Sosem látott összeomlást hozhat az újabb tech lufi
Mi is az a ICO?
Az ICO (initial coin offering) röviden a nyilvános értékpapír-kibocsátást jelentő IPO mintájára létrehozott tőkebevonási forma. Persze a gyakorlatban ez némileg összetettebben működik, ha pontosabbak szeretnénk lenni akkor az ICO közelebb áll a közösségi finanszírozáshoz, tehát a crowfundinghoz, mint az IPO-hoz. Egy ilyen kibocsátás során a befektetők gyakorlatilag digitális kuponokat - úgynevezett tokeneket - vásárolnak, ami azonban a részvényekkel ellentétben tulajdonrészt nem biztosít a vállalatból, így a befektetők jellemzően arra játszanak, hogy az ICO során kibocsátott tokenek értéke azonnal megugrik, amivel gyors profitot tudnak elérni. További hasonlósága a crowfundinggal, hogy amennyiben nem sikerült a nyilvános felhívás során a meghatározott minimum összeget bevonni, akkor a befektetők visszakapják a pénzüket.A legnagyobb különbség pedig az IPO és az ICO között, hogy míg az ICO során a startupok nem dollárt, vagy egyéb devizákat, hanem kriptopénzeket - jellemzően Bitcoint vagy Ethert - vonnak be forrásként.
Első lépések
Oké, tegyük fel van egy startupunk, amelyhez hagyományos módon nem tudunk, vagy nem akarunk tőkét bevonni, így az ICO mellett döntünk, mit kell tennünk?Először is általában csak úgy, mint azt anno Satoshi Nakamoto tette a Bitcoin esetében publikálnunk kell a vállalkozásunk működését, és elméleti hátterét leíró dokumentumot, egy úgynevezett white papert (persze mostanság akad olyan is, aki ezt elhagyva egy honlapot, vagy akár csak egy videót csinál az ötlet bemutatására ) . Ebben már szerepeltetnünk kell, hogy kik vagyunk, mik a céljaink, mekkora tőkét kívánunk bevonni, továbbá a tokenek értékesítésének feltételeit, az árképzés módját is előre meg kell határoznunk
Mennyi az annyi?
A tokenek árát általában a kibocsátó startup Bitcoinban, Etherben, vagy amerikai dollárban állapítja meg, és rögzíti. Legtöbbször az ilyen kezdeti befektetőket azzal szokták csábítani/jutalmazni, hogy bónuszokat adnak a befektetett tőkéjük után. Például az első 100 befektetőt 100 darab token vásárlása esetén 100 + 5 százalékkal, tehát extra 5 tokennel jutalmazzák.Egy másik elfogadott módszer, amikor a kibocsátasó egy előre meghatározott számú tokent bocsát ki, annak az árfolyamát viszont nem határozza meg. Ilyenkor gyakorlatilag a tokenek árát az határozza meg, hogy mennyi tőkét sikerült bevonnia a vállalatnak.
Persze azt fontos hangsúlyozni, hogy habár ezek a tokenek, és az ICO-k hasonlítanak a részvényekhez és a részvények kibocsátásához, sok lényeges különbség van a kettő között. Például, hogy ezek abszolút nincsenek szabályozva, sokszor akár a startup tulajdonosainak a kiléte is ismeretlen, de a másik oldalon sem akrreditált befektetők, hanem gyors haszonszerzés reményében kereskedők (persze biztosan előfordul, hogy egy ígéretesebb projektbe nagybefektetők is beszállnak) állnak. Persze pont ezért ekkora az igény az ICO-k irént, hiszen ha pontosan úgy működnének, mint a részvények és az IPO-k, akkor a hatóságok, mint például a tőzsdefelügyelet biztosan nem lenne ilyen engedékeny a nem regisztrált részvénykibocsátásokkal szemben.
Másik lényeges tulajdonságuk, hogy általában már ebben a korai szakaszban a cégek megállapodnak egy tőzsdével, és azonnal megindítják a tokenekkel való kereskedést, így az árfolyammozgásokból akár egyből profitálhatnak, vagy persze épp bukhatnak a befektetők.
Érdemes megemlíteni, hogy hatalmas pénzekről van szó, az idei legnagyobb ICO értéke meghaladta a 200 millió dollárt:

Időzített bombán ülünk
Csak az idén, 1,2 milliárd dollár értékben vontak be tőkét ICO-k által, ami már több, mint amit kockázati tőkealapok, és angyalbefektetők fektettek a blockchain szektorba.CoinDash says hackers stole $7 million from investors taking part in its initial coin offering https://t.co/LmIHWIjbWz pic.twitter.com/5wCzuZnaqd
— Bloomberg (@business) 2017. július 17.
Mivel az ICO-k általában Bitcoinban, vagy Etherben történnek, ez már önmagában hozzájárulhatott ahhoz, hogy mindkét kriptopénz értéke az egekbe szárnyaljon.

Egy másik kockázat, hogy a nyilvános érmekibocsátás, mint azt már említettük teljesen szabályozatlan, ami azonban szerinte nem maradhat így sokáig, a tőzsdefelügyelet, és egyéb szervek hamarosan lecsaphatnak a szegmensre, ami egyben a végét is jelentené az egymást érő ICO-knak.
Továbbá az sem mellékes, hogy az ICO-k csak most kerültek a hackerek figyelmének a középpontjába, legutóbb például a Coindash nevű startup ICO-ja során a hackerek 2130 tranzakcióból összesen több mint 7 millió dollárt loptak el. A hírek szerint nem is bonyolították túl az akciót, egyszerűen a valós címeket hamisakra cserélték, így a befektetők pénze már sosem érkezett meg a CoinDash címére.
Hoskinson szerint jelenleg vadnyugati állapotok uralkodnak a kriptopiacon, ami hosszú távon fenntarthatatlan, gyakorlatilag egy időzített bombán ülünk, amely bármikor felrobbanhat.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Alapos ütést vitt be Trump a világ egyik legnagyobb országának: jön az 50 százalékos vám!
Brazília részben a Bolsonaro volt elnök elleni eljárás miatt kapja a büntetést.
Szankciós bombát dobott le az Egyesült Államok Iránra: a legfőbb vezetőig terjedő hálózatot céloztak
A fő célpont az ajatollah vezető tanácsadójának fia.
Jó hírt kaptak a területi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők
Navracsics Tibor jelentette be.
Alattomos veszély leselkedik az égből az ukrán katonákra, drasztikus megoldáshoz nyúlnak
A hadsereg főparancsnoka jelentette be.
Elképesztő, de igaz: a világ műanyaghulladékának nagy része alig 20 év alatt keletkezett
Szép lassan belefullad a világ.
Drasztikus lépésre kényszerült a Mercedes: leállítja bizonyos elektromos autóinak szállítását az Egyesült Államokba
Átmeneti visszaesésről beszélnek.
Cunamiveszély: jó hírek érkeztek
Így csapott le a kamcsatkai földrengés utáni szökőár a Csendes-óceán térségére.
Kiszáríthatják-e Arizonát a politikai viták?
A vízhiány egyre súlyosbodik, a megoldások pedig egyre ellentmondásosabbak.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
