Üzlet

Egy kicsivel jobban kinyitotta Kína részvénypiacát

A kínai szabályozó hatóságok változást jelentettek be ma, a tőzsde zárása után a külföldiek részvénybefektetéseire vonatkozóan. Mint ismeretes, csak intézményi befektetők vásárolhatnak a kínai részvénypiacon és azok is csak limitált mértékben. Most ezt a limitet emelték meg 25%-kal kínai lapértesülések szerint.

Új ingatlankezelési vezető a B&V-nél

Szijártó Péter személyében új üzemeltetési vezetővel bővült a B&V Group, a magyar ingatlanpiac egyik vezető ingatlan üzemeltetéssel, bérlő és bérbeadó képviselettel, befektetési tanácsadással és piackutatással foglalkozó cégcsoportja.

Pluszban várja a régió az adatokat

Pozitív hangulatban várják a tőzsdék a délutáni, amerikai munkaerőpiaci jelentést, mely vélhetően iránymutatással szolgál majd a részvénypiacoknak. A régióban a csehek járnak élen az emelkedésben, a PX index 1.5%-os pluszban tartózkodik. A BUX 0.5%-kal került feljebb a hét utolsó kereskedési napján, roppant alacsony, mindössze 4.2 milliárd forintos forgalom mellett.

Változik a cseh index

Szeptember 21-től változik a PX index összetevőinek súlya, a legnagyobb súlyú papír helyét a cseh közszolgáltató, a CEZ veszi át az Erstétől. A cég súlya 25.4%-os lesz az indexben, amely közel 5 százalékpontos növekedést jelent.

Nyugaton is kizöldültek a tőzsdék

Az amerikai határidőkkel párhuzamosan Európa is felfelé vette az irányt, a vezető részvényindexek közül a német DAX 1.4, a francia CAC-40 1.2, az angol FTSE-100 pedig 0.8%-os pluszban tartózkodik. A bányászati szektor ma is az egyik legjobb teljesítményt mutatja, miután az arany továbbra is az 1,000 dolláros lélektani szint közelében mozog. A kereskedés ugyanakor meglehetősen visszafogott, miután a befektetők kivárnak a délutáni amerikai munkanélküliségi adat előtt.

Folytatódhat az emelkedés, vedd a ciklikusokat (Erste)

Bár a részvénypiacok az elmúlt időszakban hatalmasat emelkedtek, az Erste továbbra is optimista, az elemzők szerint az emelkedő trend középtávon nem fog megtörni. Ennélfogva most már nem a defenzívnek számító gyógyszerszektor a favorit, hanem a ciklikus ágazatok. A hazai részvények közül csupán az RFV szerepel a top pickek között, a szakemberek a papírokban közel 17%-os felértékelődési potenciált látnak.

Hatalmas büntetést fizet a Pfizer

A Pfizer és leányvállalata, a Pharmacia & Upjohn Co. megegyezett az igazságügyi minisztériummal, hogy 2.3 milliárd dollárt fizet gyógyszereinek illegális promóciója miatt. Ez a legnagyobb büntetés a hasonló ügyeket tekintve az egészségügyi szektorban.

Beruházásainak megkurtításáról döntött a Gazprom

A világ legnagyobb gázvállalata szerepében tetszelgő Gazprom az idei évre tervezett beruházásainak visszafogásáról döntött. Az eredeti tervekhez képest 17%-kal vágták vissza a büdzsét, amely egy közel 159 milliárd rubeles megtakarítást eredményez a cégnek.

Óvatosan felfelé mozdult a BUX

Nem mutatkozik határozott irány ma reggel a világban, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láthattunk, és jelenleg az amerikai futuresek is felemás képet festenek. Nagy dolgokra pedig délutánig nem nagyon kell számítani, a befektetők ugyanis már a tengerentúli munkaerőpiaci jelentést várják, mely kiemelt szerepe miatt akár komolyabb piacmozgató hatással is bírhat. A BUX ebben a környezetben is emelkedeni tud, akárcsak Európa, a hazai részvényindex 0.5%-kal került feljebb a nyitást követően.

Délelőtt ne számítsunk nagy izgalmakra

Bár a kedélyek mostanra megnyugodni látszanak a részvénypiacokon, ma délelőtt inkább oldalazás várható, Európában és a hazai parketten egyaránt, a befektetők ugyanis már a délutáni amerikai munkaerőpiaci adatokra összpontosítanak. Miután hétfőn zárva lesz az USA, nagy pozíciófelvételek nem várhatók - véli Ludányi Péter, a CE Broker üzletkötője.

