Hatalmasat dobott a BIF!

Minél több a forrás, annál több a lehetőség, annál nagyobb a mozgástér. Ez azonban egy keretmegállapodás, amit akkor hívunk csak le, hogyha olyan lehetőséget látunk, ami mellett üzletileg nem szabad elmenni. Még az is lehet, hogy már idén felhasználjuk a teljes összeget. Ez most elsősorban biztonságot és lehetőséget jelent, amivel igyekszünk a lehető legjobban, és a cég szempontjából legjövedelmezőbb módon élni.
Hogyan jött ki ez a 20 milliárd?
Ez az összeg úgy lett jóváhagyva, hogy megvizsgálták a BIF-et, mint működő céget, a 20 milliárdos összeget hozzámérték, megállapították, hogy ez még mindig egy konzervatív vállalás, és ezt fogadták el. A lényege, hogy hosszú távon (10 évre), alacsony fix kamattal, forint alapon áll rendelkezésünkre ez az összeg. Ezzel a tőkeköltségünket (WACC) a jövőbeli fejlesztésekhez, beruházásokhoz a lehető legalacsonyabban tudjuk majd tartani, ami komoly versenyelőnyt is jelenthet.
Vagyis így lehet 6-8 %-os ingatlanpiaci hozamokból 10% feletti tulajdonosi hozamokat elérni.
Igen. Valahogy így.
Vannak már tervek a 20 milliárdos keret elköltésére, felhasználására?
Természetesen vannak, de ezek még bőven alakulhatnak. Ami tény, hogy három dologra használható fel ez az összeg: akvizícióra, az eszközök fejlesztésére, illetve refinanszírozásra.Ez az új hitelkeret forint alapú, de a kereskedelmi ingatlanpiacon az eurós hitelek, az eurós bérleti díjak és úgy általában (a finanszírozás miatt), az euró a mérvadó. A hazai cégek jelentős része persze forintban jut a bevételéhez, így árfolyamkockázat mindig van. Hogyan hat ez ki a BIF-re?
Ez a BIF-re és a bérlőire nincs hatással. Nálunk egyetlen bérlő sem futja az eurókockázatot, csak ha ezt választja. Aki akarja az forintban fizeti a bérleti díját. igyekszünk a kockázatokat csökkenteni és a biztonságot növelni a bérlőink számára, ez ennél a hitelnél is szempont volt.
Kész projekt vásárlása vagy értékteremtés? Eddig az utóbbi volt a jellemző a BIF-re.
Is-is, de jobban szeretjük az alkotást és az értékteremtést. Úgyhogy biztosan nyitottak maradunk azokra a projektekre, amik sokkal munkásabbak, de van bennük potenciál.
Mi a SZIT igazi előnye önök szerint?
Amellett, hogy a cégek számára rengeteg adóelőnyt hordoz, amivel akár 200 bázisponttal kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek egy ingatlanalaphoz képest, még a lakossági befektetők számára is sokkal ígéretesebb alternatívát tudnak nyújtani. Miért? A nyílt alapoknak túl nagy a likvid, vagyis hozamot jelenleg alig termelő befektetések aránya, a zárt alapokhoz meg 10-20 millió alatt nem férnek hozzá, és inkább csak intézményeknek elérhető. A megoldás a SZIT. Ugyan a legújabb törvénymódosításban megjelent, hogy a nyereség 90%-át nem kötelező osztalékként szétosztani, erre a BIF már az első hírekre reagálva kijelentette, hogy ezzel nem ért egyet és továbbra is az osztalékfizetés mellett áll, vagyis a szabad pénzeszközök 90%-át tervezi kiosztani a részvényesek között.
Sokat beszélünk a SZIT-ről, de a BIF egyelőre nem az. Mikorra válhat véglegesen SZIT-té?
December 31-ig.
Több különleges fejlesztés is folyamatban van. A Harsanylejtő lakópark, egy Andrássy úti hotel, egy közel 30 ezer négyzetméteres irodaház a Nyugati térnél, egy loftlakás projekt budán. Mit érdemes ezekről tudni?
Mi alapvetően a lokációban hiszünk, csak ez van nálunk "kőbe vésve". Az Andrássy úti projektünk azért egyedi, mert lehetőségünk van egy háromszintes mélygarázs építésére, ami itt elég különleges. Itt a hosszú távú értéknövekedés az amiben hiszünk.
A III. kerületben, közvetlen természetvédelmi terület mellé lakóparkot építünk, ez a Harsánylejtő projektünk nyolc üteméből a harmadik ütem, amit két sikeres ütem előzőtt meg. Itt 55-75 m2 közötti lakásokat építünk.
