27 ukrán drónt lőttek le, három Moszkvát vette célba
Szombaton három, Moszkva felé tartó drónt lőtt le az orosz légvédelem – jelentette be Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a Telegramon. Biztonsági okokból átmenetileg leállították a főváros két repülőterének, a Vnukovónak és a Domogyedovónak a forgalmát, de később újraindították a járatokat – közölte a Roszaviacija orosz légügyi hatóság. Az orosz védelmi minisztérium szerint szombat délután 3 és 7 óra között összesen 27 ukrán drónt semmisítettek meg: négyet Moszkva térségében, 15-öt Brjanszk megyében, hatot Kaluga megyében és kettőt Tula megyében. (Reuters)
Lenyelte az orosz békát a Raiffeisen, enélkül már biztatóak a számok
Közzétette gyorsjelentését az osztrák bankcsoport.
Évtizedek óta nem látott földrengés rázta meg Oroszországot – Súlyos veszéllyel néz szembe az orosz haditengerészet
Legfontosabb eszközeit veszélyezteti a szökőár.
Érkeznek a jelentések: ez volt a valaha mért 6. legerősebb földrengés - Térkép is jött
Kiderült, mekkora ereje volt a szökőárt indító rengésnek.
Több százmillió eurójába kerülnek a vámok a Mercedes-Benznek
Pedig a cég még a relatíve jobban pozícionáltak között van.
Itt a friss GDP-adat!
A vártnál kicsit jobb adatok érkeztek a magyar gazdaság teljesítményéről.
Kemény szócsata kerekedett egy felvetésből: az oroszok visszavásárolnák Alaszkát
Szerintük ezzel Amerika is jól járna.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
