Bocsánatot kért vasárnap Alexander van der Bellen osztrák államfő, miután a rendőrség rajtakapta, hogy feleségével, Doris Schmidauerrel együtt egy kerthelyiségben tartózkodott a koronavírus-járvány megfékezésének érdekében elrendelt kijárási korlátozások idején.
Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, megszülettek a tanév zárásával kapcsolatos döntések: Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár ugyanis bejelentette, hogy az iskolák kinyithatnak június 2-től, míg a digitális tanrend a tanév végéig, június 15-ig érvényben marad. Ezekkel a kijelentésekkel összhangban, a pénteki közlönyben meg is jelent a rendelet az iskolák 2020. júniusi működéséről, a gyermekétkeztetésről és az adatszolgáltatásról.
Az Európai Néppártnak (EPP) felül kell vizsgálnia eddigi álláspontját a Fidesz tagságáról - jelentette ki Donald Tusk, az EPP elnöke a pártcsalád tagjainak írt nyílt levélben szerdán.
Fertőzésgyanús emberek kényszerkivizsgálásának elrendelését, a repülőterek időleges bezárását és sok egyéb rendkívüli intézkedést lehetővé tévő jogszabálytervezetet terjesztett elő a brit kormány kedd éjjel. Az új koronavírus okozta járvány visszaszorítását célzó törvényjavaslatot a parlament a jövő héten vita nélkül, közfelkiáltással jóváhagyja.
Az adótanácsadói szakmában az év vége és az év első hónapjai számítanak a legintenzívebb időszakoknak. A 2020-as adóév egyik legfőbb újdonsága, hogy a NAV létrehozott egy olyan alkalmazást, amivel egyszerűen elkészíthetők azok a nyilatkozatok, amelyek révén a munkáltatók a bruttó keresetekből a kedvezmények figyelembe vételével vonják le az adóelőleget - mondta a Portfolio-nak Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt vezető államtitkár, aki hozzátette: az idei év újdonsága az elektronikus kereset-kimutatás, ami a hiteligénylést teszi egyszerűbbé. Balogh Ákos, a SALDO Zrt. vezérigazgatója szerint ennek az évnek a különlegessége, hogy már nem csak az év eleji jogszabályváltozások, hanem számtalan évközi adójogszabály, illetve egyéb kapcsolódó szakterületeket érintő módosítás is kihirdetésre került. A szakértő úgy látja, nagy segítséget jelent a gazdaság szereplőinek az is, hogy az adóhatóság is jelentős hangsúlyt helyez az adózók tájékoztatására.
Bár eddig is volt jogszabályi lehetőség a közszférabeli kedvezményezettek projektjeinek többlet támogatására EU-s pénzből, de egy minapi jogszabályváltozás a gyakorlati tapasztalatokra és a gyorsított adminisztrációra hivatkozva változtatott ezen, így június végétől könnyebben kaphatnak 15%-kal, legfeljebb 30 millió forinttal több támogatást a közszférabeli nyertesek.
Összhangban vannak az uniós joggal azok a magyar jogszabályi rendelkezések, amelyek módosítják a devizahitel-szerződések tartalmát az azokban foglalt egyes tisztességtelen szerződési feltételek eltávolítása érdekében - ismertette az uniós főtanácsnok indítványát az Európai Unió bírósága csütörtökön.
Az Európai Unió tagállamainak bel- és igazságügyi minisztereiből álló tanács a pénzmosás elleni új irányelvet fogadott el, amely büntetőjogi előírásokkal kívánja megnehezíteni, illetve megakadályozni a bűnözők hozzáférését pénzügyi forrásokhoz, melyeket a többi között terrorizmus finanszírozására használhatnának fel - közölte az uniós tanács csütörtökön.
Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke szerint nem biztos, hogy 2019-re sikerül bevezetni a tőkepiaci uniót az EU területén, mert egy sor tagország nem teremtette még meg az ennek előfeltételét szolgáló jogszabályi környezetet- írja a Financial Times.
