Fegyverkezésbe kezdett az olajállam, miután a fél országot elcsatolná a szomszédos riválisa
A guyanai kormány és a francia OCEA S.A. vállalat közötti megállapodás keretében Guyana egy új tengeri járőrhajót szerez be, melynek értéke 39,5 millió euró. Az új hajó a GDFS Berbice nevű, 35 méteres járőrhajót fogja kiegészíteni, amit a guyanai védelmi erők (GDF) parti őrsége 2021-ben vásárolt az Egyesült Államoktól mintegy 10 millió euróért.
A GDFS Berbice beszerzése részben a GDF parti őrség elöregedett zászlóshajójának, a River-osztályú aknakereső GDFS Essequibo-nak a leváltását célozta, melyet tavaly leselejteztek. A mostani megállapodás azt célozza, hogy a nemrégiben hatalmas olajvagyonra szert tevő ország modernizálja a védelmi képességeit. A guyanai kormány szerint az új hajó beszerzése kettős: hozzájárul az ország területeinek védelmében, valamint a Franciaországgal ápolt kapcsolatok elmélyítését is elősegíti.
Guyana nemrég került a nemzetközi figyelem középpontjába, miután Venezuela bejelentette igényét az ország területeinek jelentős részére.
A konfliktus az Essequibo régiót (ennek területe majdnem 160 ezer négyzetkilométer, ami közel Magyarország területének kétszerese) érinti, melyet nemzetközi szinten Guyana részeként ismernek el. A vita tavaly év végén mérgesedett el, amikor Venezuelában népszavazást tartottak a régió hovatartozását illetően, majd bejelentették, hogy jogot formálnak az említett térség ellenőrzésére és annak gazdag tenger alatti olajlelőhelyeire.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Fred Marie/Art In All Of Us/Corbis via Getty Images