2008 elejéhez képest 22%-kal emelkedett a magánbefektetők által nyitott értékpapírszámlák száma Magyarországon, derül ki a Napi Gazdaság birtokába jutott tavaszi felmérésből, melyet a BÉT végzett szekciótagjainak körében.
150 millió forint feletti profittal zárt a Sziget, így az idei szezon rendezvényei az előzetes kalkulációk szerint összességében 350-400 millió forint körüli eredményt termeltek a szervezőknek- tette közzé az econet.hu.
Mindeközben Gerendai Károly horvátországi fesztivál megrendezésén töri a fejét, akár már jövőre startolhat az új rendezvény.
A tegnapi jelentős esést követően úgy tűnik, hogy ma már megnyugodtak a részvénypiacok, az ázsiai indexek vegyes elmozdulásokat mutatnak és az amerikai határidős indexek is kismértékű pluszban tartózkodnak. A Nikkei 225 0.2%-os emelkedéssel fejezte be a kereskedést, a Dow futures jelenleg 6 pontos erősödést mutat.
A nap folyamán végig a negatív tartományban mozogtak a vezető amerikai részvényindexek, a befektetőket a vártnál jobb feldolgozóipari adat sem tudta felvidítani. A kereskedést valamennyi benchmark komoly mínuszban zárta, a Dow 2, az S&P 2.4, a Nasdaq pedig 2.8%-ot veszített értékéből. A hangulat azóta minimálisan javult, a tengerentúli futuresek kisebb pluszban tartózkodnak, azonban Ázsiában ma reggel is jellemzően negatív irányú elmozdulásokat láthatunk.
A mai kereskedés során lehet utoljára megvásárolni a Zwack részvényeket a tavalyi év után járó részvényenkénti bruttó 1,000 forintos osztalék reményében.
A Nomura elemzői szerint szeptemberben érhet véget a recesszió az Egyesült Államokban és még ha a gazdaság csak gyenge növekedést mutathat is, a múltbéli adatok azt sugallják, hogy a vállalati profitok erőteljesen emelkedhetnek. A stratégák továbbra is optimisták a részvénypiacokkal kapcsolatban és Európában felülsúlyozásra ajánlják a biztosítási szektort, amelyből top pickjeik az Aegon, az Aviva, az AXA és a Prudential.
Nagyobb izgalmak nélkül ezt a hetet sem tudtuk megúszni, összességében azonban a két rivális kereskedelmi csatorna között mindössze 1.3 százalékpont volt a különbség. A héten háromszor is döntetlenre végeztek a "csapatok", ezen felül 3 győzelemnek örülhetett az RTL Klub, míg egynek a TV2, ez utóbbi viszont a legnagyobbnak számított. Az RTL Klubnál jól láthatóan félig meddig bejött a kedd-péntek sorozatváltás, a Crusoe ugyanis nem tudott lépést tartani a Hazudj ha tudsz című sorozattal. A TV2-nél ezt meghaladóan a csütörtöki nappal vannak gondok, hiszen ekkor az esti filmek gyengébben szerepelnek. Most például a Palimadár maradt alul, a RRRrrrr című filmmel szemben, ami egy titkos sampon receptje miatt kitörő háborúról szól, ahol nem mellékesen szinte mindenkit Palinak hívtak.
Továbbra is komoly, 2% feletti mínuszban vannak az amerikai részvénypiacok. Bár a napi mélypontjuktól valamelyest visszakapaszkodtak, erőt igazából nem mutatnak.
Abby Joseph Cohen szerint 1050 és 1100 pont között van az SnP 500 részvényindex fair értéke és vonzónak látja a részvényeket.
Nem áll le a Magma Energy: a kanadai tőzsdére frissen benevezett geotermikus társaság tovább növeli részesedését az izlandi HS Orka-ban.
Úgy tűnik megérkezett a korrekció, a részvénypiacok világszerte komoly mínuszokat produkálnak/produkáltak a mai napon. Ezzel párhuzamosan a VIX index akkora ugrást produkált, amekkorát április óta nem láttunk tőle.
A márciusi mélypontról közel 50%-os emelkedést tapasztalhattunk az elmúlt hónapokban, így jelenleg a magas értékeltségi szintek alapján nem látunk rövid távon további jelentősebb felértékelődési potenciált a piacon - írja a QUAESTOR heti kitekintőjében. A befektetők nagy valószínűséggel realizálják profitjukat, és akkor keresnek majd újabb beszállási pontokat, amikor az amerikai gazdaságból újabb pozitív jelek érkeznek a növekedési kilátásokkal kapcsolatban.
A ma délután megjelenet adatok komoly hangulatjavulásról árulkodnak az amerikai feldolgozóiparban, mindez azonban kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a befektetőket eltántorítsa a profitrealizálástól. Európa jelenleg is 2% körüli csökkenést mutat, akárcsak Amerika, a régióban azonban zárásra ennél nagyobb mínuszok születtek. A vesztes az energiatúlsúlyos orosz piac lett, mely több mint 5%-kal értékelődött le.
Hibába a délutáni, vártnál jobb amerikai makroadat, a piacok nem tudnak talpra állni: Amerika jelenleg 2%-kal esik, akárcsak Nyugat-Európa. A régióban még ennél is kövérebb mínuszok születtek zárásra, az orosz tőzsde több mint 5%-kal értékelődött le. A BUX 2.5%-os csökkenésével még a jobban teljesítők közé tartozott, hiszen a bolgárok 3.9, a csehek 3.6, a lengyelek pedig 3.2%-ot gyengültek. Úgy tűnik az elmúlt napok szárnyalása megakadt, a kérdés csak az, hogy egy megállót látunk az emelkedésben, vagy egy középtávú csökkenő trend kezdetét. A válasz vélhetően az elkövetkező napok megadják majd.
Meglepetésszerűen közzétette második negyedéves gyorsjelentését az INA, mely egy egyszeri tétel, valamint a deviza árfolyamok kedvező változása következtében jelentős profit növekedést ért el. A tisztított számok azonban már nem olyan szépek, hiszen a kitermelés csökken, a finomítói marginok pedig összeomlottak.
Az elmúlt időszak jelentős azonnali piaci árfolyam emelkedését követően az utóbbi hetekben folyamatos csökkenést mutatott a határidős BUX kamattartalom alakulása, és a pesszimizmus erősödésével péntekre már negatív érték adódott. Mínuszos kamattartalomra legutóbb tavaly, a Lehman csőd körüli forgatagban volt példa.
Korábban is többször beszámoltunk már róla, hogy komoly lendületet vettek a világban a geotermikus energiával kapcsolatos kezdeményezések, ezúttal Indonézia készül nagy dobásra.
Visszatérhet a Trabant, miután német mérnökök egy csapata megépítette az autó elektromos változatát.
Az ázsiai tőzsdék ma reggeli látványos megbicsaklása a hazai tőzsdének is megadta az iránymutatást, a BUX folytatva a pénteki lejtmenetet 2.2%-ot esett a nyitást követően. A régióban is hasonló folyamatoknak lehetünk szemtanúi, és ahogy ilyenkor lenni szokott, az orosz piacot ütik a leginkább, az RTS már 4% feletti mínuszban tanyázik.
"Fight or flight" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább),...
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó...
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik...
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni...
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.