Vegyes a kép Ázsiában

Az amerikai indexeket tegnap a kereskedés végén közel 1%-os pluszba rántották, Ázsiában azonban ma reggel kevésbé volt pozitív a hangulat. A Nikkei 225 és a dél-koreai Kospi 0.3%-kal menetelt lefelé, a hongkongi Hang Seng 0.5%-ot, a kínai Shanghai Composite pedig 0.3%-ot emelkedett.

Forrás: elrendelte a PSZÁF az Athlon felszámolását

A FORRÁS bejelentette, hogy a 47.95%-os tulajdonában levő ATHLON Pénzügyi Zrt. ellen, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által beadott kérelme alapján, a Fővárosi Bíróság elrendelte a felszámolást.

USA: egy kis korrekció, semmi több

A nap nagy részében inkább csak oldalaztak az amerikai részvénypiacok, de a kereskedés utolsó órájában felrántották az indexeket és a napi csúcsok közelében zártak. A Dow végül 0.7%-os, a Nasdaq 0.8%-os, az S&P pedig 0.9%-os pluszban fejezte be a napot. A tegnap közzétett makroadatok nem mozgatták meg különösebben a piacokat és vállalati fronton is csendesnek bizonyult a nap.

A világban jelenleg nincs határozott irány, az amerikai futuresek minimális mínuszt mutatnak, míg Ázsiában felemás elmozdulásokat láthatunk. A hangulat következő fontos próbája a délutáni, átfogó USA munkaerőpiaci jelentés lesz, addig vélhetően kivárás jellemzi majd a piacokat.

3-5 milliárd forintot költ innovatív termékekre a Telekom

A Magyar Telekom stratégiai és üzletfejlesztési szervezete az idén 3-5 milliárd forintot fordít új képességeken alapuló termékek és szolgáltatások fejlesztésére, tesztelésére - mondta az MTI tudósítása szerint Pataki Róbert, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten háttérbeszélgetésen.

Pintér István: beindulni látszik a járműipar

Csütörtökön délelőtt Győrben jártunk a Rábánál, mivel a társaság magas rangú állami vezetőket fogadott és részletesen bemutatta, hogy hol tart az a modernizációs mintaprojekt, melyet a GOP 500 millió forinttal támogatott. Az eseményen Pintér István vezérigazgatót is sikerült mikrofonvégre kapnunk.

Az interjú főbb pontjai:

  1. A társaság az elmúlt két hétben élénkülést tapasztalt piacain...
  2. ...azt viszont korai lenne megállapítani, hogy tartós lesz-e a fellendülés.
  3. A modernizáció befejezésével a Rába a termékfejlesztés felé kíván fordulni.
  4. A 2010-2015 időszakra elkészül egy termékportfólió-térkép, melynek egyik fókuszpontja a busz futómű gyártás lesz
  5. Pintér István szerint továbbra is masszívan alulértékelt a Rába

Felrántották a nap végén az amerikai indexeket

A nap nagy részében inkább csak oldalaztak az amerikai részvénypiacok, de a kereskedés utolsó órájában felrántották az indexeket és a napi csúcsok közelében zártak. A Dow végül 0.7%-os, a Nasdaq 0.8%-os, az S&P pedig 0.9%-os pluszban fejezte be a napot. A ma közzétett makroadatok nem mozgatták meg különösebben a piacokat és vállalati fronton is csendesnek bizonyult a nap.

Hárman is pályáznak a brit T-Mobile-ra

A Deutsche Telekom tárgyalásokba kezdett három távközlési vállalattal (Vodafone, France Telecom, Telefonica) brit mobil üzletága, a T-Mobile UK értékesítéséről - írja a Financial Times meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

Jövőre már drágulhatnak az amerikai ingatlanok

Az amerikai ingatlanárak 3 éve tartó lejtmenete lassan a végéhez közelít és 2010-ben emelkedésnek indulhat a Reuters legfrissebb felmérése szerint.

A pezsgő sem fogy a válságban

A gazdasági válság a luxuscikkek piacát is erősen érintette, amit kiválóan le lehet mérni a pezsgőértékesítések alakulásán. A szakértői prognózisok szerint az idei évben mintegy 260 millió üveg pezsgő kerülhet értékesítésre, amely 23%-os visszaesést jelent a 2007-es csúcshoz képest - írja a The Wall Street Journal.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.