Magyar szoftver segíti a világ szuperkórházainak tervezését
A kórháztervezés az építőiparon belül a legköltségesebb, leginkább összetett feladat, mert speciális és érzékeny működési modellhez kell alkalmazkodniuk a tervezés során a szakembereknek. A tervezési és kivitelezési folyamat alatt hatalmas mennyiségű adat keletkezik, amelyet valahogy kezelhetővé kell tenni.
Erre a piacára lépett be a 3D építész szoftvert a világon elsőként kifejlesztő és piacra dobó magyar Graphisoft, komplex kórháztervezői és kivitelezői csomagot biztosítva a fejlesztésekhez, amellyel már több országban valósítottak meg egészségügyi komplexumokat. Az Archicad alapú szoftvercsomagot külföldön eddig közel 40 egészségügyi centrumnál alkalmazták, melynek segítségével a leendő orvosok 3D programban láthatták a virtuális térben mozogva, hogy miként fognak dolgozni, milyen mozgásterük lesz például a műtőkben. Ezt a virtuális képet hozza létre a BIMx, amely része az épületinformációs modellezés (BIM) szoftvereinek.
Az építőipari digitalizáció alapvető feltétele a közös nyelv, azaz a megfelelő szabványok kialakítása. A folyamat nemzetközi szinten néhány éve már zajlik, szakmai, állami és üzleti szereplők részvételével. Jó példa erre a szabályozás modernizálásában élen járó Nagy-Britannia, a skandináv országok vagy Ázsiában Szingapúr, de ezt a fontos szempontot felismerve kezdte el kidolgozni a Lechner Tudásközpont is négyrészesre tervezett, helyi sajátosságokat is figyelembe vevő szemléletformáló BIM fogalomtárát, melynek első kötete már meg is jelent.

Jóval több céget érinthet a NIS2-irányelv, mint amennyi számol vele
Az új EU-s kiberbiztonsági szabályozás hatásai a beszállítói láncokon keresztül is megjelenhetnek.
Váratlan veszéllyel kellett szembenéznie az orosz atom-tengeralattjáróknak: lecsapott a természet
Műholdfelvételek jöttek.
Hasít a BlackRock kriptoalapja, most az Ethereumban látnak fantáziát a befektetők
Elképesztő hónapjuk volt az ETF-eknek.
Válságban a magyar ipar – Ezek lehetnek a lejtmenet okai
Egy diverzifikáltabb, több ágazatra koncentráló iparszerkezetre lenne szükség.
Szabotőrök bénították meg a német vonatközlekedést – Egyszerű, de hatásos technikát alkalmaztak
Pénteken is leálltak a szerelvények az egyik legforgalmasabb vonalon.
Megszólalt Putyin a fegyverszüneti tárgyalásokról: ezek a feltételeim
Az orosz elnök nem válaszolt Trump ultimátumára.
Felújítani vágyók, figyelem: kijöttek a várva várt rendszer részletei
Itt az EKR katalógus.
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba
Figyelem, startupok! 900 millió okod van most figyelni
Mi lenne, ha végre olyan forráshoz jutnál, ahol nemcsak pénzt kapsz, hanem olyan partnereket, akik hisznek a technológiádban, és veled együtt építkeznek?
Honnan szereznek pénzt a horvátok a zöldprojektjeikre?
Fenntarthatóság pénzügyi háttérrel: fejlődés és a forrásfelhasználás nehézségei.

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
