Elkészült a tizedik legnagyobb ipari parki EU-s fejlesztés az országban
Az ipari parkot megközelítő, a várost elkerülő, közel két kilométer hosszú út megépítése szintén része volt a pályázatnak, így a park immár közvetlenül csatlakozik az M60-as autópálya le- és felhajtójához és Bóly városához. Jelezték: az új út Bólyban a város központján áthaladó jelentős teherforgalom által okozott problémát is orvosolta.
A támogatott projektkereső adatbázis szerint Bóly 2017.05.29-én nyerte el a TOP-1.1.1-15-BA1 - Ipari parkok, iparterületek fejlesztése című pályázaton a kereken 800 millió forintnyi támogatást a "Bólyi Ipari Park fejlesztése IV. ütem" című fejlesztésére. A támogatási szerződés szerint az uniós társfinanszírozási ráta 89% az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, hiszen maga a projekt összköltsége 815,6 millió forint. A szerződés szerint a projekt megvalósítását idén július végéig tervezték, így tehát ezért született meg most a projekt záró közleménye.A bólyi ipari park közel 60 hektáros területén 31 vállalkozás működik, ezek együtt több mint 1300 embernek biztosítanak munkahelyet az alig 4000 lelket számláló Pécstől 30, Budapesttől 200 kilométerre fekvő, autópályán könnyen megközelíthető kisvárosban - írták. Hozzátették azt is: a bólyi fiatalok 85 százaléka a parkban működő vállalatoknál képzeli el jövőjét.
A közelmúltban néztük végig, hogy milyen ipari parki EU-s fejlesztések zajlanak az országban mekkora támogatásból és azok várhatóan milyen gazdasági hatásokkal járnak. A több mint 200 projektet tartalmazó elemzés táblázatában a bólyi ipari parki fejlesztés is benne volt, mint a tizedik negyedik legnagyobb fejlesztés az országban.




Orbán Viktor szövetségese lemond a cégbirodalmáról, így máris miniszterelnök lehet
Engedett a nyomásnak a cseh politikus.
Négy ország is bojkottálja a 2026-os Eurovíziót, még soha nem történt ilyen a verseny történetében
Izrael részvétele a problémájuk.
Újabb nagy leépítést jelentettek be Gattyán György cégbirodalmánál - a home office-nak is búcsút intenek
Folytatódik a elbocsátási hullám.
Drónok támadtak Zelenszkij elnökre? Ebből borzalmas tragédia is lehetett volna
Írországi útján célozták meg a drónok az elnök gépének útvonalát.
Oroszország kiborult London lépésén, kemény válaszlépések jöhetnek
Putyinhoz vezettek az angliai mérgezés nyomozásának szálai.
Kifakadt az uniós biztos: ezt kell tenni, ha Amerika cserben hagyja a NATO többi országát
Semmit nem ér a NATO kollektív védelme?
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Óriási metánkibocsátó a mezőgazdaság - pedig ez megakadályozható lenne
A mezőgazdaság a globális metánkibocsátás legnagyobb forrása, amely rövid távon is jelentősen hozzájárul a felmelegedéshez.
Számok
Gyors számítás.
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .

