Üzlet

Felszámolják Kapolyi cégét?

A közvetve állami tulajdonú Vértesi Erőmű még a nyár közepén felszámolási eljárást kezdeményezett a Kapolyi László érdekeltségébe tartozó System Consulting ellen 1.2 millió euró megfizetésének elmaradása miatt - erősítette meg a Népszabadság hírét Tringer Ágoston, a Magyar Villamos Művek (MVM) szóvivője - tudósít az MTI.

KSZF-es szerződéseket kötött a Freesoft

A FreeSoft Nyrt. bejelentette, hogy a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság által meghirdetett közbeszerzési eljárások keretében kötött szerződéseket.

Nem maradt el a napvégi hajrá

A korábbi intenzív esések után a mai nap a korrekcióról szólt, legalábbis a régióban. A fejlett piacok nem igazán mentek eddig semerre, a hazai tőzsde zárásának időpontjában Amerika lényegében stagnálást mutat, míg Nyugat-Európa enyhe mínuszban van. A régióban viszont komolyabb felhúzásokat is láthattunk, a legjobb eredménnyel ma a tegnap alulteljesítő magyar tőzsde büszkélkedhetett. A BUX a zárás előtti hajrának köszönhetően 18,821 ponton fejezte be a kereskedést, 2.6%-kal a tegnapi zárószintje felett. A forgalom azonban elmaradt az átlagostól, összesen 16 milliárd forintot tett ki.

Jól állta a sarat a Groupama

Közzétette a Groupama Csoport első féléves eredményeit. A francia csoport életében ez az időszak az integrációk és fúziók féléve volt, Magyarországon például a Groupama Biztosító és az OTP Garancia fúziója révén 2009. március 31-én létrejött Groupama Garancia Biztosító a 2009. első félévi díjbevétele alapján a 3. legnagyobb nem-élet biztosító és a 4. legnagyobb életbiztosító lett Magyarországon - közölte a társaság. Díjbevételben és eredményben egyaránt növekedni tudott a csoport.

15% felett az MVM az ELMŰ-ben

Az Elmű bejelentette, hogy a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) 2009. augusztus 28-án 13,929 db ELMŰ részvény tulajdonjogának megvásárlásával a meglévő 14.92%-os tulajdonosi arányát 15.15%-ra növelte.

Izgalomba jött az arany piaca - Lesz új csúcs?

Az október óta emelkedő arany számára újra kézzelfogható közelségbe került a lélektani 1,000 dolláros unciánkénti árfolyam, így az elkövetkező napokban sok spekuláns fogja éberen figyelni a grafikonokat. Technikai szemmel vizsgálva 200 dolláros árfolyam emelkedés következhet a nemesfém piacán, azonban a fundamentumok nem árulkodnak bivalyerőről. Amennyiben a befektetői pesszimizmus az értékpapírpiacokon ismét elhatalmasodna, vagy a dollár árfolyama vadabb gyengülésbe kezdene, úgy az arany árfolyama is felfele vehetné az irányt.

Enyhén optimista hangulatban Amerika

Enyhén pozitív hangulatban várja a nyitás az USA, a határidős indexek közül a Dow futures 40 pontos pluszban tartózkodik. A mérsékelt jókedv részben az OECD kedvező jelentésének köszönhető, mely szerint a válságból való kilábalás gyorsabb a vártnál. Az USA munkaerőpiacáról azonban a vártnál valamivel rosszabb adatok érkeztek, a befektetőket azonban egyelőre ez nem érdekli.

Azért még vannak optimisták - megemelt célár az S&P 500-ra

A Standard & Poor's elemzői részlege megemelte az S&P 500 indexre vonatkozó 12 havi célérték várakozását, méghozzá a korábbi 1,015 pontról 1,100 pontra, ami 11%-os felértékelődési potenciált jelent a tegnapi zárószinthez képest. A szakemberek a döntést azzal indokolták, hogy az elkövetkező egy évben egy újabb erőteljes felpattanás jöhet a részvénypiacokon - írja a Marketwatch.

