bitcoin

Kína megint odacsapott a szuperpénznek

A kínai jegybank tegnap megtiltotta az ország fizetési szolgáltatóinak, hogy a Bitcoin tőzsdék számára fizetéseket teljesítsenek. Az eredetileg a coindesk.com hasábjain megjelent pletykát azóta több fizetési szolgáltató, az Alipay és a Tenpay is megerősítette. A hírre bezuhant a szuperpénz árfolyama.

Szilícium-völgyi nagyágyúk is ráharaptak a Bitcoinra

A Bitcoin-sztori megállíthatatlannak tűnik, tegnap jelentették be hivatalosan, hogy a szuperpénz virtuális pénztárcákat és fizetési szolgáltatásokat elérhetővé tevő Coinbase rekord mértékű, 25 millió dolláros tőkét gyűjtött össze az Andreessen Horowitz kockázati tőke-befektetőtől. A cég partnere bekerül a társaság igazgatóságába, a tőkéből a szakembergárda jelentős bővítését valamint fejlesztéseket fognak végrehajtani. A piaci verseny nagy, a befektető azonban bizakodik, hogy a régóta várt megoldás hosszabb távon is életképes lesz - írja a Techcrunch.

Az európai bankhatóság is ostorozza a szuperpénzt

Az európai bankhatóság szerint kockázatos a virtuális pénzek, mint például a Bitcoin használata, amelynek árfolyama az utóbbi két és fél hónapban 200 és 1240 dollár között mozgott - írja a Financial Times. A kockázatok között szerepel szerintük többek között a virtuális pénzekkel elkövetett pénzügyi csalások egyre nagyobb száma, a digitális tárcák betétbiztosításának és jogi szabályozásának hiánya. A szabályozók világszerte egyre komolyabban foglalkoznak a virtuális pénzekkel, eközben Barry Silbert, a SecondMarket vezérigazgatója szerint fél éven belül a Wall Street-i bankok is Bitcoint fognak venni. Az is kiderült, Norvégia nem pénzként, hanem befektetésként tekint a szuperpénzre.

Svájc lesz az új Bitcoin-mennyország?

A svájci parlament informatikai bizottságának javaslata szerint a Bitcoint a többi devizához hasonlóan kellene kezelni - írja a finextra.com. A bizottság úgy tartja, hogy nem csak kockázatokat rejt, hanem hatalmas lehetőségekkel is kecsegtet a szuperpénz a pénzügyi szektor számára.

Mennyit ér valójában a Bitcoin?

Az utóbbi időben egyre többen beszélnek lufiról a Bitcoin kapcsán, sokak szerint túlértékelt a legkedveltebb virtuális pénz. Alan Greenspan korábbi Fed elnök szerint például a Bitcoinnak nincs belső értéke. A Bank of America elemzői viszont úgy gondolják, hogy igenis léteznek olyan fundamentumok, amelyek alapján megbecsülhető a Bitcoin fair értéke. Szerintük az 1300 dolláros Bitcoin árfolyam lehet hosszabb távon fenntartható szint. Számításukhoz a virtuális pénz elszámolási egységként és értéktárolóként betöltött funkcióinak becsült értékét vették alapul.

Felgyorsult a világ: Bitcoinért már Teslát lehet vásárolni

A Bitcoin terjedése megállíthatatlan, egyre több helyen fogadják el a virtuális pénzt, mint rendes fizetőeszközt. Legutóbb egy kaliforniai luxusautó-szalon jelentetett meg egy blogbejegyzést, melyben jelezték, hogy a jövőben elfogadnak Bitcoint vásárlóiktól, így a szuperpénzt szuperautóra, például egy Tesla Model S-re cserélheti tulajdonosa - írja a Zerohedge.

A szívrohamot hozták a Bitcoin befektetőire

Alan Greenspan, a Fed korábbi elnökének lesújtó véleménye szerint a Bitcoin nem is számít pénznek, nincs belső értéke, ezért egy lufiról van szó. A kínai jegybank szerint a bankoknak nem kellene használniuk, és jobban oda kell figyelni a virtuális pénzhez köthető kockázatokra. A hírek hatására ma összeomlott a BTC kurzusa, de azóta újra összeszedte magát a világ legkedveltebb virtuális pénze.

A kínai jegybank figyelmeztet: ne használják a Bitcoint a bankok

A kínai központi bank arra figyelmeztette a bankokat, ne használják a Bitcoint, mivel nagy kockázatokat rejt magában - tudósított a Reuters. A virtuális pénz szerintük ugyanakkor nem fenyegeti a pénzügyi rendszert, de figyelni fogják a BTC-hez kötődő kockázatokat. Eközben Kína a Bitcoin mekkájává válik, az országban futótűzként terjed a használata - írja a Wall Street Journal.

