Uniós források

1,5 milliárdos EU-pénzből fejlesztette ipari parkját Miskolc

Portfolio
Átfogó fejlesztési program zajlott le az elmúlt időszakban Miskolc város Déli Ipari Parkjában, amelyek után most tartottak átadó ünnepséget és ma küldött szerkesztőségünknek projektzáró közleményt a város polgármesteri hivatala. Ebből kiderült, hogy 1,5 milliárd forintos volt a fejlesztés, amely 100%-os támogatási intenzitás mellett valósult meg, a pénz döntő része pedig az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, kisebb része pedig a magyar költségvetésből érkezett és a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program ipari parkfejlesztési pályázatán keresztül valósult meg a fejlesztés.

A fejlesztések részletei

A közlemény szerint a fejlesztésnél alapvető célkitűzés volt egy jó alapinfrastruktúrával és közlekedési kapcsolatokkal ellátott terület kialakítása, amely elengedhetetlen abban a versenyben, amelynek győzteseként Miskolc továbbra is vonzó célpontja a beruházásoknak.

Miskolc Déli Ipari Parkja (MIDIP) eddig az M30-as autópályáról a 304-es úton kiépített körforgalmon keresztül volt megközelíthető. Most a Bogáncs utcán, az ipari park északi részén új csatlakozási pont került kialakításra, a közösségi közlekedéshez új buszmegállókkal, gyalogátkelőkkel. Mindez magával hozott további, ipari parkon belüli infrastrukturális fejlesztéseket, így a csapadékvíz-elvezetési rendszer és közvilágítás, aszfaltos út, járda és kerékpáros nyom kiépítését.

Emellett az ipari park keleti oldalán zúzalékos pályaszerkezettel szervizút és vízelvezető árok is épült. A város déli határában lévő kereskedelmi központok és a Joyson Safety Systems Hungary Kft. között is közvilágítással ellátott járda épült, így a gyár biztonságosan megközelíthető gyalogosan, és kerékpárral is az áruházaktól. A növekvő létszámú munkavállalók biztonságosabb közlekedéséért buszfordulót is építettek a gyár közvetlen közelében.

A 304-es út déli oldalán, az 1000 hektáros iparterület részeként új, 120 hektáros zöldmezős beruházással a Hejő-patak mederrendezése mellett aszfaltburkolatos út épült járdával, kerékpárúttal és közvilágítással. Az ipari parkban és az új iparterületen a teljes alapinfrastruktúra elérhető, és Miskolc környezetbarát és okos városfejlesztési irányvonalaként a geotermikus energia is a befektetők rendelkezésére áll.

Az átadó ünnepségen a város alpolgármestere, Pfliegler Péter elmondta, Miskolc folyamatosan fejleszti szolgáltatásait, infrastruktúráját, közösségi közlekedését. – Összességében az önkormányzat minden fejlesztésével azt kell elérnünk, hogy a munkaadó és a munkavállaló jól érezze, otthon érezze magát Miskolcon. Ami azt is jelenti, hogy folyamatosan javul az életminőség, folyamatosan fejlődik a város, egyre többet tudunk nyújtani. Megéri betelepülni, megéri maradni, fejleszteni, és megéri visszajönni Miskolcra.

A fejlesztés mögötti pályázat

A TOP-6.1.1-15-MI1-2016-00001 azonosító számú projekt során Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata – konzorciumban a Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt.-vel - a betelepülő vállalatok igényeit is szem előtt tartva fejlesztette az ipari parkot. A projekt 100 %-os támogatással, az Európai Unió és a Magyar Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A támogatás összege nettó 1,5 milliárd Ft.

Az országszerte több mint 200 helyszínen zajló ipari parki fejlesztésekről korábban egy átfogó elemzésben írtunk:

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Kasza Elliott-tal

The Home Depot, Inc. - elemzés

A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézegettem, és a chartja is tetszik, lehet benne pár hónapon belül egy jó beszálló.CégismertetőA

Kiszámoló

Raiffeisen Gold 2.0 vége?

Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak az elvárt bejövő utalás lett lényegesen több, de az utalások ingyenessége is limitált l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hitelezés 2024
2024. május 14.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
A magyar cégek 99%-át érinti az új brüsszeli terv - Mi várható?