Gyurcsány hangsúlyozta, hogy ezzel nem a minisztériumok leépítése következik be, hanem az alaptevékenység (a minőségi jogalkotás) megerősítése.

Gyurcsány: év végén ellenőrizzük a minisztereket

Mától fogadja a miniszter-jelölteket Gyurcsány Ferenc személyes beszélgetésre. A jelölési procedúra végén alá fog íratni velük egy menetrendet, hogy mit kell teljesíteniük ebben az évben és az év végén megnézik, hogy ez mennyiben teljesült - jelentette be Gyurcsány Ferenc a mai sajtótájékoztatón, melyen a minisztériumok jelentős átalakításának menetrendjét vázolta.

Száguld az indiai gazdaság

9.3%-kal nőtt az indiai gazdaság az első negyedévben. Ázsia 4. legnagyobb gazdasága Kína után a 2. legnagyobb növekedést mutatja a számottevő gazdaságok között.

Közel 10%-kal ugrottak a beruházások az első negyedévben - meglepő részletek

A nemzetgazdasági beruházások volumene - az előzetes számítások alapján - 9.7%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Ez lényeges gyorsulás a tavalyi negyedik negyedéves 3.1%-os bővüléshez képest. A részletes adatok néhány gazdasági ág jelentős beruházás-bővülését, míg a feldolgozóipari beruházások fokozott visszaesését mutatják.

25%-ra emelkedik az EVA-kulcs, duplájára az eü-járalék - 370 mrd Ft-os javítás

Szeptember 1-jétől 15-ről 25 százalékra emelkedhet az EVA-kulcs, a jelenlegi 4-ről pedig duplájára nőhet az egészségbiztosítási járulék - tudta meg a Világgazdaság. Ez lenne az egyik eleme a költségvetés bevételi oldalának növelését célzó lépéscsomagnak. A lap úgy tudja, hogy a tervek szerint az idei büdzsé bevételeit a különböző adó- és járulékemelések 170 milliárd forinttal növelnék, a kiadásokat pedig a kormányzat 200 milliárd körüli összeggel csökkentené. Az idei költségvetési egyenlegjavítás tehát mintegy 370 milliárdot, a kormányfő által jelzett 350-400 milliárdos sáv "közepét" jelentené.

Itt a kormányprogram: 83 oldal kevés konkrétummal

Megjelent a Parlament oldalán a 83 oldalasra sikeredett Kormányprogram, mely a tetszetős fejezetcímek mellett - az előzetes jelzéseknek megfelelően - inkább csak irányvonalakat, kevés konkrétumot, illetve néhány már ismert elemet tartalmaz. A dokumentum az alábbi linkre kattintva teljes terjedelmében elérhető:

Kormányprogram

Vártnál kisebb visszaesés az amerikai fogyasztói bizalomban

A várt 101 pontra eséssel szemben 103.2 pontra süllyedt májusban a Conferenc Board által közölt fogyasztói bizalmi index az Egyesült Államokban. Az áprilisi 109.2 pontot - ami négy éves csúcsszintet jelentett - 109.8 pontra módosították.

Érik az 50 bp-os EKB kamatemelés!

Jövő csütörtökön dönt ismét az irányadó, jelenleg 2.5%-on álló rátájáról az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa. A piac egyelőre megosztott egy 25 és egy 50 bp-os emelés között, jelenleg továbbra is nagyobb esélyt adva a 25 bp-os szigorításnak, de az e heti adatok jelentősen erősíthetik az 50 bp-os verzió esélyeit. Ez - a szűkülő kamatfelár miatt - fokozottabb leértékelődési nyomást fejthet ki a régiós devizákra.

Gyurcsány: én mondok valami cifrát az ellenzéknek...

Én mondok valami cifrát az ellenzéknek, ők meg válaszolnak, nem ez a politika, nem egymással kell foglalkoznunk, hanem a lényeges dolgokkal - szögezte le Gyurcsány Ferenc mai parlamenti expozéjában. A kijelölt és ügyvezető miniszterelnök szerint az elmúlt évtizedben "az állam a mozdulatlanságba merevedett", és nem lehet elvárni az emberektől a változást, ha arra az állam nem képes.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Van egy hely, ahol máig nem ért véget a második világháború
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.