
A hidrogén mint szekunder energiahordozó, illetve a tüzelőanyag-cella mint áramforrásra épülő innovatív technológia, világszerte kiemelt figyelemmel kísért kulcsterületek, melyeknek meghatározó szerepük lehet a jövő fenntartható energetikai rendszereiben és mobilitásában. Igaz, a zöld, szén-dioxid-kibocsátástól mentes előállítású hidrogén kereskedelmi célú tömegtermelése egyelőre nem megoldott. A földgázból előállítható, az iparban jelentős mennyiségben használt úgynevezett szürke hidrogén pedig igencsak klímaszennyező: 1 tonna hidrogén előállítása során körülbelül 7 tonna szén-dioxid képződik.
A feladat rendkívül szerteágazó, hiszen beszélni kell a hidrogén előállításáról, tárolásáról, szállításáról, felhasználásáról, a mobilitás teljes területét átalakító hatásáról, a kutatás-fejlesztésben, egyetemi tevékenységben és az energetikai piacon betöltött szerepéről, nem utolsósorban a szabályozási feladatokról. A területen csak rendkívül széleskörű, nemzetközi együttműködéssel lehet előrehaladni, hiszen a fejlődés a világ energiatermelésében, az energia tárolásában vagy a mobilitásban velünk vagy nélkülünk, de mindenképpen lezajlik. Tehát elemi érdekünk az, hogy adottságainkra, lehetőségeinkre, kutatásfejlesztési bázisunkra támaszkodva ne csak figyeljük az eseményeket, hanem aktívan részt vegyünk azok alkalmazásaiban, a technikai újításokban - fogalmazott a Nemzeti Hidrogéntechnológiai Platform alakuló ülésén a szervezet létrehozásával megbízott VALOR HUNGARIAE Zrt. vezérigazgatója, Lepsényi István.
Az Optimum Solar szerint a vezérigazgató nyilatkozata elfogadható, de kiegészítésre szorul: A hidrogéngazdaság, a hidrogén előállításának pénzügyi alapját Magyarországnak is meg kell teremtenie, enélkül a hidrogén a jelenlegi technológiai árak szintjén nem versenyképes a környezetszennyező egyéb technológiákkal. 2030-ra azonban azzá válhat, amennyiben minden EU-tagállam a saját költségvetése terhére is tesz az ügyért, erről szól egyebek mellett például a Hydrogen Council ez év elején közzétett tanulmánya (Path to hydrogen competitiveness - A cost perspective).
A források megteremtése és elosztása során - tiszteletben tartva a kutatás szabadságát- figyelembe kell venni a hidrogénágazat nemzetközi helyzetét és csak olyan kutatásokra érdemes koncentrálni, amelyek az adottságainknak megfelelnek, és ahol érdemi tapasztalataik vannak a hazai szereplőknek. Így vélhetően nem érdemes a nagyméretű és nagyszériás elektrolízis berendezések kutatásával és a gyártó ipar létrehozásával foglalkoznunk és ugyanígy valószínűleg az üzemanyagcella területén is behozhatatlan hátrányban vagyunk, legfeljebb nemzetközi kezdeményezésekhez, esetleg nemzetközi vállalatok Magyarországra csábításához érdemes erőket koncentrálni – vélik az Optimum Solarnál.
Az új magyar Nemzeti Hidrogéntechnológiai Platform szándékai között szerepel egyebek mellett:
- hidrogén-technológiai iparági „fehér könyv” kidolgozása, különös tekintettel a hidrogén alapú energetika és mobilitás jövőjére;
- törvényhozási és szabályozási feladatok felmérése;
- nemzetközi kapcsolatépítés;
- részvétel az európai uniós K+F+I támogatási programok tervezésében és végrehajtásában;
- a magyar gazdaság számára innovációs és növekedési potenciált jelentő fókuszterületek azonosítása, kiemelt hangsúllyal a kkv-k bevonására is;
- javaslattétel az ösztönző és szabályozási eszközök kialakításának megalapozásához.
Hasonló, klaszter és platform jellegű szervezetekből világszerte, különösen az EU területén számos működik. Ezek azonban csak akkor hasznosak, ha szakmai véleményüket, előterjesztéseiket a megfelelő stratégiák készítése során igénylik, meghallgatják és meg is fogadják - mondják az Optimum Solarnál, mely a platform alapító tagjaként számos javaslattal és konkrét projektelképzeléssel rendelkezik, és kezdeményező szerepet vállalva számos javaslatot juttatott már el az Innovációs és Technológiai Minisztérium részére is, elsősorban a kormányzati naperőmű-építési célokkal összefüggésben.
A társaságnál úgy gondolják, a következő két fontos ponttal mindenképpen érdemes lenne kiegészíteni a platform programját:
- Közreműködés a Nemzeti Hidrogén Stratégia elkészítésében, összhangban a Megújuló Energiákra is vonatkozó Nemzeti Energia Stratégia programjával.
