Lakáspiac: komolyabb elvárásokkal jönnek a vevők
Ingatlan

Lakáspiac: komolyabb elvárásokkal jönnek a vevők

Portfolio
Elmaradt a lakáspiaci összeomlás, ám tény, hogy a vásárlók tudatosabbak, megfontoltabbak és igényesebbek a korábbiaknál. Többet számít a döntéshozatalban a megfelelő finanszírozás, az alacsony energiaköltség, új igények merülnek fel a lokációt illetően, és változik számos egyéb tényező is. Lényegesen többet számít a személyes tájékozódás, a vevők a puszta internetes információkon túl számos lényeges kérdést feltesznek a lakáspiaci szereplőknek. Erre ad jó alkalmat minden érintett cégnek a Portfolio Lakás Kiállítás, amely április 21-23. között több ezer látogatót vár a MOMsport Uszoda és Rendezvényközpontban.

Rendkívüli időket él meg a hazai ingatlanpiac, azon belül is a lakáspiac, ám az egymással ellentétes hatások miatt egyelőre nem egyértelmű, hogy milyen irányt vesz a szegmens 2023-ban. Az biztosra vehető, hogy a többek által várt lakáspiaci összeomlás mindeddig elmaradt és várhatóan nagyarányú árzuhanás nem következik be az előttünk álló hónapokban sem. A tranzakciók száma mindenesetre érdemben csökkent, az elérhető hitelek pedig drágultak, igaz, messze nem olyan mértékben, ami a jegybanki kamatemelésekből következne.

Érdemi árcsökkenés ugyanakkor nem tapasztalható, az évek óta szakadatlanul tartó áremelkedés inkább csak lassult, bizonyos szegmensekben megállt az utóbbi hónapokban.

Új szempontok, új igények

Bár a lakáspiacot egyre inkább jellemzi a kivárás, mindez nem jelenti azt, hogy a vevők eltűntek, vagy akár csak visszaszorultak volna a piacról. A vásárlást fontolgatók ugyanakkor tudatosabbak lettek, lényegesen többet számít a döntéshozatali folyamatban például egy-egy ingatlan energetikai besorolása, a várható rezsiköltség, valamint több más tényező. A home office általánossá válásával az ingatlanok elhelyezkedésénél is más szempontok kerültek előtérbe: a belváros közelsége helyett inkább a nyugalom, a kellemes, biztonságos környezet értékelődött fel.

Mindez tehát azt jelenti, hogy az ingatlanpiac, és azon belül a lakáspiac sem szenved el tartós válságot, csupán a vevők jobban megnézik, mit, milyen feltételekkel és milyen finanszírozással vásárolnak meg.

Tájékozódásukban egyre nagyobb szerepet kap a körültekintés, az internetes források mellett a szakértőkkel, szolgáltatókkal történő személyes megbeszélések, több ajánlat gondosabb mérlegelése a döntés meghozatala előtt.

Több ezer érdeklődő egy helyen

Éppen ezért várható különösen nagy érdeklődés a hazai ingatlanpiac egyik legfontosabb közönségrendezvényén, a Portfolio Lakáskiállításon, amelyet lapcsoportunk idén április 21-23. között rendez meg a MOMsport Uszoda és Rendezvényközpontban.

A Portfolio lakás kiállítás az elmúlt években az ország legjelentősebb ingatlanexpójává vált.

lakáskiállítás 2023
Április 21-23. között 12. alkalommal nyitja meg kapuit a Lakáskiállítás. A kiállítók között várjuk a lakásfejlesztés, ingatlanközvetítés, finanszírozás, vagyonvédelem, ingatlankezelés, energetikai tanúsítvány, értékbecslés, ügyvédi és tanácsadói szolgáltatások területeivel foglalkozó cégeket. További információk ide kattintva érhetők el.

Mindez nem véletlen: a lakáspiac minden érintett szolgáltatója és kivitelezője, a projektek fejlesztői, közvetítők, bankok, valamint a kis- és nagyberuházók, az ingatlanpiachoz kapcsolódó szolgáltatók évről évre nagy számban jelennek meg a kiállítás helyszínén. Az eseményen egyaránt jelen vannak a finanszírozás szereplői, az építőipari cégek, a belsőépítészeti szereplők, vagy akár az okosotthonokat fejlesztő, a lakásbiztonsággal foglalkozó szolgáltatók.

A rendezvényen bemutatkozó szereplők kétségkívül jelentős előnyöket tudhatnak magukénak a prémium eseményen történő részvételnek köszönhetően, hiszen egyedülálló piacelérési lehetőséget nyernek.

A szervező Portfolio munkatársai kiállítási szaktanácsadást biztosítanak minden megjelenési igényhez, az esemény informativitását ráadásul nagyban növelik a kiállításhoz kapcsolódó tematikus előadások, klub rendezvények és egyéb szakmai tartalmak.

A nívós helyszín és a professzionális team exkluzív standokat biztosít a kiállítók projektjeinek, illetve szolgáltatásainak bemutatásához, figyelemreméltó minőségű hirdetési felületekkel párosulva.

Fotó: Portfolio

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését....

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
BJASZ20180925025