Hivatalosan is megkezdődött a karácsonyi vásárlási szezon az Egyesült Államokban múlt héten a Fekete Péntekkel, ami hagyományosan a kiskereskedelmi szektor legforgalmasabb napja. Sok jóról azonban most nem számolhattak be a kiskereskedők, ugyanis az internetes kereskedelem előretörése miatt az üzletekben kevesebbet költöttek a vásárlók. Bár még így is átlagosan 93 ezer forintnak megfelelő összeget hagytak a boltokban csak ezen a hétvégén.
Az elmúlt hetek kormányzati törvénydömpingje egyértelműen bebizonyította: vannak az államnak kebelbarátai és ősellenségei. Ezúttal a nemzetközi kiskereskedelmi láncok kerültek a kormány célkeresztjébe, összesítésünk szerint jelentős sarcot fognak fizetni jövőre. Közben létrejönne egy új, most még titokzatos kereskedelmi szereplő, akinek máris kedveznének egy adómódosítással.
"Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára volt a HírTV csütörtöki műsorának vendége, ahol a kiskereskedelmi szektort érintő aktuális kormányzati intézkedésekről faggatták". - Így kezdődött volna eredetileg a cikkem. Azt terveztem eredetileg, hogy meghallgatom, mit nyilatkozik Vámos György a témában, összefoglalom egy rövid cikkben, mert az aktuális ügyek fényében érdekes lehet. Aztán végignéztem ezt a 9 perces videót és felülíródtak a terveim. A műsor ugyanis a riporter - mostanában divatos - "le a szemét multikkal" hangulatában feltett kérdéseitől vált emlékezetessé. A műsorvezető egyik kérdésében felvetette, hogy irdatlan az a szám, ami a Tesco Globál Áruházak Zrt. nyilvános éves beszámolójában található. Szavai szerint ugyanis a magyarországi Tescónak "az elmúlt évben 12 ezer 792 milliárd, majdnem 13 billió forintos forgalom" után nem kellett társasági adót fizetnie. A valóság közben az: 12 792 MILLIÓ forint az a bizonyos adóalap-csökkentő tétel. Három nulla a különbség, nem mindegy.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség félelmei szerint több nemzetközi kiskereskedelmi lánc esetében is felmerülhet a Magyarországról történő kivonulás a legutóbbi kormányzati csapások ismeretében - számol be a Reuters.
Varga Mihály egy újabb törvényjavaslatot nyújtott be, ami alaposan átrendezheti a magyarországi kiskereskedelmi piacot. Az új törvény ugyanis a hazai szereplőknek kedvez, míg a külföldi tulajdonú vállalatoknak egyértelmű üzenetet fogalmaz meg: vagy elkezdenek nyereségesen működni Magyarországon, vagy sanyarú sors vár rájuk. A kormány ugyanis azt feltételezi, hogy szándékosan, versenypolitikai okokból veszteségesek a külföldi kiskereskedelmi szereplők. Ebben a helyzetben ha a cégek alkalmazkodni akarnak, akkor van három évük nyereségessé válni, azonban mindezt úgy kell megtenniük, hogy a durván megemelt élelmiszerlánc-felügyeleti díj is őket sújtja kimagaslóan. Ez alapján úgy tűnik, hogy a kör be is zárult a kiskereskedelmi multik számára. Vajon mit tesznek a prés alatt?
Közeleg a karácsonyi szezon, az üzleteket megrohanják a vásárlók, az internetes kiskereskedelmi cégek pedig csúcsra járatják raktáraikat. Az okostelefonok robbanásszerű terjedése a vásárlási szokásokat is szépen lassan átalakítja. Mit vásárolunk mobilon és milyen mobilon? Mennyit költünk az interneten és mennyire fáj ez a hagyományos kiskereskedőknek? A Business Insider ábragyűjteménye ezekre a kérdésekre válaszol.
Osztrák és német minták alapján az üzletek vasárnapi zárva tartásáról és a nyitva tartás rendjének újraszabályozásáról tárgyal jövő héten a kormány - tudta meg a Magyar Nemzet.
