Nincs minden veszve: térképen Budapest azon részei, ahol mégis csökkentek a lakásárak
Ezek alapján mára az eladott lakótelepi lakások országos átlagára meghaladja a 260 ezer forintos négyzetméterárat, ez az érték egész Budapesten 495 ezer forint.
Hogyan változtak az árak kerületenként?
A fővárosi kerületek árváltozás rangsorának élén idén is olyan alapból olcsóbb, városperemi kerületek vannak (XVIII. - itt 31%!, XVII., XXI., XV., IV., XIX.), melyek nem befektetési célpontok, a forgalom is viszonylag csekély, tehát ott az alacsony bázis miatt mehetett végbe nagy ütemű drágulás. A klasszikus belvárosi kerületek (V., VI., VII.) ugyanakkor, ahol az elmúlt években rohamos áremelkedés zajlott le, már második éve a középmezőnyben vannak 15-20 százalék közötti értékekkel. A fővárosban tehát idén is folytatódik valamilyen szintű területi árkiegyenlítődés.Bár csökkenő árú kerület az elmúlt évekhez hasonlóan idén sincsen, - a lista végén a XXIII. kerület áll 2 százalékos drágulással - ha azonban tovább bontjuk és a kerületen belüli egyes városrészeket is megnézzük, három olyan fővárosi irányítószám-körzetet találhatunk, ahol viszont csökkentek az átlagárak tavaly óta. A több, mint 150 körzetből, ez a három nem számít túl soknak, de legalább ilyen is van.

Hol lehet ma olcsóbban lakáshoz jutni mint tavaly?
A budapesti irányítószám-szintű árváltozást nézve 161 irányítószám-körzetből 153 esetében volt mind a bázisév 2017, mind pedig 2018 első kilenc hónapjában legalább tíz értékelhető adattartalmú eladás. Ezek közül hat körzetben idén legalább harmadával nőttek az árak 2017-hez képest, további 29-ben 25 százalék feletti az árváltozás mértéke. 50 százalékot meghaladó mértékben drágult, és ezzel élen áll a fővárosban a 1015-ös körzet, azaz az I. kerület Vízivárosi része. Emellett a 1188-as körzet (a XVIII. kerület városhatár melletti kertvárosi része) haladta még meg a 40 százalékot.A legnagyobb áremelkedést elkönyvelő térségek nagyjából fele, peremi kerületben
helyezkedik el, és - a korábbi évekkel ellentétben - nem is feltétlenül a manapság "slágernek" számító lakótelepi jellegű, hanem sok családi házas kertvárosi övezet is van köztük. Budapesti irányítószám-körzet szintjén kimutatható tehát az olcsóbb területek jelentősebb drágulása.
Három irányítószám-körzetben, 1022 (Rézmál, és Törökvész, Vérhalom egyes részei) 1183 (Bélatelep, Erzsébettelep, és Lónyaytelep, Miklóstelep egyes részei) és 1205 (Erzsébetfalva egy része) viszont csökkent az átlagár 2018 eddig eltelt részében.


A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Orosz hajó sértette meg Észtország tengeri határait
Súlyos és elfogadhatatlan incidensről beszél a külügyminiszter.
Kiderült, mekkora ütést kaphat a gyógyszeripar az USA-EU vámalku miatt
Jelentős többletköltséggel kell számolniuk a cégeknek.
Trump újabb bombázással fenyegeti Iránt
Ha megpróbálják újraindítani a nukleáris létesítményeket.
Több mint vámalku: stratégiai szövetség formálódik Kína túlkínálata ellen
Geopolitikai üzenet a háttérben.
Medvegyev durva figyelmeztetést küldött Trumpnak: ez a lépés háborúhoz vezethet az Egyesült Államokkal
Megszólalt a volt orosz elnök.
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Globális minimumadó (GloBE) - gyakori kérdések és gyakorlati válaszok
A globális minimumadó (GloBE) szabályozása 2024-től érdemben érinti a multinacionális vállalatcsoportok magyarországi tagjait is. A szabály célja, hogy minden, 750 millió eurót meghaladó ár
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te
Katasztrófaövezetből virágzó ökoszisztéma: így lett újra a halaké és az úszóké a Szajna
A Szajna valaha egy Párizs szívében húzódó ökológiai katasztrófaövezet volt, de az elmúlt 50 év során a szinte halott csatorna fokozatosan virágzó ökoszisztémává
New York, te kommunista...
Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New
Az erdőtüzek és a hőstressz visszaveti a magzatok fejlődését
A globális felmelegedés hatására egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak a szélsőséges időjárási jeleségek, amelyek hatással vannak a várandós nőkre.

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
