fegyver

Őrült ütemben öntik az emberiségre a fegyvereket: itt a 10 legnépszerűbb

Őrült ütemben öntik az emberiségre a fegyvereket: itt a 10 legnépszerűbb

Nem túlzás azt állítani, hogy öntik a világra a fegyvergyárak a lőfegyvereket: csak az Egyesült Államokban 150 millió kézifegyvert gyártottak az elmúlt 30 évben. A világ legnépszerűbb fegyvereit mégis a Szovjetunió gyártotta: csak a Kalasnyikov gépkarabélyból és származékaiból több mint 100 millió darab készült, de innen származik a legnagyobb számban előállított forgó-tolózáras fegyver, a Moszin-Nagant is. Megnéztük, melyek a történelem legnagyobb számban legyártott lőfegyverei.

10 elképesztő harci robot, ami örökre megváltoztatja majd a háborúkat

Nem állunk olyan messze attól, hogy mesterséges intelligencia (AI) által vezérelt robotok árasszák el a világ csatamezőit, hiszen az összes nagyhatalom kísérletezik olyan fegyverekkel, melyek (szinte) teljesen önmaguktól képesek mozogni és akár ölni is. Persze nemcsak a harcmezőkön jelenhet meg a katonai AI-technológia, hanem a stratégák és kiképzőtisztek dolgát is megkönnyítheti. Megnéztük, milyen mesterséges intelligencián alapuló megoldásokon dolgoznak most a világ nagyhatalmainak hadseregei és az alkalmazásukban álló fegyverfejlesztők.

Láthatatlanná tévő csodaszert fejlesztett Oroszország

Láthatatlanná tévő csodaszert fejlesztett Oroszország

Az orosz Rosztek állítólag kifejlesztett egy különleges anyagot, ami felveszi a környezetének színeit, ezzel lényegében emberi szemmel láthatatlanná válik. Az anyagot hadi célra fejlesztették, katonák és harcjárművek álcázására akarják használni; állítólag egy sisakon sikeresen tesztelték is.

A harmadik világháborúról beszélt Putyin

A harmadik világháborúról beszélt Putyin

Évente egy több órás televízióműsorban fejti ki véleményét a világról
az orosz elnök. Ezúttal több mint 2 millió kérdés érkezett Putyinnak (nagy részük persze megválaszolatlan maradt), 10 talán legfontosabb gondolata az alábbi volt.

Masszív háború készül a Közel-Keleten: íme 10 pusztító fegyver, amivel odacsaphatnak egymásnak

Háború felé sodródik Izrael és Irán, miután a két közel-keleti ország rakétázni és bombázni kezdte egymást, kicsivel azután, hogy Donald Trump elnök eltörölte Obama Iránnal kötött atomalkuját. Bár egyelőre úgy tűnik, lokalizált konfliktus zajlik a Golán-fennsíkon állomásozó izraeli csapatok és a Szíriában tartózkodó iráni katonák közt, sajnos nem teljesen kizárható, hogy hamarosan a két ország közti összetűzések nyílt konfliktussá eszkalálódnak. Megnéztünk néhányat a legdurvább fegyverek közül, melyekkel a két közel-keleti ország összecsaphat.

Trump nagy bejelentése: kilép az USA a nukleáris egyezményből

Trump nagy bejelentése: kilép az USA a nukleáris egyezményből

A ma elterjedt pletykák ellenére - ahogy az egyébként várható volt - Donald Trump bejelentette: az USA kilép az Iránnal 2015-ben kötött nukleáris egyezményből, és a legmagasabb szintű szankciókat intézményesíti a perzsa állammal szemben.

