Tőzsde

Holnap összeülnek a hazai mobilcégek

Péntek délelőtt sajtótájékoztatót tart a Nemzeti Média és Hírközélési Hatóság (NMHH), a Vodafone, a Telenor és a Magyar Telekom. Az eseménnyel kapcsolatban részleteket nem árultak el, ugyanakkor az NMHH mai sajtótájékoztatója után azt lehet sejteni, hogy a mobilfrekvenciák hasznosításának ügyében történhet előrelépés.

Szabadesésben a lengyel börze a nyugdíjreform miatt

A befektetők láthatóan nem örülnek a lengyel kormány által tegnap bejelentett nyugdíjreformnak, ugyanis újabb eladói hullám söpör végig a lengyel piacon. A WIG-20 a tegnapi több százalékos zakó után ma további közel 6 százalékkal került eddig lejjebb, így a régió messze leggyengébb tőzsdemutatója.

Itt az év harmadik legnagyobb részvénykibocsátása

A kínai Merchants Bank 27,5 millárd jüanos, vagyis 4,5 milliárd dolláros zártkörű részvénykibocsátást (rights issue) jelentett be, amely idén a harmadik legnagyobb volumenű részvényeladásnak számít - írja a Bloomberg.

15 százalék felett a Concorde a Parkban

Tovább vásárolta a Graphisoft Park részvényeit a Concorde Alapkezelő, és a BÉT-en közzétett közlemény szerint 15 százalék felé ment a részesedése.

Miért nem hat a MOL-ra az emelkedő olajár?

Az elmúlt hetekben látványosan elvált egymástól az olajár és a MOL részvények árfolyama, míg az előbbi a közel-keleti geopolitikai feszültségek következtében látványosat emelkedett, addig az utóbbi csökkenést mutatott. Az alábbiakban azokat a tényezőket szedtük össze, melyek a hazai olajtársaság részvényeinek alulteljesítését magyarázhatják. Indokot nem nehéz találni a rossz szereplésre, hiszen az összes fontosabb piacon csökken a cég kitermelése, a kurdisztáni sztorit illetően sok a kockázat, ott a MOL-INA ügy, a finomítók hatékonyságát rontja az Ural típusú olajár emelkedése, a végtermékek iránt továbbra is nyomott a kereslet, a gázpiac kedvezőtlen kilátásokkal néz szembe, az eredményvárakozások pedig mindezek nyomán nem meglepő módon csökkennek. Ráadásként ott van a Dana, januártól pedig a CEZ potenciális részvényeladása.

A Nokia után a BlackBerry lehet a következő?

A Nokia mobilgyártó részlegének felvásárlását követően megindultak a spekulációk azzal kapcsolatban, hogy a BlackBerry lehet a következő célpont, méghozzá rövid időn belül. A vállalatról már hivatalosan lehet tudni, hogy vevőt keres. A The Wall Street Journal szerint a cég felgyorsítaná folyamatokat és akár már novemberre megszülethet a megállapodás. Van, aki szerint a Microsoftnak fel kellene vásárolni a Nokia mellett a vállalati szférában népszerű kanadai okostelefon-gyártót is. A megújult felvásárlási spekulációk hatására tegnap több mint 5%-ot emelkedett a BlackBerry árfolyama.

Nem mondja senki, hogy kivonul a Mercedes Magyarországról

Ahogy arról korábban a Daimler elnöke, Dieter Zetsche beszámolt, a Mercedes-Benz 2018-tól Mexikóba viheti a CLA gyártását, a modell eddig kizárólag idehaza került előállításra. Ezt az állítást napokkal ezelőtt többen is megerősítették a Mercedes berkein belül, ugyanakkor konkrétumok továbbra sem hangzottak el az ügyben. A találgatások viszont azonnal megindultak, ami biztos, hogy a Mercedes 800 millió eurót invesztált a kecskeméti gyárába és egyelőre nem született döntés a további bővítésről. Abban az esetben viszont, ha a CLA új generációs modellje Mexikóban kerül majd gyártásra az újabb beruházások elmaradhatnak. Az viszont, hogy a CLA gyártását esetleg külföldre szervezi ki a cég, még távolsról sem jelenti a teljes kivonulást.

