Felcsúti szerint a forint és kamatpolitika kritkán aluli volt az elmúlt fél évben, mind a kettő milliárdos veszteséges okozott a gazdasági szereplőknek. A gazdaságpolitika "bakugrásai" ráadásul semmilyen eredményt nem hoztak, a milliárdos veszteségek céltalanok voltak.
Továbbra is folytatja kiváló teljesítményét a magyar mobilpiacon a Vodafone, az első félévben körvonalazó pozitív trend nem állt meg. A legfontosabb mutatószámok területén szinte minden szinten pozitív negyedévet zárt a társaság. Az ügyfélszám növekedése továbbra is egyenletesen magas volt, a hatékony üzemméretet a társaság elérte, az APRU nőni tudott mind post-paid, mint pre paid területen, miközben tovább bővült a post paid ügyfelek aránya. A nagy növekedés egyetlen ára az volt, hogy az inaktív ügyfelek aránya további 1%ponttal 11%-ra növekedett.
A GKI Gazdaságkutató Rt. és a Szonda-Ipsos 2003 májusi felmérése szerint a lakosság jelentős része a könnyen hozzáférhető forintbetétekbe fekteti pénzét. Az éven belüli lejáratú forintbetétet 39%, az éven túlit 25% jelölte meg. A "középmezőnyt" a banki értékpapírok, a kincstárjegy, a devizabetét és a kötvény alkotja. Ezek a formák (a devizabetét kivételével) hozamversenyben vannak egymással, közülük a választás a pillanatnyi ajánlatokon múlhat. A lakosságból a legkevesebben a befektetési jegyeket, az államkötvényt és a részvényt választották.
Elutasította a lengyel kormány a Rotch Energy és a PKN Orlen közös ajánlatát a Lotos Groupra. Az egykor Rafineria Gdanska néven ismert lengyel olajcég ügyében hozott döntés megfelel az előzetes várakozásoknak, s egyúttal azt is jelenti, hogy a PKN-nek ismét nem sikerült követni a Mol-t és az ÖMV-t a regionális konszolidációban való résztvételben.
Júniusban érezhetően romlott a GKI Gazdaságkutató Rt. (www.gki.hu) konjunktúra-indexe, mely idén márciusban, azt megelőzően pedig négy éve volt a jelenlegihez hasonló alacsony szinten. Az EU-támogatásával havonta végzett felmérés szerint az üzleti szektor és a fogyasztók várakozásai egyaránt kedvezőtlenebbek a májusinál, s némi hullámzás mellett március óta stagnálnak.
Csak a Mol és az ÖMV adott kötelező jellegű ajánlatot az INA 25%-os részvény-csomagjáért. A legesélytelenebbnek kikiáltott Rosznyeft nem pályázott a horvát olajcégre.
42%-kal növekvő árbevétel, közel tízszeresére ugró üzemi eredmény, javuló eredményszerkezet sem volt elegendő az árfolyamnövekedéshez. A csoda, mely a túlfeszített várakozásokba és az árfolyamba beépült, ezúttal elmaradt, mivel a társaság nem emelte tovább jövőbeli tervszámait, sőt higgadtságra intette az elemzőket egyes új tevékenységek jövőbeli hozadékával kapcsolatban. A piaci hatás 5%-os árfolyamcsökkenés volt. A Yahoo-ról, a világ vezető internetes portálját üzemeltető társaságról van szó. Az árazás változatlanul túlfeszített.
A tegnap esti híradók és mai napilapok "sztárja" továbbra is a K&H Equities, és Kulcsár Attila, akit bár a K&H közleménye nem nevezett konkrétan meg, az eddigi banki komünikék alapján mára egyértelmű hogy a K&H egyszemélyben tart felelősnek az öt éven át tartó, sokmilliárdos értékű sikkasztásért a bank brókercégében.
Az alábbiakban a PSZÁF által készített a Beszámoló a felügyelt szektorok 2003. elsõ negyedévi mûködésérõl kiadvány kivonatolt formáját tesszük, közzé, amely áttekintést ad a pénzügyi szektor mûködésérõl a vizsgált periódusban.
A piac június elején erős veszély-jelzéseket küldött: főleg az intézményi és bennfentes eladások figyelmeztettek, hogy a márciusban kezdődött középtávú emelkedés valószínűleg nem folytatódik tovább abban a formában, ahogy addig, vagy korrekció, vagy konszolidáció jön. A nagy indexek nem is mentek érdemben tovább június eleje óta, de különösöbben mély korrekció nem következett eddig: oldalaznak, konszolidálják az emelkedést. Hogy egy ilyen jelentős emelkedés után nincs nagyobb visszaesés, az pozitívum. Mi lesz a folytatás? Ha az indexek növekvő forgalom és szaporodó éves csúcsok kíséretében stabilan új csúcsokra tudnak menni (Nasdaq 1700 fölé, S&P500 1020 fölé, DOW 9400 fölé), akkor újabb emelkedő szakasz indulhat. Ha ez megtörténik, és ami a legfontosabb, ezzel egy időben mutatkoznak jó kockázat/hozam arányú belépési lehetőségek, azaz felfelé kitörések jó bázisokból megfelelő fundamentum és árazás mellett, akkor megint a vételi oldalé a pálya. Ha viszont a konszolidációból lefelé mozdulnak el (Nasdaq beesik 1600 alá, S&P 960 alá, DOW 8800 alá), akkor egy mélyebb és időben hosszabb korrekcióra kell felkészülni. Érdemes tehát kivárni, hogy az indexek merre indulnak el erről a zsebkendőnyi területről.