10 pusztító szuperfegyver, amivel rommá lőheti egymást Oroszország és Amerika

Bár pénteken még visszakozni látszott, Trump elnök szombat hajnalban mégis megtámadta Szíriát és az Asszad-kormányt, akiket Oroszország 2015 óta legkorszerűbb fegyvereivel és legkeményebb katonáival támogat. Az akcióhoz ráadásul azonnal megnyerte Franciaország és Nagy-Britannia támogatását is, sőt, Izrael még a támadás előtt is bombázott szír célpontokat. Oroszország válaszcsapással fenyegetőzött, az Egyesült Államok pedig további akciót fontolgat. Sajnos nem teljesen kizárt, hogy a helyzet tovább eszkalálódik, sőt vannak olyan szakértők, akik egyenesen harmadik világháború kitörését vizionálják. Bár utóbbira nagyon kevés az esély és remélhetően egy közvetlen orosz-amerikai konfrontáció is elkerülhető, megnéztünk párat (a teljesség igénye nélkül) azok közül a modern fegyverek, hadieszközök közül, melyekkel a két nagyhatalom, Oroszország és az Egyesült Államok egymásnak eshet a térségben, ha mégis minden a legrosszabbra fordul.

Ádáz harc bontakozik ki a fegyveripar és a bankok közt

Ádáz harc bontakozik ki a fegyveripar és a bankok közt

Bejelentette a Bank of America, hogy nem nyújtanak hitelt többé olyan cégeknek, amelyek "katonai-jellegű" lőfegyvereket gyártanak civileknek. A döntéssel többé-kevésbé a Citigroup nyomdokába léptek. Más bankok, mint a Wells Fargo, egyelőre ellenállnak a nyomásnak.

10 brutális szuperfegyver, ami elképesztő pusztításra lesz képes

Nagy vihart kavart a napokban Vlagyimir Putyin orosz elnök hidegháborús hangulatot idéző beszámolója, melyben Oroszország legújabb, hagyományos rakétavédelmi rendszerekkel állítólag elpusztíthatatlan atomfegyvereit mutatta be, ahogy sikeresen lecsapnak Floridára. Persze nem ez az egyetlen szuperfegyver, melynek fejlesztésén dolgoznak a világ nagyhatalmai, bemutatunk tíz érdekes fegyverprojektet, mellyel a igazán nagyot akar "robbantani" az Egyesült Államok, Oroszország és Kína. Fontos megjegyezni, hogy ezek többnyire még mind a tervezőasztalon lévő fegyverkoncepciók, ütőképességüket és technikai paramétereiket egyelőre még csak találgatni lehet. Egyáltalán nem biztos, hogy a végső termék akár köszönőviszonyban lesz azzal, amit a híresztelésekből tudni lehet vagy amit egyes elemzők, politikusok állítanak róluk.

Nem fogynak a fegyverek, bajban a fegyvergyártók

Gyengén alakulhatnak az amerikai fegyverértékesítések legalább a következő egy évben - fogalmazta meg várakozásait a Smith & Wesson anyavállalata, az American Outdoor Brands a társaság negyedéves gyorsjelentését követően. A negyedéves számokra és a pesszimista kilátásokra 11 százalékot zuhant a részvények árfolyama a zárás utáni kereskedésben.

Trump meghátrál? - Egyre nagyobb a botrány az USA-ban

Donald Trump amerikai elnök finomított a tanárok felfegyverzésére vonatkozó álláspontján: míg eddig arra lehetett számítani, hogy szövetségi törvénytervezetet fog benyújtani a kongresszusnak az ügyben az iskolai tömeggyilkosok elrettentésére, egy szombati Twitter-üzenetében kijelentette, hogy a tanárok felfegyverzése a tagállamok feladata.

10 brutális szuperfegyver, ami sosem tudta beteljesíteni pusztító küldetését

Sosem sajnálták a pénzt a világ nagyhatalmai, ha fegyverfejlesztésről volt szó, még akkor sem, ha olyan bizarr ötletekre kellett költeni, mint egy hadiflotta megépítése jégből, a "triciklitank," vagy a denevérek alkalmazása, mint potenciális tömegpusztító fegyver. Megnéztünk tíz kísérleti szuperfegyvert, fegyverprojektet, amelynek forradalmasítania kellett volna a hadviselést, de végül nem lett belőlük semmi.

Csődbe ment a világ egyik legnagyobb fegyvergyára

Csődbe ment a világ egyik legnagyobb fegyvergyára

Csődvédelmi eljárást kezdeményez a Remington Outdoor Co., a világ egyik legismertebb fegyvergyára. A több mint 200 éves cégnek a 2016-os elnökválasztás körüli félelmek tettek be.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.