Beelőzte az Apple-t a Samsung: Itt az okosóra!

Bemutatta várva várt okosóráját tegnap a Samsung, beelőzve nagy riválisát, az Apple-t. A Galaxy Gear nevet viselő készüléket 299 dollárért árulja a dél-koreai technológiai óriás, amellyel telefonhívásokat lehet intézni, fotókat lehet készíteni, valamint internetezésre is alkalmas lesz. A készüléket szeptember 25-től lehet megvásárolni.

Év eleji szintről fordulhat az AT&T

Amerikában már éledezik a bika, elpattanni a támaszokról azonban nem minden papírnak sikerült. Ma a Münchener Rückversicherung, az AT&T és az EURGBP grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

Kivásárlást tervez a Raiffeisen

Tárgyalásokat folytat a Raiffeisen Bank International arról, hogy kivásárolja horvátországi leánybankja saját tulajdonosai által tulajdonolt kisebbségi részesedését - írja a Bloomberg.

Zöldben zárt Amerika

0,7-1,0 százalékos pluszban zártak a fő amerikai részvényindexek a szerdai kereskedés során. A kereskedés vége előtt nem sokkal az amerikai Szenátus bizottsága jóváhagyta a korlátozott szíriai katonai akciót, a teljes Szenátus jövő héten szavazhat. Barack Obama szerint már a nemzetközi közösség szavahihetősége is tét.

Nem tudott kifogni a Richteren a pesszimista hangulat

Továbbra is aggodalommal követik a befektetők a szíriai eseményeket, ami a nemzetközi részvénypiacok hangulatára is rányomta a bélyegét. Emiatt az európai piacokon a szerdai kereskedés jelentős részében a keddi záróértékek alatt ingadoztak a tőzsdemutatók. A nap végéhez közeledve azonban oldódott a feszültség, és a nyugati börzék felett kiderült az ég. Ez azonban nem volt hatással a hazai indexre, mely szerdán 0,6 százalékkal került lejjebb, amiből a Richter kivételével az összes nagypapír kivette a részét.

Jöhet a 316 feletti euró-forint kurzus? - A profikat kérdeztük

Az előző hónapban némileg gyengült a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. A folytatás tekintetében a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők többsége rövid és hosszú távon sem számít jelentős elmozdulásra. Igaz, ezúttal a válaszadók 17 százaléka 316 forint feletti eurót valószínűsített 12 hónapos időtávon. Hasonlóan a hazai fizetőeszközhöz a profik többsége a kötvénypiacon is csupán 2 százalékos elmozdulás mellett voksolt

Mi áll a Nokia felvásárlása mögött?

Februárban, a barcelonai mobil kiállításon került szóba először a Nokia és a Microsoft között a mobilgyártó üzletág felvásárlásának a lehetősége és júliusra már megszületett a megállapodás. A tárgyalásokat Steve Ballmer kezdeményezte és a Nokia finnekből álló igazgatósága mintegy 50 alkalommal találkozott, mire meghozták az érzelmileg nehéz döntést, hogy megválnak a mobilgyártástól. A tranzakció a titkos tárgyalások folyamán az "Aranyérem Projekt" kódnév alatt futott, a Nokia és a Microsoft pedig egy amerikai és egy finn futóról kapta álnevét - írja a Bloomberg.

Még mindig a MOL a második legnagyobb társaság Közép-Európában

Jelentősen visszaesett Közép-Európa 500 legnagyobb társaságának összesített árbevétel növekedése 2012-ben. Míg két évvel korábban a társaságok 9,8 százalékos bevételnövekedésről adtak számot, addig idén csupán 3,3 százalékkal emelkedtek a bevételek. A legnagyobbak rangsorában változatlanul az energetikai társaságok domináltak. A Deloitte listáján csakúgy mint az előző évben most is a MOL állhatott fel a pódium második fokára - áll a Deloitte elemzésében.

