A lejárat előtt jön az új Richter kötvény
Még a szeptember 28-i lejárat előtt új Richter részvényekre átváltható kötvényeket kíván kibocsátani - mondta el az MNV Zrt. vezérigazgatója a Népszabadság írása szerint.
Még a szeptember 28-i lejárat előtt új Richter részvényekre átváltható kötvényeket kíván kibocsátani - mondta el az MNV Zrt. vezérigazgatója a Népszabadság írása szerint.
Negatív hangulat bontakozott ki a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvénypiacokon, de az irányadó indexek többsége nem esett többet 1%-nál. Viszont a kínai Shanghai Composite, amely az idei évben magasan felülteljesítette a régiós tőzsdéket, már jelenleg több mint 5%-os mínuszban jár.
Mivel az RFV az idei első félévben nem kötött új szerződést, és ennek megfelelően nem kezdett új kivitelezésbe, a tegnap publikált eredményszámok nem tartalmaznak különösebb meglepetésre okot adó részletet. Ahogy a gyorsjelentésben is olvasható, a számok a folyamatos működésből, azaz a már meglevő projektekből származó értékeket mutatják. Bár a főbb sorokon nagy a visszaesés a bázishoz képest, és bevételi és nettó profit szinten a novemberi menedzsment várakozásokat sem sikerült hozni, a befektetőknek érdemes lehet a szebbnek ígérkező jövőbe tekinteni.
Az LNG nem a Village People egy rég elfeledett száma, és még csak nem is egy új, a pesti éjszakában kedvelt parti-drog. A Liquefied Natural Gas kezdőbetűit viselő (betű)szó a cseppfolyósított földgáz nemzetközileg elfogadott és használt neve. Maga a cseppfolyósítás már közel 100 éves múltra tekint vissza, azonban az első tengeri LNG-szállítmányt csak 1959-ben indították útjára. Az LNG-kereskedelem ezt követően sokáig takaréklángon üzemelt, míg a katariak a ’90-es évek elején bele nem kezdtek az iparág megreformálásába. A fejlesztéseknek köszönhetően a folyékony gáz egyre versenyképesebbé vált, habár igaz, hogy mind a mai napig 10-20%-kal drágább, mint a hagyományosan - vezetékeken keresztül - szállított gáz. Ezt a felárat több ellátási nehézségekkel küzdő ország is vállalja, Ázsiában Dél-Korea és Japán a legnagyobb importőrök, míg Európában Spanyolország és Franciaország vezetik az LNG vásárlási sort. Az elmúlt pár évben dinamikus ütemben bővültek a iparághoz köthető beruházások, és újabb és újabb államok kapcsolódtak be a cseppfolyós gáz világméretűvé nőtt piacára. A válság persze ennek a szektornak is csúnyán betett, az azonnali leszállításra szóló szállítmányok ára mintegy negyedére esett vissza idén.
A vállalati profitvárakozások már emelkednek, ugyanakkor a piacok még mindig a kilátások romlását árazzák, ugyanis az előretekintő P/E ráta elmarad a historikus átlagtól. Azonban a továbbiakban is a várakozások javulása várható, ahogy az elemzők a második negyedéves adatokhoz igazítják modelljüket - véli a Nomura stratégája.
Hamar elfogyott az amerikai részvénypiacok nyitásban összeszedett vékony nyeresége, és múlt heti záróértékük környékén fejezték be a tegnapi kereskedést a vezető tőzsdeindexek, amelyek nap közben még újabb idei csúcsukon is jártak. Elemzők figyelmeztetnek, hogy hamarosan lecseng a kormányzat gazdaságélénkítő programjának hatása.
A nemzetközi hangulat azóta némileg megromlott, a Dow futures 50 pontos mínuszban tartózkodik. Ázsiában is megjelentek az eladók ma hajnalban, a kínai Shanghai Composite index több mint 4%-ot esett.
Az elmúlt hetekben az RTL Klub rendre a hosszú távú átlaga alatt teljesített, a négy napos hétvégével tarkított vegyes héten pedig egy nem mindennapi korrekciót láthattunk. Kétszer is padlóra került a TV2, az összességében 5.4 százalékpontos lemaradás viszont nem számít kiugrónak. A bajnokok ligája debütálása a csatornán egyelőre a várakozásokat jócskán alulmúlta, viszont ebből hosszabb távú következtetéseket nem érdemes levonni, főleg úgy, hogy nagyon közel áll a DVSC (Loki) a Bajnokok Ligája főtáblájához. Érdekes, hogy a sport erőltetése az RTL Klubnál viszont bejött, a számunkra rosszul végződött Box Klub például kiválóan szerepelt, miközben a TV2 párhuzamosan csak egy globális felmelegedéses filmmel tudott előrukkolni, ami a nézők szerint már lejárt lemez.
Hamar elfogyott az amerikai részvénypiacok nyitásban összeszedett vékony nyeresége, és múlt heti záróértékük környékén zártak a vezető tőzsdeindexek, amelyek nap közben még újabb idei csúcsukon is jártak. Elemzők figyelmeztetnek, hogy hamarosan lecseng a kormányzat gazdaságélénkítő programjának hatása.
A világ tőzsdéi tovább folytathatják erősödésüket, mivel a globális gazdaság talpra állása és a kilábalási folyamat csak most indult be - vetítik előre a CNBC által hétfőn megkérdezett piaci stratégák, akik szerint az eddig a partvonalon álló befektetők is visszatérnek a részvénypiacokra.
