Mit jelentene az orosz gáz- és földgáz szállításának uniós szintű leállása?
Gulyás Gergely arról beszélt az uniós orosz leválási tervek kapcsán, hogy Magyarországnak a jelenlegi hosszú távú orosz gázszerződés helyett más forrásból kellene földgázt vásárolnia, az 1,5–2 milliárd euróval lenne drágább évente.
Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy a teljes költségvetési rezsivédelem összegét újra kellene gázvásárlásra fordítani
– fogalmazott.
Tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az orosz kőolajról, földgázról és nukleáris energiáról leválás együttesére mondott be 600 milliárd forintos, kb. 1,5 milliárd eurós költségtöbbletet, ma tehát ehhez képest már egy nagyobb szám is elhangzott, ráadásul csupán a gázbeszerzés többletköltségére.
A lakossági áram- és gázárak kétszeresére, illetve két és félszeresére emelkednének, ami a magyar embereknek és vállalkozásoknak is komoly terhet jelentene.
Ez a rezsivédelem ellehetetlenítését jelentené, ezért a kormány mindent megtesz az intézkedés ellen – tette hozzá a miniszter.
A miniszter szerint az Európai Bizottság megpróbálja kijátszani az uniós alapszerződések egyik alaptételét, miszerint minden tagállam maga határozhatja meg energiamixét. Ezt eddig minden nyilatkozat megerősítette, beleértve a 2022-es versailles-i nyilatkozatot is. Most viszont kereskedelempolitikai intézkedések révén próbálják megkerülni ezt az elvet, ráadásul úgy, hogy az egyhangúságot is csorbítanák a döntéshozatal során.
Gulyás bejelentette, hogy Magyarország szövetségeseket keres az Európai Unióban az energiapolitikai szuverenitás védelmében, és már látja a jeleit annak, hogy más tagállamok is csatlakoznak ehhez az állásponthoz.
Ez most nagyon összejött: magasan verte a várakozásokat a Mol
Nagyon erős számokat közölt az olajcég.
Pápaválasztás 2025: észak-amerikai pápát választottak – Percről percre híreink a Vatikánból
Cikkünk folyamatosan frissül.
Pápaválasztás 2025: Orbán Viktor is reagált az új pápa megválasztására
A köztársasági elnök is üdvözölte az egyházfőt.
A szén-dioxid-árazás és a zöld iparpolitika
A karbonárazás hatékony eszköz lenne a kibocsátás csökkentésére, bevezetése mégis sok helyen politikai ellenállásba ütközik.
Lakáshitel: több bank is emelt a kamatokon - Itt a friss májusi toplista
2025 elején rakétaként lőtt ki a lakáshitelezés Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 137,78 milliárd forint összegben kötöttek lakáshitel szerződést a magyarok id
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Pályázati reform 2025: egyedi döntések, egyedi pénzek
2025 tavaszán a magyar kormány gyökeresen átalakította a vissza nem térítendő beruházási támogatások rendszerét.
Ujjlenyomatos feloldás: biztos nagy ötlet?
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a telefonom, hogy visszataláljak majd a szállásra. Bár jó a közbiztonság Isztanbulban, elkezdtem go
Kína és a hidrogénipar fejlődése
Kína újabb energiapiaci áttörésre készül, de a hidrogén esetében egészen más stratégiát alkalmaz, mint korábban a napenergia terén.


- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Ingatlanpiaci elemző
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.