- Közreműködés, javaslatok kidolgozása a Hidrogén Felhasználói Piac létrehozásában, mivel felhasználók nélkül semmilyen technológia nem életképes.
A felhasználói piac létrehozásakor különösen a következő területekre lenne szükséges fókuszálni:
- személygépkocsik, vasúti közlekedés és az áruszállítás területén az üzemanyagellátási hálózat megteremtésével;
- hidrogén alapú kazánok, lakások, nagy területű építmények fűtésére a meglévő földgázhálózat alkalmassá tételével;
- zéró karbon ipari hőellátás és alapanyagellátás;
- energiatárolás és kiegyenlítő energia ellátás;
- zéró karbon megújuló hidrogén ipari folyamatok alapanyagellátása (vegyipar, műtrágyagyártás, acélipar, olajfinomítók)
A Nemzeti Hidrogéntechnológiai platform operatív feladatait a VALOR, az ELKH-TTK és a Magyar Hidrogén és Tüzelőanyag-cella Egyesület által delegált tagokból álló operatív stáb végzi. A platform előzetes szervezését, kezdeményezését a koordináló szervezetek képviselőiből álló bizottság végzi, melynek tagjai Lepsényi István, a Valor Hungariae Zrt vezérigazgatója; Bertalan Zsolt, az MVM innovációs igazgatója; Szigeti Ádám, az Eötvös Lóránt Kutatási Hálózat főtitkára; Szollár Domokos, a MOL Nyrt. kabinetfőnöke; Dirk Janetzko, az AVL Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és Hirth Ferenc, a Kontakt-Elektro Kft. ügyvezető igazgatója.
A Nemzeti Hidrogéntechnológiai Platformhoz való csatlakozási szándékát 41 szervezet jelezte, köztük nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások, hazai egyetemek és kutatóintézetek.
Címlapkép: Getty Images
Itt vannak a szuperbaktériumok, és letarolhatják az egész világot
Nagyon aggasztó képet festenek a legfrissebb kutatások.
Karnyújtásnyira került a hadiipar megreformálásától, de saját makacssága lett a veszte - Bemutatjuk Európa egyik legfurább fegyvertervezőjét
A nehéz személyiség a hadiiparban sem hasznos tulajdonság.
Gigantikus adatlopás: 1,4 millió ügyfél személyes adataihoz fértek hozzá egy Magyarországon is jól ismert biztosítónál
Most jelentették az incidenst.
Súlyos baleset a Balaton felé vezető úton: három autó ütközött, teljes az útzár
Mutatjuk, hogy merre érdemes kerülni.
Katasztrófaövezetből virágzó ökoszisztéma: így lett újra a halaké és az úszóké a Szajna
A Szajna valaha egy Párizs szívében húzódó ökológiai katasztrófaövezet volt, de az elmúlt 50 év során a szinte halott csatorna fokozatosan virágzó ökoszisztémává
Globális minimumadó (GloBE) - gyakori kérdések és gyakorlati válaszok
A globális minimumadó (GloBE) szabályozása 2024-től érdemben érinti a multinacionális vállalatcsoportok magyarországi tagjait is. A szabály célja, hogy minden, 750 millió eurót meghaladó ár
New York, te kommunista...
Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New
Az erdőtüzek és a hőstressz visszaveti a magzatok fejlődését
A globális felmelegedés hatására egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak a szélsőséges időjárási jeleségek, amelyek hatással vannak a várandós nőkre.
Oroszország és Kína a self made milliárdosok bölcsője
A nagyjából 3000 dollármilliárdos kétharmada self made, maga szerezte a vagyonát. Az örökölt és self made milliárdosok aránya tud mesélni az adott ország történelmi, kulturális,... The pos
Zsugorodó világ, táguló tudomány - együttműködés és rivalizálás a fejlődés motorjaként
Verseny vagy együttműködés? A tudomány és technológia fejlődését évszázadokon át ez a kettősség hajtotta előre. Ma a világ zsugorodóban, az elmúlt évtizedekben egyre több a közös kut
Rekordszinteken az Egyesült Államok légszennyezettsége
Több mint 150 millió amerikai él olyan területen, ahol a légszennyezettség meghaladja az egészségügyi határértékeket.
Otthon Start Program 2025: Megjelent a 3%-os lakáshitel jogszabálytervezet
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program 2025: Megjelent a 3%-os lakáshitel jogszabálytervezet Az Otthon Start Program 2025 szeptemberben induló, új állami lakástámogatási

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
Tényleg túl hosszú az élelmiszer útja? Kiderült, ki mennyit kaszál a magyarok pénzén
Lehetne spórolni a rövidebb az élelmiszerlánccal?
Mit üzennek a BYD és a CATL hazai gyárairól érkező baljós hírek?
Összetett okok húzódnak meg az autópiaci kereslet megtorpanása mögött.