Az elmúlt hetekben egyre inkább optimistává vált a piaci hangulat, a befektetők árgus szemekkel figyelnek minden olyan hírre, ami a gazdaság magához térésére utal - írja a Quaestor heti kitekintőjében.
Ma is kedvező volt a globális pénz és tőkepiaci hangulat, bár újabb makroadatok nem érkeztek, a vételi kedv így sem lankadt. A Nyugat-Európára jelemző mérsékelt pluszokkal szemben a régióban ma is komoly felhúzásokat láthattunk, a sort a két szünnap lemaradását pótló magyar tőzsde vezette. A BUX index 6.6%-os pluszban állapodott meg, a 19,416 pontos záróérték pedig új lokális (11 havi) csúcsot jelent. A hazai benchmark értékben ezzel a márciusi mélyponthoz képest már több mint duplázódott. A hegymenethez magasan átlag feletti forgalom társult, a befektetők összesen 40.4 milliárd forint értékben kereskedtek részvényekkel a pesti parketten. A nap legfontosabb eseménye az MNB kamatdöntés volt, az 50 bázispontos vágás azonban nem okozott meglepetést a piacon.
Enyhén felfelé mutatnak a főbb amerikai határidős indexek a nyitást megelőzően, a Dow futures 30 pontos pluszban tartózkodik. Az enyhén pozitív hangulat változatlanul a gazdasági fellendülésbe vetett hitnek köszönhető, melyet igencsak megerősítettek a múlt heti eurozóna és USA makroadatok. A mai nap csendesnek ígérkezik makrofronton, így a kereskedést alapvetően a hangulati elemek befolyásolhatják.
A Phylaxia korábbi közleményeinek megfelelően a Phylaxia törzsrészvények névértékváltozással összefüggő cseréje (átalakítása) a mai napon megvalósult.
Szerdán 0 órától bruttó 4 Ft-tal emelkedik a gázolaj nagykereskedelmi a MOL-nál - tudta meg a portfolio.hu piaci forrásokból. Ennek megfelelően a töltőállomásokon is hasonló mértékű emelkedés várható. A benzin ára nem változik.
A pozitív nemzetközi hangulat közepette a régió is folytatja a hegymenetet, a tőzsdék nyugati társaikat magasan felülteljesítve emelkednek. Az élen a magyar piac halad 3.8%-os plusszal, ez azonban jórészt annak tudható be, hogy az ünnep miatt mi múlt héten kimaradtunk a jóból. A többi régiós benchmark is szépen teljesít, a cseh PX 3, az orosz RTS 2.7%-ot, míg az osztrák ATX 2%-ot erősödött. Ma ugyan nem lesznek külföldi makroadatok, a befektetőknek azonban érdemes résen lenni, délután ugyanis az MNB kamatdöntés eredménye lát napvilágot, mely egy meglepetésszerű kimenetel esetén akár komolyabb piacmozgató erővel bírhat.
Változatlanul kitart a vételi kedv az európai részvénypiacokon, a vezető tőzsdeindexek közül a francia CAC-40 0.7, az angol FTSE-100 0.9, a német DAX pedig 0.8%-os pluszban tartózkodik. Bár az erősödés mértéke nem nevezhető komolynak, valamennyi benchmark esetében ez is új lokális csúcsot jelent. A gazdasági felépüléssel kapcsolatos optimista várakozások miatt a befektetők a növekedésre igen érzékenyen reagáló nyersanyag és pénzügyi szektort húzzák leginkább.
A globális vállalati kötvénykibocsátások az idei évben már meghaladták a mérföldkőnek számító 1,000 milliárd dolláros szintet, amelyre eddig nem volt példa (egy éven belül). A vállalatok nehezebben kapnak hitelt a bankoktól, a befektetők kereslete viszont fellendült a vállalati kötvények iránt, amelyek az államkötvényeknél nagyobb hozamot biztosítanak.
A régióban cseh és a lengyel mellett a magyar részvénypiacot is a korábbi alulteljesítőről rögtön felülteljesítőre minősítette fel a JP Morgan pénteki elemzésében, mondván a szűkölő hitel spreadek és az eurozóna javuló gazdasági teljesítménye katalizátorként szolgálhat az említett országok esetében.
Magyarországon, Lengyelországban és Németországban is bővítené élet- és általános biztosítói tevékenységét a Vienna Insurance Group, Ausztria legnagyobb biztosítója, a magyar Union és az Erste Biztosító anyavállalata. Erről Günter Geyer vezérigazgató beszélt, miután egy év alatt 27 százalékos profitcsökkenést jelentett be a társaság 2009 második negyedévére.
Nagy lendülettel kezdi a hetet a magyar börze, a BUX jelenleg 3.4%-os pluszban tartózkodik. Mindez nem meglepő, hiszen amíg mi pihentünk, addig a világ tőzsdéin igencsak elszabadultak az indulatok, Amerika a hét utolsó két napján összesen 3%-os erősödést produkált. A hangulat azóta sem romlott el, ma hajnalban az ázsiai részvénypiacokon komolyabb felhúzásokat láthattunk, a tengerentúli határidők pedig változatlanul emelkedést indikálnak. A mai nap legfontosabb eseménye az MNB kamatdöntés lesz, egy várttól (50 bázispontos vágás) eltérő végkimenetel jelentős piacmozgató hatással bírhat.
"Fight or flight" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább),...
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket...
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik...
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni...
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.