
Mostanában Oroszország akár több mint 400 drónt is indít egy éjszaka Ukrajna ellen, míg korábban 80 körül volt ez a szám. A legtöbb drónt a polgári lakosság ellen vetik be, újra és újra lakóépületeket találva el, akár többemeletes házakat is földig rombolva.
Oroszország az elmúlt időben felpörgette a drónok tömeggyártását. A komponensek legnagyobb része Iránból származik, de az iráni technológiát egyre nagyobb mértékben kínaival váltják ki – mondta Lange.
A szakértő szerint Moszkva már több ezer drónt tud gyártani és Ukrajna ellen bevetni havonta.
A cél az, hogy támadó drónokkal és csalidrónokkal túlterheljék az ukrán légvédelmet, és ebben egyre sikeresebbek.
A drónok mellett ballisztikus és cirkálórakétákkal is támadnak.
Különösen riasztó a júliusi fejlemény:
Oroszország akkor először indított el több mint 6000 ilyen „Gerany-2 drónt” egy hónap alatt az ukrán városokra
– mondta Lange.
Ha a Nyugat nem tud gyors segítséget nyújtani a drónok ellen, az a háború újabb eszkalációjához vezethet, és egyre több lakos menekülhet el a városokból – tette hozzá.
Lange szerint nem elég egyfajta rendszert, például Gepard légvédelmi páncélosokat bevetni a drónok ellen, a hatékony védekezéshez többszintű rendszer kell, például elektromos hadviselés, radar- és akusztikus rendszerek a drónrajok felismerésére, vadászdrónok és irányított rakéták. A szakértő szerint ezenkívül nagy hatótávolságú fegyverekre is szükség van, hogy a drónok indítóállomásait tudják támadni orosz területen.
Lange szerint elképzelhető, hogy a rengeteg legyártott drónt Oroszország egyszer majd a Nyugat ellen fogja használni.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Egyetlen tollvonással recesszióba küldheti Trump az egyik európai országot
Azonnali lépéseket sürgetnek.
Trump erős embere beleszállt a közel 1,5 milliárd fős nagyhatalomba
Amerika szerint elfogadhatatlan, amit India tesz.
Rendszerszintű hiba bukott ki Londonban, nagy kártalanítást fizetnek a bankok
Gépjármű-finanszírozási ügyletek után fizethetnek a bankok.
Mi a teendő, ha támad Oroszország? Egykori brit kormánytagok szimulálták le a háborút
Így nézne ki egy Egyesült Királyság elleni orosz támadás.
475 év után felébredt az orosz vulkánóriás: 6 kilométeres hamuoszlop borítja be az eget
Újabb csapás sújtja Oroszországot.
Újabb diktátor van születőben? Elfogadták az "élethossziglan elnökség" alkotmánymódosítást El Salvadorban
Amerika szövetségeséről van szó.
Így hangolná össze a kormány a különböző lakástámogatásokat
Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekébe
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
