
Kommunikációs káosz uralkodik már jó ideje a COVID-19 oltások kapcsán, de ez nem csak a hazai helyzetre jellemző, hanem az egész világra. Hogy idáig jussunk, ahhoz több dolognak kellett egyszerre összejönnie: súlyos bizalomvesztés a politikai vezetőkkel szemben, terjedő vakcinaellenesség, és az álhírek kontrollálatlan ömlése a különféle politikai motiváltságú médiumokból. Mindezek tetejébe jön, hogy a vakcinák működésének és hatékonysági mutatóinak a megértése eleve nem annyira egyszerű.
Nem ezzel szemben kéne szkeptikusnak lenni
Nagyon sokan indokolatlanul szkeptikusak lettek a COVID-19 vakcinákkal szemben. Vannak, akik csak a legmodernebb technológiákat hajlandóak elfogadni, hiába mondják nekik, hogy a többi megoldás valójában már kipróbált és bizonyított modelleken alapul. Mások pedig amiatt aggódnak, hogy nem a „legjobb” oltást kapják, és a hatásossági mutatókra próbálnak hivatkozni.
Amit ma tudunk a járványhelyzetről és a COVID-19 vakcinákról, az alapján nem túl szerencsés az ilyen hozzáállás. Hogy megpróbáljunk segíteni ezen a helyzeten most összefoglaljuk, mit lehet tudni a COVID-19 vakcinák legfontosabb mutatóiról.
Az első és talán legtöbbet hangoztatott tényező - amely egyben számos félreértést szült a közbeszédben - az a vakcinák hatásossága (angol szakirodalomban: efficacy rate). Ez a kísérleti alapon megmért mutató lényegében azt árulja el, hogy mennyivel csökken az esélyünk a megfertőződésre az oltás után.
Vesznek például egy 20 ezer fős mintát, akiket véletlenszerűen két részre osztanak és az egyik felüket beoltják, miközben a másikat nem (placebót kapnak). Ebben a felállásban pedig megnézik, hogy adott időn belül hányan fertőződnek meg a beoltottak és a be nem oltottak között. Ha a megbetegedések száma ugyanannyi lenne mindkét csoportban, akkor a hatásossági mutató nulla százalék lenne. Hiszen ez azt sugallná, hogy ugyanolyan eséllyel kapták el a kontrollcsoportban a vírust, mint a valódi vakcinával beoltottak. Amennyiben viszont az utóbbiaknál senki sem kapná el a betegséget, miközben a másik csoportban tombolna a járvány, akkor ez a mutató 100 százalékig emelkedne.
A számok értelmezése
Az empirikus kísérletek és a statisztikák iránt érzékeny emberek itt máris sejtik, hogy ez nem egy annyira könnyen értékelhető mutató. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy mekkora mintán, hol, és a vírus terjedésének melyik szakaszában végezték el ezt a követéses vizsgálatot. Ha valaki ugyanis olyankor teszteli a vakcináját, amikor éppen lecsendesedett a terjedési hullám, akkor a mintájában szereplő emberek sokkal kevésbé vannak kitéve annak, hogy fertőzéssel találkozzanak. Tehát minden más változatlansága mellett, egy-egy vakcina hatásossági mutatója teljesen másképpen festhet, ha az első hullám kezdeti szakaszában mérjük meg, mintha a harmadik hullám tomboló időszakában. Főleg, ha az utóbbiba még az új vírusvariánsok is belerondítanak.
Az AstraZeneca és a Johnson & Johnson pontosan így járt a maga tesztelésével, amit a járvány egyik sokkal intenzívebb szakaszában mértek fel, ráadásul többnyire más országokban és más vírusvariánsoknak kitéve, mint a Pfizer vagy a Moderna. Ebből kifolyólag az általuk akkor kimutatott 66-67 százalékos hatásosság a Pfizer/Moderna 94-95 százalékos mutatójával egyáltalán nem összevethető.
Ha egy fair összehasonlítást szeretnénk látni, akkor a vizsgálatokat ugyanott és ugyanakkor kellene véghez vinni, ugyanolyan kísérleti feltételek mentén. nyilván ez egy ilyen sürgős fejlesztési és kísérleti helyzetben nem reális. Mindenki akkor csinálja meg a vizsgálatait, amikor tudja.
Sok a félreértés
A kapcsolódó kommunikációra viszont emiatt jobban oda kellene figyelni, mert sokan hihetik azt, hogy csak a Pfizer vagy a Moderna az igazán jó vakcina, miközben erről szó sincs. Voltak olyan döntéshozók is (lásd Detroit polgármesterének a közelmúltbeli példáját), akik ódzkodni kezdtek a kevésbé hatékonynak gondolt megoldásoktól, pedig igazából csak félreértették, hogy mit állítanak a számok.
