Keresett kifejezés: Brexit | Találatok száma: 4569 Új keresés

"Őrizzétek meg a hidegvéreteket" - kéri May a Brexit döntő csatája előtt

"Döntő szakaszukban" járnak a Brexit-megállapodás északír-ír tartalékmegoldásával kapcsolatos tárgyalások és a jelenlegi helyzetben "mindenkinek meg kell őriznie higgadtságát", mert időre van még szükség a Brüsszellel folytatott egyeztetéseken - lényegében ezt kérte a mai brit alsóházi felszólalása során Theresa May kormányfő a képviselőktől. Ez alig burkolt jelzés arra, hogy valójában taktikai-pszichológiai játékot űz az Európai Bizottsággal, hogy hátha enged valamiben az utolsó pillanatban a brüsszeli testület és addig is arra kéri a képviselőket, hogy ne korlátozzák be a manőverezési képességét az e heti módosító indítványokkal. Ennek hátteréről bővebben:

Már a 2020 utáni EU-pénzek elköltésére is lő a kormány

Tervezési szinten elkezdett felkészülni a kormány a következő EU-ciklus pénzeinek becsatornázására, azaz arra, hogy a versenyképesség javítása érdekében egyáltalán mely területeken mit fejlesszenek és ezekből milyen tartalommal álljanak majd össze a szükséges Operatív Programok. Mindehhez pedig egy Programozási Munkacsoportot is felállított a kormány egy friss határozat szerint.

Kereskedelmi egyezményt kötött Nagy-Britannia és Svájc

Svájccal írt alá folytatólagossági kereskedelmi szerződést hétfőn Liam Fox brit külkereskedelmi miniszter. A szerződés célja, hogy a két ország a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is ugyanolyan feltételekkel kereskedhessen egymással, mint most.

Nagy-Britannia helyett az EU-ba pakolják a pénzt a brit cégek

8,3 milliárd fontot fektetettek brit cégek az EU egyéb országaiba ahelyett, hogy Nagy-Britanniába helyezték volna a tőkéjüket - áll a London School of Economics' Centre for Exonomic Perofmance friss tanulmányában.

Brexit: megmutatták Maynek a kivezető utat, de ő nem ezt választotta

Nagyon úgy tűnik, hogy mind a brit ellenzéki Munkáspárt, mind az Európai Unió a permanens vámunióban maradás felé tolná a brit kormányfőt, hogy a patthelyzetből ki tudjon jönni, de egyelőre Theresa May pártpolitikai okok és üzleti megfontolások miatt nem akar ebbe az irányba menni.

Már a Brexit előtt satuféket nyomott a brit gazdaság

A hétfőn közzétett legfrissebb becslés szerint hat éve nem mért mélypontra lassult tavaly a brit gazdaság növekedési üteme, ráadásul decemberben csökkent is a hazai össztermék (GDP) az előző hónappal összehasonlítva.

Nagy ajándékot kapnak a brit alapkezelők néhány EU-s országtól

Hogy elkerüljék egy megállapodás nélküli Brexit rossz kimeneteit, számos EU-s ország adott engedélyt arra, hogy a brit szolgáltatók továbbra is kezelhessék a külföldi befektetőik pénzét - számol be a hírről a Financial Times.

May időt kér, hogy elkerülje a katasztrófát

Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint Theresa May miniszterelnök a jövő héten február végéig kér időt a parlamenttől arra, hogy megállapodásra jusson az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló, már aláírt és lezárt egyezmény London által szükségesnek tartott módosításairól. Ha addig nem sikerül elfogadtatni a Brexit-megállapodást a parlamenttel, akkor akár a Brexit elhalasztása is szóba jöhet, ahogy annak valószínűségére már szombati elemzésünkben rámutattunk:

Jön az újabb ingatlanválság? - Tömegével szállnak ki a kisbefektetők a Brexit miatt

Napi szintű jelentést kér a brit pénzügyi felügyelet az ingatlanalapoktól, miután a megállapodás nélküli Brexit miatt aggódó kisbefektetők többszáz millió fontnyi befektetési jegyet váltottak vissza a közelmúltban. Ilyen nagy összegű tőkekivonások legutoljára a Brexit-népszavazást követően voltak.