Egy "trójai faló" tette tönkre a Nokiát?

Valóságos sokkot okozott tegnap Finnországban a Microsoft bejelentése, miszerint felvásárolja a Nokia mobilgyártó üzletágát. A Nokia a nemzet büszkesége volt, az első finn vállalat volt, amelyik egy igazi globális céggé nőtte ki magát. A finn médiában már összeesküvés-elméletek is megjelentek, miszerint a Microsofttól érkező Nokia-vezérigazgató, Stephen Elop egy "trójai faló" volt, aki az elmúlt három évben végig a Microsoftnak asszisztált, hogy az olcsón vásárolhassa fel a mobilgyártót - írja a Bloomberg.

Nagy kedvenc a Richter az Ersténél

Közzétette az Erste a szokásos havi közép-kelet-európai elemzését, melyben hasonlóan a korábbi hónapokhoz, most is megtalálható a top pickek lista. A listán ezúttal három magyar társaság, az OTP, a Richter és az Egis szerepel, a nagyobbik gyógyszergyártó ráadásul a 10 kedvenc vállalat között is megtalálható.

Újabb kockázat a MOL-nál - Kiszállhat a cseh áramóriás

Vélhetően elevenen él még a befektetők emlékezetében, amikor idén januárban jelentős mennyiségű MOL részvénytől vált meg az egyik nagytulajdonos, a Dana Gas. A befektetők januártól hasonló kockázatokkal nézhetnek szembe, a 7%-os CEZ-pakett esetében ugyanis lejár a MOL vételi opciója, így a cseh közműóriás megválhat részesedésétől. Az alábbiakban azt vizsgáltuk meg, hogy milyen érvek szólhatnak az eladás mellett, illetve ellene, ezek között a fontosabbak meglátásunk szerint az alábbiak:

Érvek:

- likviditási helyzet javítása a cseh atomenergia-beruházásokat megelőzően;
- nem túl kedvező olajipari kilátások;
- profiltisztítás;
- politikai kockázatok;
- általános kockázati megítélés javítása;
- a vételi opció lejárata, éves opciós díj kiesése;

Ellenérvek:

- a jelenleginél jóval magasabb árfolyam mellett tudna veszteség nélkül kiszállni az ügyletből a CEZ;
- relatíve nagy részvénycsomag, nehéz értékesíthetőség (komolyabb árfolyam veszteség nélkül)
- nincs likviditási kényszer;
- piaci körülmények (esetleges) javulása.

Összességében úgy véljük, hogy a Dana Gas meglévő részesedése mellett januártól a CEZ potenciális eladásai is kockázati tényezőként jelentkezhetnek a MOL-nál, ez pedig akár tartósan is nyomást helyezhet a papírok árfolyamára.

Horvát lap: az OTP tényleg érdeklődik a postabank iránt

Újabb horvát lapértesülés jelent meg arról, hogy az OTP érdeklődik a Hrvatska postanska banka iránt. A Jutarnji List szerint az Erste is a komoly érdeklődők között található, a nem kötelező érvényű ajánlat benyújtási határideje egyébként szeptember 20-a.

Nagybevásárlásra készül a LinkedIn?

Két évvel a tőzsdei kibocsátást (IPO) követően 1 milliárd dollár értékben vinne piacra újabb részvényeket a közösségi média világában közismert LinkedIn - írja a Financial Times. A LinkedIn tőzsdei kibocsátása a közösségi médiában eddig abszolút a legsikeresebbnek számít, a részvények értékeltsége az IPO óta több mint duplázódott.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Ricardo

Egy kritika kritikája

Az osztrák közgazdasági iskola kritikája szerint a monetaristák tévesen egy mechanisztikus mennyiségi pénzelméletet...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.