A technológiai változásoknak, a mobilizációnak köszönhetően folyamatosan változnak a vásárlási szokások a világban. A " negyedik ipari forradalom" a kiskereskedelemben is zajlik és ez a trend nem áll meg. 2020-ra 50 milliárd "csatlakoztatott eszköz" lesz a világban, ennek megfelelően pedig maga a vásárlás is átalakul - mondta el az SAP kiskereskedelmi üzletágának vezetője, Pat Bakey a cég "Experience the Future of Shopping" rendezvényén. És hogy mi köze az SAP-nak a kiskereskedelemhez? A válasz a big data és a valós idejű platform.
A kiskereskedelmi forgalom nem változott az Egyesült államokban ez év júliusában az előző hónaphoz képest. A júliusi adat alulmúlta az elemzők várakozását, akik az előző havi növekedési ütemhez hasonló növekedést vártak. Júniusban még 0,2 százalékos emelkedést mutatott a kiskereskedelmi forgalom májushoz képest. A bejelentésre a dollár gyengült az euróval szemben.
A KSH által közölt mindkét idősor szerint lassult az utóbbi hónapokban a magyarországi kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme, de persze még ez sem számít rossz teljesítménynek. Az azonos módszertan alapján készült idősor azt mutatja, hogy májusban csak 2,4%-os volt a forgalombővülés éves alapon az áprilisi 4,0%-os és a márciusi 6,1%-os ugrás után. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.-től, illetve az online pénztárgéprendszer alapján kapott adatok idősora szerint májusban 4,9%-os bővülést jelez az áprilisi 6,3%-os, illetve márciusi 8,5%-os szárnyalás után.
Váratlanul visszaesett a német kiskereskedelmi forgalom májusban, ami rossz jel az ország fogyasztása szempontjából. Az eladások havi alapon 0,6 százalékkal csökkentek, míg a piac 0,7 százalékos bővülést várt volna. A német DAX-index ennek ellenére jól teljesít a nyitást követően.
A várt 0,6% helyett csak 0,3%-kal nőtt májusban a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban, de közben az áprilisi adatot az eddigi 0,1%-ról 0,5%-ra javította a kereskedelmi tárca.
Nem ment jól a Tescónak az elmúlt három hónapban. Az erős verseny miatt árcsökkentésekre kényszerült a társaság, ennek eredményeként pedig zuhantak a bevételei pénzügyi évének első negyedévében. Különösen a nemzetközi bevételek kezdtek mélyrepülésbe. Ráadásul hiába az akciók, a piaci részesedése 20 éve nem látott mértékben esett.
Mindössze 0,1%-kal bővült a kiskereskedelmi forgalom áprilisban az előző havihoz képest, szezonálisan kiigazítva a forgalom bővülése 0,4%-os volt. Az éles lassulás nem volt teljesen váratlan, bár a piac 0,5%-os adatra számított.
Márciusban 0,3 százalékkal emelkedett az eurózónás és az uniós kiskereskedelmi termékforgalom az előző hónaphoz képest. Ez a mértékű bővülés felülmúlta a piaci várakozásokat, de tőkepiaci reakciót nem váltott ki.
Márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 5,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Ilyen magas növekedési ütemet utoljára 8 éve láthattunk.
2014. februárban 4,3%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest. Az előző hónaphoz képest 0,4%-os a növekedés.
Márciusban 1,1%-kal bővült az Egyesült Államok kiskereskedelmi termékforgalma az előző hónaphoz képest. A piac előzetesen csak 0,8%-os bővülésre számított volna.
Sajátos kísérletre vállalkozom: egy alapvetően száraz, unalmas témáról próbálom erősen szubjektíven elmondani a véleményemet. Mintha a vasbetonról akarnék ódát zengeni. Pontosabban egy elég szomorú balladát. Ez a téma ráadásul még csak nem is a vasbeton, hanem a statisztikai adatszolgáltatás egyre romló minősége.
Három hónap után először nőtt a kiskereskedelmi forgalom az USA-ban. A kereskedelmi tárca adatai szerint februárban a várt 0,2 százalék helyett 0,3 százalékkal emelkedtek az eladások. A bontás szerint autókból, ruházati cikkekből, és sporteszközökből is több fogyott.