Brexit: sorsdöntő hét előtt állhat az ország

Az előttünk álló hét ismét kulcsfontosságú lesz abból a szempontból, hogy milyen irányt vesz a Brexit-história, hiszen szerdán Theresa May brit kormányfő bemutatja a parlamentnek a tervét, és erről, illetve a módosító indítványoktól csütörtökön szavaznak is a képviselők. A procedúra akár úgy is alakulhat, hogy beszorítja a parlament Mayt abba az irányba: ha két héten belül nincs elfogadott Brexit-megállapodás, akkor halasszák el a március 29-re tervezett brit kilépést. Ez nyilván fájna a kormánypárt keményvonalas Brexit-táborának is, így még az sem kizárt, hogy végül beállnak May mögé és rábólintanak arra a tervre, amit eddig hevesen elleneztek. Az alapeseti forgatókönyv azonban mégiscsak az, hogy a Brexit végső formája és bekövetkezési dátuma most sem derül ki teljesen, így az igazi izgalmak március végére maradnak.

Titokban már a Brexit-katasztrófára készül a brit kormány

A brit gazdaság "újraindítására" készít terveket a brit kormányon belül egy "titkos csoport" arra az esetre, ha a brit EU-tagság a kilépés feltételrendszeréről szóló megállapodás elfogadása nélkül szűnne meg - írta a pénteki Financial Times.

Hidegzuhany Németországból: nagyon lelassulhat a növekedés

Jelentősen rontotta a német gazdaság növekedésére adott előrejelzését a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Országos Szövetsége (DIHK), csütörtökön bemutatott prognózisa szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban várt 1,7 százalék helyett 0,9 százalékkal bővülhet 2019-ben.

Nincs áttörés a Brexitben, de abban megállapodtak: tovább tárgyalnak

A nehézségek ellenére a tárgyalások folytatásáról állapodott meg csütörtöki brüsszeli találkozóján Theresa May brit kormányfő és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az Egyesült Királyság rendezetlen európai uniós kiválása. Később May az Európai Parlament és az Európai Tanács vezetőjével is tárgyalt, utóbbi elnöke, Donald Tusk azt írta a Twitteren: "áttörés továbbra sincs a láthatáron, folytatódnak a tárgyalások". May a BBC-nek úgy nyilatkozott: azon dolgozik, hogy jogilag kötelező érvényű módosításokat tudjon elérni a Brexit-megállapodáson.

A válság óta nem volt ilyen gyenge a brit gazdaság a jegybank szerint

A Bank of England szerint a brit gazdaság növekedési lendülete a tíz évvel ezelőtti pénzügyi válság óta nem volt olyan gyenge, mint jelenleg, és ennek egyik fő oka a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező egyre erősebb bizonytalanság. A brit jegybank szerint nem kizárt recesszió kialakulása sem.

Újra tárgyal az EU a britekkel a Brexit-katasztrófa előtt

A nehézségek ellenére a tárgyalások folytatásáról állapodott meg csütörtöki brüsszeli találkozóján Theresa May brit kormányfő és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az Egyesült Királyság rendezetlen európai uniós kiválása.

Durván levágta Brüsszel az eurózóna idei GDP-növekedési előrejelzését

A három hónappal ezelőtt mondott 1,9%-ról ma 1,3%-ra vágta az eurózóna idei GDP-növekedési előrejelzését az Európai Bizottság főként a német, holland és olasz prognózisának határozott rontása miatt. Ez szokatlanul nagy előrejelzés-módosítás ilyen rövid idő alatt és jól visszatükrözi azt, hogy az utóbbi hónapok konjunktúra-adatai határozott romlást jeleztek részben a kereskedelmi háborús feszültségek, részben az olajárak ugrása, részben pedig a Brexit tartós bizonytalanságot okozó hatásai miatt. Az olasz gazdaság nőhet idén az összes tagállam közül a leglassabban, mindössze 0,2%-kal, ami újabb költségvetési kihívás elé állíthatja a koalíciós kormányt, egyúttal pedig a piacokon máris újra erősödött az olasz államadóssággal kapcsolatos aggodalom. A magyarországi előrejelzésekről külön cikkünk:

Brexit: csodában reménykedve megy Brüsszelbe May

London olyan megoldást keres, amely garantálja, hogy az Egyesült Királyság "nem ragad bele" végleg az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülésére kidolgozott készenléti mechanizmusba - közölte Theresa May csütörtöki brüsszeli látogatása előtt a Downing Street.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.