Lufi vagy nem lufi a Bitcoin? - Ez itt a kérdés

A BTC árfolyamának grafikonja kísértetiesen hasonlít a világ egyik "protolufijára", a tulipán-mániaként ismert árfolyambuborékra. De tényleg csak egy lufiról lenne szó? Október elejétől tartó szárnyalása óta a Bitcoin árfolyama körülbelül 10-szeresére emelkedett, ez azonban oda vezetett, hogy a hackerek is megsokszorozott erővel támadtak a BTC-tulajdonosokra. Több Bitcoin-tárca szolgáltató ügyfeleitől loptak el a virtuális pénzből dollármilliós nagyságrendű összegeket, de ennél kevésbé kidolgozott módszerekkel is megrövidítik a BTC-t használókat. Eközben a szabályozók is egyre nagyobb figyelemmel fordulnak a szuperpénz felé, és a kereskedők is megtartották az idén második alkalommal megrendezett Bitcoin fekete pénteket. Az is kiderült, hogy a Bitcoin egyik őse, az E-gold is a legkedveltebb virtuális pénz babérjaira törhet. A Bitcoin körüli események billenthetik a fel- vagy leértékelődés felé a mérleget.

Versenytársra lelhet elődjében a Bitcoin

Egy korábban betiltott virtuális pénz, az aranyfedezetű E-gold felélesztésén dolgozik Douglas Jackson, az elektronikus aranypénz alapítója - írja a Financial Times. a Bitcoin ezzel egy új versenytársat kaphat.

Közel 1000 dollárt ér egyetlen Bitcoin!

Tegnap este a Bitcoin újra felfelé vette az irányt, ezzel új csúcsra ért a virtuális pénz: már közel 1000 dollárt ér egyetlen egysége.

Rákaptak a hackerek a Bitcoinra

Egy dán Bitcoin-tőzsde, a Bips hackertámadásnak esett áldozatául, ezért ideiglenesen zárolták az ügyfeleik számláit. A tőzsde ígérete szerint felveszik a kapcsolatot az érintettekkel, akiktől összesen 1 millió font értékű Bitcoint lophattak el - írja a finextra.com.

A Google statisztikáin is látszik, hogy a szuperpénz ralizik

Tegnap a Bitcoin megközelítette a hétfőn elért 900 dolláros csúcsát, azóta azonban újra 796 dollárra esett a szuperpénz kurzusa. A virtuális pénz körüli felhajtás még mindig tart, ez meg is látszik a Google keresési statisztikáin.

A világ legdrágább pizzája - 2 milliárd forint

Talán már bánja három évvel ezelőtti döntését Laszlo Hanyecz, az úriember ugyanis három éve 10 ezer bitcoint költött pizzára, az az összeg a tegnapi legmagasabb árfolyammal számolva 9 millió dollárnak felelne meg. Talán jobb lett volna megtartani a bitcoinokat, de győzött az éhség...

Zuhan a szuperpénz árfolyama

A tegnap elért 900 dolláros csúcsról ma reggelre 520 dollárra esett a Bitcoin árfolyama, a szuperpénz azonban év eleje óta még így is 40-szer többet ér. A BTC China hétfőn bejelentett 5 millió dolláros tőkebevonása is jelzi, hogy a befektetők egyre jobban hisznek a virtuális pénzben.

Bitcoin: 2 nap alatt +70 százalék

Az elmúlt napokban begyorsult a Bitcoin árfolyamának emelkedése, a szuperpénznek van olyan piaca, ahol már több mint 1000 dollárt adnak érte.

Összeesett a Bitcoin árfolyama!

Hatalmas ralin van túl a Bitcoin, az elmúlt napok szárnyalása után azonban kiadós korrekció indult el a szuperpénzben.

Zsákolják a Bitcoint, amelyet már a Fed is komolyan vesz (2.)

Október eleje óta, vagyis alig több mint egy hónap alatt közel triplájára emelkedett a Bitcoin árfolyama. A brutális erősödést éppen egy negatív jellegû hír indította el, a Silk Road illegális online piac bezárása a figyelem középpontjába helyezte a BTC-t. Ezzel párhuzamosan a kínai kereslet is megélénkült, és több más hír is a ralit segítette. Ezek közül az egyik legújabb fejlemény, hogy a chicagói Fed is úgy gondolja: a Bitcoint bankoknak és kormányzatoknak is használniuk kellene.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.