Uniós források

Könnyebben kaphatnak 15%-kal több EU-s pénzt a megcsúszó közszféra-nyertesek

Portfolio
Bár eddig is volt jogszabályi lehetőség a közszférabeli kedvezményezettek projektjeinek többlet támogatására EU-s pénzből, de egy minapi jogszabályváltozás a gyakorlati tapasztalatokra és a gyorsított adminisztrációra hivatkozva változtatott ezen, így június végétől könnyebben kaphatnak 15%-kal, legfeljebb 30 millió forinttal több támogatást a közszférabeli nyertesek.
A minap jelent meg a hivatalos uniós pályázati oldalon egy olyan közlemény, amely közérthetően foglalja össze azt, hogy mely területeken változott az uniós támogatások elosztását szabályozó fontos kormányrendelet (272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet).

Az egyik legtöbb nyertest érintő változást a második pont tartalmazza, amelynek lényege, hogy

a beérkező nagyszámú többlet támogatási igényre és az egyszerűbb ügyintézésre hivatkozva megengedik az Irányító Hatóságoknak, hogy ha az adott programban van még szabad támogatási keret (a 110%-os túlvállalási lehetőség miatt ez még életszerű), akkor az eredeti támogatási összeg legfeljebb 15%-ával, legfeljebb 30 millió forinttal saját hatáskörben megemelhesse a támogatási összeget az adott projekt esetén és erről utólag csak negyedévente kell beszámolnia a kormánynak. Azoknál a programoknál és prioritásoknál, amelyeknél nem állnak fent a fenti egyszerűbb támogatás-növelési lehetőségek, a bő 2 éve hozott másik jogszabály az irányadó (az uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye támogathatóságáról szóló 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet).

Az összefoglaló dokumentum első pontja is lényeges, hiszen tisztázza a 2014-2020 programozási időszakban a többlet-kötelezettségvállalások vagy a visszahulló források terhére pilot felhívás indításának kereteit, a negyedik pont a közbeszerzések indításánál az egybeszámítási szabályokat tisztázza, a hetedik pont a meghatalmazásra vonatkozó szabályokat pontosítja, a nyolcadik pedig azt, hogy a 300 ezer forint alatti elszámolható költségtételeknél nem kell a szokásos piaci árnak való megfelelést alátámasztó dokumentumokat benyújtania az irányító hatósághoz. Utóbbi könnyítés már számos korábban kiírt pályázat elmúlt időszaki módosításában megjelent, de most általános érvénnyel is rögzítették a keret jogszabályban.
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

Életet lehelni egy megfáradt sportágba 

Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand... Th

RSM Blog

Módosított kiberbiztonsági határidők!

A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Díjmentes előadás

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?

A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet