Magas rangú találkozót tartott Kína és Pakisztán, amelyen a muszlim országban megvalósítandó Övezet és Út (Belt and Road Initiative – BRI) projektekről esett szó. Iszlámábád tett néhány javaslatot a jövőbeli beruházásokról, ám ezt Peking határozottan elutasította. Szakértők szerint ez a Pakisztánban tapasztalható romló közbiztonságinak és a politikai bizonytalanságnak köszönhető – írja a Nikkei Asia.
Az Európai Unió országai hétfőn nem tudtak megegyezni a blokk villamosenergia-piacára tervezett új szabályokról, mivel vita alakult ki a szénerőművek támogatásának kiterjesztésére irányuló javaslat kapcsán - írja a Reuters.
A szénerőművek támogatásának meghosszabbítására irányuló, nemrég közzétett javaslat felborította az Európai Unió országainak azon tervét, hogy jóváhagyják a villamosenergia-piac reformját, amelynek célja a tisztább energiaforrások felé való elmozdulás lenne. A Reuters jelezte, a tagállamok energiaügyi miniszterei ma Luxembourgban találkoznak, hogy álláspontot alakítsanak ki az új szabályzásról, előtérben az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energia elterjesztésével és a tavalyihoz hasonló energiaválság megismétlődésének elkerülésével.
Közel kétéves mélypontra, 30 euró/MWh közelébe zuhant péntekre a holland TTF gáztőzsdén a legközelebbi havi szállítás ára, amiben több tényező mellett az orosz gázszállítási stratégia változása is szerepet játszhatott orosz költségvetési okok miatt. A gázárak mélybe zuhanása egyúttal új lendületet adhat a szén áramtermelésből való kiszorulásához is, mivel a gázerőművek egyre versenyképesebbek a szénerőművekkel szemben.
Éjjel-nappal dolgoznak a bányászok Ukrajna délkeleti részén, mélyen a föld alatt, hogy szenet termeljenek ki az ország háborús védelméhez és a civilek világítással, fűtéssel való ellátásához – számolt be a CNBC.
Kína a világ új széntüzelésű erőműveinek több mint kétharmadát adja 2022 végéig, 366 gigawatt többletkapacitással, amelyet terveznek vagy építenek már - derült ki egy csütörtökön közzétett kutatásból, melyet a Reuters szemlézett.
Dél-Afrikában 2022-ben több mint 200 napig volt áramkimaradás, azonban egy orosz milliárdos szerint az ország hálózata túl gyenge a zöld energiához, és olcsóbb lenne a szénerőművek javítása, mint a megújuló energiaforrások kiépítése – írja a Bloomberg.
Középtávon is jelentősen lassítaná az energiaátmenetet és a szénfüggőségünk felszámolását a 2022 nyarán közzétett magyar energia-veszélyhelyzeti akcióterv két intézkedési terve, amelyek a fosszilis energiaár-válság kezelését, a hazai energiaellátás biztonságának növelését hivatottak rövid távon növelni. A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) szerint a szénalapú villamos- és hőenergiatermelés újbóli fokozása, a Mátrai Erőmű nyugdíjazott lignites blokkjainak tervezett újraindítása egyszerre sodorja veszélybe az ún. igazságos átmenet folyamatát és annak uniós finanszírozhatóságát a szénintenzív térségekben, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Baranya megyékben. Ezért az MTVSZ a két intézkedési terv felülvizsgálatát, a területi igazságos átmeneti tervek elfogadhatóvá tételét és megvalósításának mielőbbi elkezdését szorgalmazza, benne a három megye vállalkozásait és lakosságát célzó munkahelyteremtő és energetikai korszerűsítési programmal.
Az Európai Számvevőszék (ECA) legfrissebb jelentése szerint a szénorientált régióknak nyújtott uniós pénzügyi támogatás nem gyakorolt jelentős hatást a munkahelyteremtésre és az energetikai átalakulásra, a szén továbbra is jelentős üvegházhatású gázkibocsátási forrás több uniós országban.
Hosszú ideje nem sokat lehetett hallani a most már 19 éves Greta Thunbergről, a svéd klímaaktivista azonban újra egyre aktívabb, most egy német tévéműsorban szerepelt, ahol elmondta a véleményét a német kormány energiapolitikájáról is.
A dél-ukrajnai, orosz fennhatóság alatt álló zaporizzsjai atomerőmű utolsó két működő reaktora csütörtökön lekapcsolódott az ukrán hálózatról, miután a közeli tüzek megrongálták a felsővezetékeket – írta meg a Le Monde.
Vasárnap este válságtanácskozást tartottak Bécsben az osztrák kormány illetékesei, miután már napok óta a megrendelt gázmennyiség felét szállította csak a Gazprom és ezért úgy döntöttek, hogy újranyitják a Graz melletti, 2020-ban bezárt mellachi szénbányát, illetve a stájerországi szénerőművet. Közben megkezdődött tegnap Ausztria eddigi legnagyobb naperőművének építése az osztrák-magyar határ közelében.
Az orosz-ukrán háború miatt irányt kell váltanunk, hogy leküzdjük az oroszoktól való energiafüggőségünket és így gyakorlatilag nincsenek tabuk a német energiamix kialakításában – derült ki Olaf Sholz német kancellár és Robert Habeck gazdasági miniszter vasárnapi szavaiból, hiszen gyakorlatilag a szén- és nukleáris alapú erőművek üzemidő hosszabbításának lehetőségét is kinyitották, ami tabuk ledöntését jelenti az országban.
A szenes erőművek fokozottabb igénybevétele és a koronavírus-járványból való gazdasági talpra állás, több közlekedés együtt oda vezetett, hogy tavaly mintegy 6,2%-kal ugrott az Egyesült Államok üvegházhatású gázkibocsátása – derül ki a Rhodium Group elemzéséből.
A kritikus fontosságú közel félszáz energetikai terület közül mindössze az elektromos autók és az épületek világítási megoldásai esetében elég gyors a haladás a klímacélok eléréséhez – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) helyzetjelentéséből.
A befolyásos kínai állami tervbizottsággal való szerdai találkozó után a három legnagyobb fűtési célú kínai kőszéntermelő azt jelezte, hogy legfeljebb 1200 jüan/tonna árplafon mellett adja a téli fűtési szezonban a fűtési célú kőszenet, aminek hallatára a piaci határidős ár 1000 jüan közelébe szakadt, ami majdnem a fele az október 19-i eddigi rekord árnak. Fontos, hogy az árplafont hivatalosan nem az állami tervbizottság jelentette be, hanem „önkéntesen” a nagy cégek.
76 résztvevő ellen indult eljárás.
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.