Mert a lényeg nem annyira a hatásosságon van, ez a mutató bár fontos, de igazából csak azért hangsúlyozzák annyit, mert jól mérhető és ez áll a korai vizsgálatok fókuszában. Ha teljes képet akarunk kapni, akkor már három kiemelten fontos tényezőt kell vizsgálni a vakcinák működése kapcsán. Ez a három szempont mégpedig a következő:
- Mennyire csökkenti a megfertőződés esélyét (ez a hatásosság, amiről eddig szó volt)
- Mennyire gátolja, hogy tovább adjuk a fertőzést, ha már elkaptuk (erről keveset tudunk)
- Mennyire csökkenti annak az esélyét, hogy súlyosan érint majd minket a fertőzés (ez igazából a lényeg: a kórházban kezeltek és az elhunytak száma)
A túlélés a legfontosabb mérce
E fentiek közül az elsőt a legegyszerűbb mérni, de a legfontosabbnak a harmadik pont nevezhető. Pechünkre ez utóbbit az egyik legnehezebb is felmérni, mivel a kórházba kerülés és a halálozás jóval ritkább esemény, mint az első kettő. Ahhoz, hogy statisztikailag jól értékelhető eredményeket kapjunk az ilyen ritkán bekövetkező kimenetekről, már jóval nagyobb tömeget kell bevonni a vizsgálatokba.
Félreértés ne essék, az eddig elvégzett tesztekben a súlyos szövődményekre és a halálozásra is odafigyeltek, csak éppen nem az volt a kutatások fő kérdése. Emiatt pedig az ilyesmiről feltárt eredmények kevésbé számítanak megbízhatónak és így nem is hangsúlyozták őket annyira. Márpedig nyilvánvaló, hogy a túlélésünkkel kapcsolatos szempontok a legfontosabbak, és nagy szerencsénkre a vakcinák ilyen téren nyújtott teljesítménye kifejezetten megnyugtató.
Az eddig elvégzett kutatások ugyanis azt sugallják, hogy a hatásosság mértékétől függetlenül szinte minden elérhető és vizsgált vakcina jelentősen csökkenti az erős szövődmények és a halál bekövetkeztének az esélyét.
Emiatt vonhatjuk le azt a következtetést, hogy nem igazán érdemes hatásosság alapján negatívan megkülönböztetni az egyes vakcinákat. És a technológia sem számít ezen a téren, ha az elsődleges szempontunk az, hogy csökkenjen a válságos állapotba kerülő emberek száma. Márpedig ez a legfontosabb cél.
Így ma tulajdonképpen az a jó vakcina, ami elérhető a számunkra, és egyelőre értelmetlen őket hatásosság alapján összehasonlítani. Az ilyen kiértékeléseket hagyjuk rá a tudományra és mi csak kövessük a szakemberek tanácsát, akik üzenete igen egyszerű: oltassuk be magunkat azzal, amit az orvosunk felkínál.
Címlapkép forrása: Getty Images
18 év után először tüdőpestisbe halt bele egy arizonai lakos
A "fekete halál" ma már rendkívül ritka betegség.
Ejtették a vádat az orvos ellen, aki sóoldatot adott be a Covid-oltások helyett
Megsemmisítette a vakcinákat.
"Arcátlan és tiszteletlen": így jellemezte a vámfenyegetést az EP kereskedelmi bizottságának vezetője
Azonnali lépéseket sürget.
Trump váratlan bevándorlási fordulata: mégis kellenek az emberek Amerikának?
Donald Trump meglepő kijelentést tett a Fox Newsnak adott interjújában!
Milliókat érő Pokémon kártyák tűntek el – a tolvaj pontosan tudta, mit akar
113 ezer dollár volt az értékük.
Szegény, de szexi...
Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: ez Berlin Zentuccio szemüvegén át. A HOLDBLOG állandó világutazó szerzője a német fővárosról
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Top 10 osztalék részvény - 2025. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
Mi a baj a statisztikáról szóló törvény új, anonimizálásra vonatkozó definíciójával?
A Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény* több ponton is módosította a hivatalos statisztikáról szóló
Hulladékhő újragondolva: így fűtik Finnországban az otthonokat
Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazarlást felismerve Finnország a számítógépes feldolgozólétesítmé
Balásy Zsolt (és a HOLD) új kollégát keres
Az After Hoursben is elhangzott, a LinkedIn-en is fent van: junior elemző kollégákat keres a HOLD. Ritkán hirdetünk meg elemzői állást nyilvánosan, szóval kérünk minden... The post Balásy Zsol
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You


Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.