Bár a minap elfogadott adó- és kapcsolódó törvénymódosítások zöme 2019-től lép hatályba, vannak fontos kivételek is, és ezekre hívta fel mai közleményében a figyelmet a Pénzügyminisztérium. Ennek oka, hogy már a Magyar Közlönyben is megjelent a jogszabály, azaz kihirdették, de a hatályba léptető rendelkezések eltérő dátumokat tartalmaznak egy egyes területeken.
A hitelezői hozzájárulás nélkül is megszüntethető lenne a felszámolási eljárás azon adós ellen, aki rendezi a tartozását - az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága pénteki ülésén pontosította a csődtörvény erről szóló módosítását.
Egy családi vállalkozás és tulajdonosa életében eljöhet a pillanat, amikor a vagyon mérete, vagy összetettsége olyan szerteágazó tudást kívánna meg, ami meghaladja a cégvezér erejét, kapacitását, az irányítás továbbadása pedig családon belül nem oldható meg megnyugtatóan. Az ilyen jellegű kihívások már nem egy cégbirodalmat roppantottak meg, azonban van egy olyan jogi megoldás, amely még a végrendeletnél is biztosabban szavatolja, hogy a cég jó kezekbe kerüljön.
Az energiagazdaság egyik szegmensét sem hagyja érintetlenül a digitalizációs folyamat: az okos megoldások elterjedése hatást gyakorol majd a fogyasztástól kezdve a termelés és tárolás optimalizálásán keresztül a teljes energiaszektorra. A változások nyomán az energiaipar szabályozásának átalakulása is várható. Erre remek mintaként szolgálhatnak a gépjárműipari fejlődés kihívásaira alkotott szabályok, amelyből, még ha korlátozottan is, de következtethetünk a jövőbeni szabályozás alapjául szolgáló ösztönzőkre, valamint az alkalmazandó megoldásokra - mondja dr Légrádi Gergely, az Oppenheim Ügyvédi Iroda alapító partnere, a közigazgatási jogi, energiajogi és gyógyszeripari praxis vezetője.
A 28 EU-tagállam több mint fele még nem építette be saját jogrendjébe a januárban életbe lépő MiFID 2-es európai irányelvet, miközben Magyarország azok között van, akik kipipálhatják ezt a feladatot. Amellett, hogy ennyire jól állunk a MiFID 2 átvételével, nálunk lesz az egyik legnagyobb szigor felügyeleti oldalról a szabályoknak való megfelelés ellenőrzésekor.
Számos ponton módosultak 2015. augusztus 31-től az Eximbankra és a MEHIB-re vonatkozó kormányrendeletek, amelyek célja, hogy tovább segítsék a hazai exportőrök hatékony külpiacra lépési lehetőségeit. Ennek egyik legfontosabb csatornája az, hogy az Eximbank immár a pénzügyi vállalkozások részére is nyújthat közvetlenül refinanszírozást - hívja fel a változtatásokkal kapcsolatban kiadott közleményében a figyelmet az Eximbank.
Az érintett tárcák vezetői fokozzák a külföldi fuvarozók tevékenységi jogosultságának ellenőrzését, és teremtsék meg a hatékonyabb ellenőrzés feltételeit, továbbá növeljék a bírságtételeket a jogosulatlan fuvarozás visszaszorítása érdekében - egyebek mellett ezeket tartalmazza az a kormányhatározat, amely a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
A kormány 2014-es javaslatai és a parlament döntései számos területen átírják a lakosság mindennapi életét és a vállalkozások működési környezetét 2015-ben. Ezeket gyűjtöttük most össze egy cikkbe az új év alkalmából. Lesz mihez hozzászokni! Például március 15-től vasárnaponként zárva lesznek az üzletek, és egyúttal véget ér az éjszakai "tescózás", változnak az autópálya-használati szabályok, de emellett változnak a nyugdíjak, a minimálbér és a pedagógusok bére is.