Felfelé korrigál a régió - sor elején a BUX

Az elmúlt napok intenzív tőzsdei árfolyamesésének korrekciója figyelhető meg ma a régióban, a legnagyobb, 2.2%-os emelkedést a tegnap alulteljesítő BUX mutatja. A forgalom ugyanakkor mindenütt rendkívül alacsony, idehaza mindössze 6.9 milliárd forintot tesz ki, mely azzal magyarázható, hogy a befektetők kivárnak az újabb amerikai makroadatok, valamint az EKB kamatdöntés, és azt ezt követő jegybanki kommentár előtt.

Tovább robbanhat az orosz részvénypiac

Hiába száguldott 67%-kal az év eddigi részében az orosz RTS részvényindex, a Troika Dialog elemzője szerint a következő 16 hónapban további 42%-os hegymenet következhet. Ennek kulcsa, hogy az olaj árfolyama a 60 dolláros szintek felett tudjon maradni.

Eljön az igazság pillanata? - Pesszimistábbak a profik

A BUX index augusztusi emelkedését követően határozottan pesszimistább álláspontra helyezkedtek a következő három hónap árelmozdulását illetően a Portfolio.hu által megkérdezett profi befektetők. A válaszadók fele 5-15%-os csökkenést vár, míg egy hónapja ennyien prognosztizáltak ugyanekkora mértékű növekedést. Hosszabb időtávon mindenesetre ez a pesszimizmus nem érződik, a megkérdezettek háromnegyede 5% feletti emelkedést vár. A legkedveltebb részvény a magyar piacon továbbra is az OTP, a legkevésbé kedvelt pedig a MOL.

Bajban az uniós biztosítási szabályozás

Díjnövekedést fog eredményezni, ha életbe lépnek a tervezett új EU szabályozások a biztosítási piacon. A brit biztosítók máris tiltakoznak - írja a Financial Times.

HospInvest-utód lehet a nyertes Gyöngyösön?

A Trigomend Kft, amelynek Gászpor Jenő, a Hospinvest ex-vezérigazgatója az ügyvezetője, is tárgyal a gyöngyösi kórház üzemeltetésének átadásáról - értesült a Napi Gazdaság.

Nem mozdul Európa - Trichet szavaira várnak a befektetők

Hiába emelkedett ma reggel intenzíven a kínai tőzsde, ez a világot nem nagyon érdekli, az amerikai határidők jelenleg minimális pluszt mutatnak. Európában sem láthatók érdemi elmozdulások, a vezető részvényindexek tegnapi zárószintjük környékén tartózkodnak. A pénzügyi és az autószektor ma is gyengélkedik, ellenben a bányatársaságok meglepően jól szerepelnek. A kereskedést alacsony aktivitás jellemzi, a befektetők ugyanis kivárnak az EKB kamatdöntés és az ezt követő sajtótájékoztató, valamint az amerikai piacnyitás előtt.

Még olcsóbb jegyeket kínál a Malév a bajba jutott SkyEurope utasoknak

A Malév további ajánlatot tesz elérhetővé a "légifuvarozó" nélkül maradt, érvényes SkyEurope jeggyel rendelkező utasoknak, akiknek a szeptember 3-15. közötti egyirányban, 49 euróért kínál repülőjegyet. A SkyEurope bajba jutott utasai Malév hálózatán 12 meghatározott európai városba juthatnak el.

Kisebb fellélegzés a hazai parketten

Az elmúlt napok eséseit követően ma felfelé korrigál a hazai tőzsde, a BUX 2.1%-os pluszban nyitott, jelenleg pedig 1.5%-os emelkedést mutat. A többi régiós index is hasonlóan viselkedik, a lengyelek 1.4, az oroszok pedig 1.1%-ot araszoltak felfelé. Némi fellélegzés mutatkozik a forintpiacon is, az euróval szembeni jegyzések a technikailag fontos 275-ös szint alá erősödtek.

Felépülés tüneteit mutatja az orosz gázipar

Július óta mérséklődik az orosz gáztermelés éves szintű csökkenése, legalábbis ez derül ki az orosz energiaügyi minisztérium által közreadott adatokból. Az éves alapon mutatkozó elmaradás már csak 10%.

Ismét állami tulajdonba kerülhet a Malév

Oszkó Péter nem cáfolta annak lehetőségét, hogy az állam ismét tulajdonos lehet a Malévban és azt reméli, hogy az orosz tulajdonosok is fontosnak tartják a légitársaság további működését - olvasható a Népszabadság mai számában.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.