Száguld a piac - állapíthatja meg az egyszerű szemlélődő, amikor Moszkvára veti a tekintetét. Először mindenki az olajcégeket veszi górcső alá, de nem lehet elmenni a mobilcégek mellett sem, amelyek kétségkívül az orosz vállalatok gyöngyszemei közé taroznak.
A kormány a jegybankkal egyeztetve az év második felében dönt arról, milyen pálya mentén csatlakozik Magyarország az euróövezethez, valamint ezt megelőzően az Európai Unió ERM II-es árfolyamrendszeréhez - írja az MTI egy sajtóbeszélgetésre hivatkozva. A pénzügyminiszter szerint a cél az, hogy a lehető legkorábban, vélhetően már jövő év májusában, júniusában csatlakozzunk az ERM II-höz. László Csaba kiemelte, "az ERM II-höz való gyors csatlakozás a hitelességet is erősítheti".
A GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a növekedés üteme lassan gyorsul, de éves átlagban (3.3%) nem lesz nagyobb a tavalyinál. A II. félévben a külső egyensúly romlása folytatódik, az infláció enyhén emelkedik, a júniusban meggyengült forint kissé erősödik, a kamatok valamelyest ismét csökkennek.
Az elmúlt hetek legnagyobb vihart kavart ügye, a Pannonplast felvásárlás nyomán múlt héten hozott felügyeleti határozat apropóján beszélgettünk Kerék Csabával és Mészáros Jánossal, a Britton Kft. ügyvezető igazgatóival. A beszélgetésben teret adunk a Britton háttere ismertetésének, a Medgyessy Péterrel való barátsága kapcsán politikailag jobb oldalról sokat bírált Alexander Mudura-val való üzleti kapcsolatnak, a Pannonplast megszerzése tőkepiaci és színfalak mögötti eseményeinek, a részvényvásárlás finanszírozása PSZÁF által vitatott részleteinek, illetve a műanyagipari társaság helyzet-értékelésének. A Britton vezetőinek álláspontja szerint cégük azt vizsgálja, hogy megtámadják-e a PSZÁF határozatot, bár igazukban és sikerükben 100%-ban biztosak.
A PSZÁF eljuttatta a Portfolio.hu szerkesztőségébe a tegnap délután a Kormány által nyilvánosságra hozott ismeretlen eredetű Szász Károllyal és a PSZÁF-fal szemben készített Jelentés tételes cáfolatát.
A Jelentés alapján készített tételes PSZÁF cáfolat konklúziója az alábbi:
Az egyik vezető hazai ingatlanfejlesztő cég, a Wallis Ingatlan Rt. a Könyves Kálmán körúti irodaházai közül átadta második irodaépületét. A IX. kerületi két irodaingatlan közel 3,5 milliárd forintos beruházással épült. A Polar Center irodahelyiségeit már az átadás előtt több mint 70%-ban lekötötték a leendő bérlők, így az épület földszintjén hamarosan megnyílik a SAAB kizárólagos magyarországi forgalmazója, a Polar Mobil Kft. bemutatóterme és szervize.
2003. július 25-én 11.00 órára rendkívüli közgyűlést hívott össze a Globus Rt. Igazgatósága, amely a Csabai Konzervgyár Rt. és a Deko-Food Rt. beolvadásáról hivatott dönteni. A Deko Apple Kft. 28,428,921 Ft névértékû hányada apportként kerül a Globus tulajdonába, a finanszírozás ezúttal is zártkörű alaptőkeemeléssel valósul meg. A minimum 25,600 db részvény névértéke 250 Ft, kibocsátási értéke 1,350 Ft, amely 25%-kal magasabb a jelenlegi piaci árnál.
Májusban kissé emelkedett a GKI Gazdaságkutató Rt. (www.gki.hu) konjunktúra-indexe. Ezzel folytatódott az áprilisban - féléves romlást követően - elkezdődött szerény javulás. Az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint csak az üzleti várakozások javultak, a fogyasztóké romlott.
Áprilisi közgyűlését követően a Rába igazgatósága június végére ígérte az újrahangolt vállalati stratégia ismertetését. A társaság nincs könnyű helyzetben; a Steiner László által irányított menedzsment a befektetők meggyőzésére felhasználható puskapor jelentős részét eltüzelte. Írásunkban megkíséreljük áttekinteni, hogy milyen kérdésekre szükséges mindenképpen választ adni a részben megújult menedzsmentnek a hónap végi prezentációján, illetve kitérünk azokra a tényezőkre, melyek új színfoltot jelenthetnek a befektetők meggyőzésében.
A PSZÁF frissen készített tanulmánya az EU csatlakozás a pénzügyi szektorra gyakorolt hatásait veszi górcső alá, az elemzést változatlan formában közöljük.