Szexuális zaklatások tömegét fedték fel az amerikai pénzügyi hatóságnál
Bank

Szexuális zaklatások tömegét fedték fel az amerikai pénzügyi hatóságnál

Portfolio
Az amerikai betétbiztosítónak (FDIC) átfogó változtatásokat kell végrehajtania a széles körben elterjedt szexuális zaklatások és egyéb visszaélések ellen - állapította meg a legfőbb bankfelügyeleti hatóság által a Reuters értesülése szerint.

Több mint 500 személy jelentett visszaélést az ügynökségnél, többségük az FDIC jelenlegi alkalmazottja. A friss adatokra egy öt hónapos vizsgálat során derült fény. Cleary Gottlieb bizonyítékot talált arra is, hogy széles körben elterjedt a megtorlás azon alkalmazottak ellen, akik panaszt tettek a felettesük ellen.

Az FDIC elnöke, Martin Gruenberg, aki a személyzetnek adott nyilatkozatában aki közel két évtizede magas rangú vezetője az ügynökségnek, azt mondta. A jelentés "kijózanító" pillantást vet a szabályozó hatóságra, és azt mondta, hogy több száz munkatárs "fájdalmas tapasztalatokról, rossz bánásmódról, félelemről, a düh és a szomorúság érzéseiről számoltak be."

Gruenberg, egy demokrata, aki második alkalommal tölti be az FDIC vezetői posztját, azt mondta, hogy "végső soron ő a felelős" mindenért, ami az ügynökségnél történt, és bocsánatot kért az esetleges hiányosságokért.

A Wall Street Journal tavalyi beszámolói miatt került sor a nyomozásra az FDIC-n belül. Joe Biden elnök 2022-ben nevezte ki Gruenberget. Az FDIC vezetőjének távozása veszélyeztetné a kormányzat azon erőfeszítéseit, hogy szigorúbb pénzügyi szabályokat vezessenek be a banki tőkekövetelményekre, amelyet elleneznek a bankok és a republikánus politikusok. Ha Gruenberg lemond vagy eltávolítják, az ügynökség szabályzata előírja, hogy az FDIC alelnöke, a republikánus Travis Hill veszi át a helyét.

Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Itt a nyár, itt a roaming frász ideje

Itt a nyár, a vakációk és ezzel együtt a roaming frász ideje is. Az Unió nagyon helyesen rálépett a mobilszolgáltatók nyakára, az addigi szabadrablást felváltotta az, hogy az Unión belül ug

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
claudia buch