A Jókai utca és a Bajcsy Zsilinszky út közé egy közel 30 ezer négyzetméteres irodaprojektet tervezünk, és itt is kiemelném, hogy többszáz férőhelyes mélygarázs építésére van lehetőségünk. Ha megépül a Nyugati Pályaudvart a Feriheggyel összekötő vasúti vonal, akkor sokan akár kényelmesnek érezhetik nálunk hagyni az autóikat. A projekt tervezés alatt van, de a kivitelezést 2019-ig végéig szeretnénk elkezdeni.
Tervben van egy különleges 20 lakásos luxusloft épület Belbudán. Nekem egyik személyes gyöngyszemem. Természetesen van még tervünk bőven, ami más meglévő müködő ingatlanunk rá vagy mellé épülne, és még sorolhatnám.
Vagyis a BIF stratégiája alapvetően lokációalapú és opportunista.
Pontosan. Az egyetlen dolog ami nálunk kőbe van vésve az a lokáció. Minden másra nyitottak vagyunk.
Kiszivárgott: lényegében Washingtonból irányítják az Oroszország elleni légicsapásokat
Még célpontokat is kijelölnek.
Kiderült, miről beszél Trump és Zelenszkij pénteken, állítólag "nem telefontéma"
A Tomahawk-rakétákkal kapcsolatban egyeztethetnek.
Kína dob mentőövet az államcsődbe jutott országnak
A hitelminősítők azonban továbbra is az összeomlást várják.
Áll a bál Berlinben: német kiképzőtisztek szolgáltak Oroszországban
Csak az időzítésen múlott, hogy nem egy csúcsmodern orosz haderő indult rohamra 2022-ben.
Eurómilliárdokból modernizálja hadseregét Németország
Így válaszol a kormány a biztonsági kockázatok erősödésére.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé! – online előadás kezdő kereskedőknek
Amit a tőzsdéről mindekinek tudnia kell.
Kiderült, mennyire rázta fel a hazai ingatlanpiacot az Otthon Start
Meglepő adatok is érkeztek.
Lassan megszületik az egyezség: sorkatonaság jöhet Európa legerősebb országában
Készülődnek az orosz veszélyre.
Fókuszban a KKV-k
A mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k) gazdasági szerepe kiemelten fontos, ezért nem véletlen, hogy a társasági adó rendszerében is számos adóalap- és adókedvezmény érhető el kimon
Otthon Start: Van amikor 10 cm-en múlik több millió Ft
Előfordulhat, hogy a négyzetméterárra vonatkotó korlát az utolsó pillanatban a hitelfelvétel során húzza keresztül a vevő számítását. Hiába körültekintő a vevő és nézte meg a tulajdo
Mi az AI-rali mérlege? Kipukkanhat a buborék?
A mesterséges intelligencia körüli tőkepiaci eufória a modern gazdasági ciklus egyik legjelentősebb strukturális kérdésévé vált. Az AI nem csupán technológiai áttörés, hanem egy új álta
Pénz bőven van, de portfólió alig: miért nem fektetnek be a nők?
A világ vagyonának egyre nagyobb része van női kézben, a nők mégis jóval ritkábban fektetnek be, mint a férfiak. Akik úgy döntenek belevágnak, hasonlóan jól... The post Pénz bőven van, de
Öveket bekapcsolni, rázós szakasz a globális pályán! - Erről írt a világ 18 vezető think tankje 2024-ben
A világ vezető agytrösztjeinek elemzéseit 2024-ben a világ darabokra szakadása és a szuverenitás témája uralja. A világban a bizalom csökken, az együttműködés helyére egyre inkább az ön
Balásy Zsolt az üdvözítő egyenlőtlenségről
Egy amerikai, nyári out-of-office email sajnálkozik, hogy most néhány órával később fog csak válaszolni, amíg visszaér a strandról. Az európai megkéri a küldőt, hogy várjon... The post Bal
Top 10 osztalék részvény - 2025. október
Október másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Mi az AI-rali mérlege? Kipukkanhat a buborék?
A mesterséges intelligencia körüli tőkepiaci eufória a modern gazdasági ciklus egyik legjelentősebb strukturális kérdésévé vált. Az AI nem csupán technológiai áttörés, hanem egy új álta
Béke Gázában: Trumpnak tényleg sikerült lezárnia egy háborút?
Végre elhalkulnak a fegyverek?
Áttörés jöhet az agykutatásban – eddig ilyet csak filmekben láttunk
Rózsa Balázzsal, a BrainVisionCenter alapítójával beszélgettünk.
Megszólalt az Erste-vezér: kiderült, mekkora növekedést hoz az Otthon Start
Megjelent a Portfolio Checklist csütörtöki adása.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

