munkaerőpiac

Amerikában bezzeg már majdnem mindenki talált magának munkát

Az Egyesült Államok egyre közelebb jár ahhoz, hogy a teljes foglalkoztatottság állapotába kerüljön - vélik a Morgan Stanley közgazdászai. Ők a 6 százalékos szintet tekintik a munkanélküliség természetes állapotának az USA-ban, a 6,2 százalékos júliusi érték pedig kifejezetten bizakodásra ad okot szerintük. Az állástalanok aránya rövid távon is kedvezőnek mondható: jelenleg 4 százalék alatt tartózkodik, éppúgy, mint a válság kitörése előtt.

Tényleg azt gondolja, hogy Amerikában dolgozni álom?

Ma az Egyesült Államok gazdaságáról folytatott parázs vita középpontjába a munkaerőpiac helyzete került. Noha elsőre úgy tűnik, jelentős javulást ment végbe az elmúlt években, a dolog mélyére ásva még mindig jól látszanak a válság okozta sebek. Nem véletlen, hogy a Federal Reserve máig rendkívül támogató monetáris politikát erőltet az országra, ugyanis az alacsony munkanélküliségi ráta egyáltalán nem árul el mindent az amerikai álláskeresők helyzetéről.

Szerinted hány ember dolgozza magát halálra?

Kínában szó szerint halálra dolgozzák magukat az emberek, annyira erőssé vált a túlórázás kultúrája. Egyre több esetet kap fel a média, és már olyan becslések is elhangzottak, miszerint évi 600 ezer haláleset köthető a jelenséghez. Természetesen az okozati összefüggést nehéz meghatározni, de a dolog komolyságát mi sem bizonyítja jobban, hogy már a kínai hivatalos médiumok is foglalkoznak a problémával.

7 éve nem láttunk ilyet az amerikai munkaerőpiacon

A vártnál minimálisan nagyobb ütemben csökkent a legutóbbi adat szerint a heti friss munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban - közölte a munkaügyi tárca. Az adat négyhetes mozgóátlaga is örvendetes, de ami még inkább annak mondható, hogy a tartósan segélyből élők állománya 7 éve a legalacsonyabb lett.

Alig emelkedett a segélykérők száma az USA-ban

Négyezer fővel emelkedett az újonnan munkanélküli segélykérelemért jelentkezők száma az Egyesült Államokban a múlt héten. Ez a kismértékű változás ugyanakkor azt támasztja alá, hogy továbbra is erősen fellendülőben van az amerikai munkaerőpiac és a segélykerlmek száma stabilizálódott.

Fellélegezhetnek a magyar álláskeresők

Jelentősen javulni fog a magyar álláskeresők helyzete az elkövetkező negyedévben, ugyanis a munkaadók korábban soha nem látott létszámbővítést jeleztek előre a Manpower felmérése szerint. A munkaadók 16%-a a létszámuk bővítését tervezi a következő negyedében, és ez az optimizmus valamennyi régióban és szektorban érezhető.

Itt a várva várt adat! - Remekel az amerikai munkaerőpiac

Február óta remekel az Egyesült Államok munkaerőpiaca és ez a trend a legfrissebb statisztikák szerint májusban is kitartani látszik. 217 ezer új munkahely jött létre a múlt hónapban, amivel az USA végre elérte a válság előtti foglalkoztatási szintjét (138 millió). A munkanélküliségi ráta pedig a várakozások ellenére nem emelkedett, májusban is 6,3 százalékot mutat. A vártnál jobb eredményeknek örült a piac, de jelentős reakcióról nem beszélhetünk.

A vártnál kevesebb új munkahely jött létre az USA-ban

Pusztán 179 ezer új munkahely jött létre májusban az Egyesült Államok magánszférájában - derült ki az ADP mai jelentéséből. A piac előzetesen 210 ezerre számított volna, és a csalódást keltő eredmények rossz jelnek tekinthetőek a pénteki, átfogó statisztikákra nézve is.

Megemelkedett a segélykérők száma az USA-ban

28 ezer fővel emelkedett az újonnan regisztrált segélykérelmek száma az Egyesült Államokban a május 17-el végződő héten. A piac ennél kisebb változásra számított volna, de a mutató ezt leszámítva már régóta a 300 ezres érték körül ingadozik.

A vártnál is sokkal több munkahely jött létre az USA-ban

Áprilisban 220 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban - derül ki az ADP mai jelentéséből. A piac ennél kisebb bővülésre számított és ez jó jelnek tekinthető a pénteken érkező átfogó munkaerő-piaci adatokra nézve is.

Mégis figyeljük a munkanélküliségi rátát, mert működik az összefüggés!

Nem igaz, hogy a munkanélküliségi ráta ne volna jó indikátora a gazdaságok lemaradó teljesítményének - állítják a San Francisco-i Fed kutatói ma megjelent tanulmányukban. Sokan azért gondolják ennek ellenkezőjét, mert a ráta a válságot követően sokkal gyorsabban csökkent, mint azt a gazdasági fellendülés indokolta volna. A Fed például el is vetette erre vonatkozó konkrét célját. A tanulmányból viszont kiderül, hogy a GDP és a munkanélküliség között fennálló negatív összefüggés (Okun-törvény) még mindig igaz.

Maradandónak bizonyult a segélykérők alacsony száma

A múlt héten pusztán 304 ezer ember regisztrált újonnan munkanélküli segélyért az Egyesült Államokban, ami alig magasabb a múlt heti szintnél. Akkor pedig 2007 óta nem látott mélyponton volt a friss munkanélküliek száma, tehát kedvező tendencia látszik kibontakozni, a mutató négyhetes mozgóátlaga tovább csökkent.

Csalódást okoztak a munkaerő-piaci adatok márciusban

Márciusban 192 ezer új munkahely jött létre az Egyesült Államokban a mezőgazdaságon kívüli szektorokra vonatkozó kormányzati statisztikák szerint. A munkanélküliségi ráta emellett 6,7 százalékon stagnált. A piac viszont 6,6 százalékos rátára és 206 ezres bővülésre számított volna és így a dollár először gyengüléssel reagált. Ezt követően ugyanakkor hamar korrekció bontakozott ki és a határidős részvényindexek esetében sem látni negatív fordulatot.

Jól alakul a foglalkoztatás az Egyesült Államokban

Márciusban 191 ezer fővel nőtt a magánszférában dolgozók száma az Egyesült Államokban - derül ki az ADP mai jelentéséből. Ez az ütem jóval meghaladja a februárit és alig marad el a piaci várakozásoktól. Enyhe dollárerősödést láthattunk a piacon az adatközlés pillanatában.

Vége a rossz munkaerő-piaci számoknak

Az elmúlt időszak vártnál rosszabb adatait követően változás látszik az Egyesült Államok munkaerő-piaci statisztikáiban, tehát a Fed álláspontjával összhangban átmeneti gyengeségről volt szó. Februárban 175 ezer új munkahely jött létre a múlt havi (felülvizsgált) 129 ezret követően, ami a vártnál 25 ezerrel több. A munkanélküliségi ráta ugyanakkor 6,7 százalékra emelkedett. A piac láthatóan örömmel fogadta az adatokat és a dollár erősödést mutatott az euróval szemben.

2014.03.07 14:34 Az amerikai adatra ugrottak az indexek

"Meg lehet mondani, mit kell tenni a munkanélküliekkel"


Magyarországon annyira komolytalan a szakpolitika csinálása, hogy még beszélni sem érdemes róla, de nincs ez ám mindenhol így. Az empirikus közgazdaságtan egyik legújabb iránya ugyanis már megadja a lehetőséget rá, hogy tényleg feltárjuk, mennyit is ér a segélyezés, vagy milyen hatással van a foglalkoztatottságra a kedves minisztériumunk programja. Már ha hagyja, hogy úgy tervezzük azt meg. A programok kiértékelésének egyik legkönnyebben megérthető és legbiztosabb módja a véletlen kísérlet használata. Ezzel valóban meg lehet mondani, hogy mekkora hatást érünk el, ahhoz képest mintha nem csinálnánk semmit. Marc Gurganddal, a J-PAL Europe tudományos igazgatójával beszélgettünk a módszer megítéléséről és jövőjéről.

Gurgand az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont nemzetközi szeminárium sorozatának előadójaként járt Magyarországon.

Egyhetes csúcson búcsúzik a forint

A kedden elért háromhetes mélypontról csak kis erõsödést tudott produkálni a ma délutáni kulcsfontosságú amerikai makroadatokig a forint, majd a vártnál gyengébb adatok hatására belendült a magyar fizetõeszköz és egyhetes csúcsra ért az euróval szemben 298,5 körül. Az erõsödésben az játszhatott szerepet, hogy a gyenge (pontosabban vegyes) amerikai adatok elnyújthatják a Fed eszközvásárlási programjának kivezetési folyamatát, ami általános fellélegzést jelent a feltörekvõ piacoknak.

Rögtön egy jó hír az amerikai munkaerőpiacról

Az év utolsó hetében tovább csökkent a munkanélküli segélykérők száma az Egyesült Államokban. Összesen 339 ezer segélykérelmet regisztráltak a munkaügyi hivatal, ami 2 ezres csökkenést jelent az egy héttel korábbi szinthez képest. A 339 ezres érték egyhavi mélypontnak számít.

Stabilan rossz a foglalkoztatottsági helyzet Európában

Negyedéves összevetésben stabil maradt a foglalkoztatottság szintje mind az eurózónában mind Európában 2013 harmadik negyedévében - derült ki az Eurostat mai jelentéséből. Bár az előző negyedévhez képest nincs változás, az egy évvel korábbi szinthez képest 0,8 százalékkal csökkent a munkahelyek száma az eurózónában és 0,3 százalékkal az EU-28-ban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.