Egy egykori második világháborús amerikai katona a 104. születésnapját ünnepelte Alabama államban néhány nappal az után, hogy meggyógyult az új típusú koronavírus okozta Covid-19-ből.
A Pfizer és a BioNTech vállalatok koronavírus elleni oltóanyagának egyesült államokbeli jóváhagyása után az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) azonnal megkezdené az oltási kampányt az országban, és még idén mintegy 20 millió amerikait oltanának be - jelentette ki újságíróknak pénteken az FDA vezetője.
A pénteken megjelent munkaerőpiaci statisztika nehéz hónapokat vetít előre, ezért azonnali beavatkozásra van szükség a gazdaságban – írta közleményében Joe Biden megválasztott elnök pénteken. A friss beszámoló szerint érdemben lassult a foglalkoztatás talpra állása, Biden Donald Trumptól és a kongresszustól várja a megoldást.
Az év eleje óta már több mint 8%-kal gyengült a dollár az euróval szemben, mostanra egyértelműen 1,20 felett jár a jegyzés. Itt azonban a legtöbb elemző szerint még nincs vége a tendenciának, 2021-ben további emelkedésre lehet készülni az euró-dollár árfolyamban – írja a CNBC.
Az amerikai kongresszus ámenetileg megtorpedózza Donald Trump elnök csapatkivonási terveit Németországból - derült ki az amerikai védelmi költségvetés csütörtökön nyilvánosságra került tervezetéből.
Kína a második világháború óta nem látott fenyegetést jelent a világ demokráciájára és a szabadságára nézve, hiszen a diktatórikus ország „világuralomra tör” – írta John Ratcliffe, a Trump-kormány hírszerzési vezetője egy Wall Street Journalon megjelent véleménycikkben.
Joe Biden várható amerikai elnök egészségügyi főtanácsadónak kérte fel helyi idő szerint csütörtökön Anthony Faucit, a koronavírus-járvány elleni küzdelem kormányzati munkacsoportjának tagját.
Csökkent az egy hét alatt beadott munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban, akárcsak a tartósan munkanélküliek száma - mindkettő szám pozitív meglepetést okozott az elemzői várakozásokhoz képest.
Április óta a legmagasabbra emelkedett az Egyesült Államokban a koronavírus okozta halálesetek napi száma, a baltimore-i Johns Hopkins egyetem szerdai közlése szerint az elmúlt 24 órában több mint 2700-an haltak bele a Covid-19-be.
Az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak meg kell oldalnia a kereskedelmi nézeteltéréseit, miután Joe Biden január 20-án átveszi a hatalmat Amerikában, és ezzel egy új transzatlanti megközelítést hoz majd.
Janet Yellen volt jegybankelnök személyében Bidennek sikerült olyan személyt jelölnie a pénzügyminiszteri posztra, aki mérsékelt baloldalisága ellenére nemcsak a piaci körökben kedvelt, de még a republikánusok számára is elfogadható. Yellen akadémiai múltja során a munkanélküliséget helyezte a gazdaságpolitika fókuszába, jegybankelnökként viszont kifezetten pragmatikus szemléletet vallott. A trumpi adócsökkentéseket elvetette, ennek ellenére kiállt a támogató fiskális politika mellett a koronavírus-válságban, ez pedig nagyon fontos üzenet a gazdasági szereplőknek. Fontos üzenet maga a kinevezés is, Biden ugyanis egy rugalmasságot mutató, pragmatikus, hozzáértő embert ültetett a pénzügyminiszteri székbe, akitől távol állnak a szélsőgés beavatkozások és a radikális reformok. Ez arra utal, hogy a beígért baloldali fordulat vélhetően az első ciklusban nem valósul meg (ennek más akadályai is vannak). De az is biztos, hogy a jelenlegi laza adózási és szabályozási környezet hosszú távon nem marad fenn - a pénzügyi szektor és a befektetők mégis örülnek Yellennek.
A koronavírus-járvány jelenlegi számait nézve félő, hogy további korlátozó intézkedéseket kell majd hozni az Egyesült Államokban, ami 2021 elején ismét gazdasági visszaesést hozhat – figyelmeztet Stephen Roach közgazdász a CNBC műsorában. A szakember szerint a gazdasági problémák miatt a dollár további jelentős zuhanás elé nézhet.
A Facebookon kering több fénykép is arról, hogy páncélozott harcjárművek jelentek meg éjjel a Kelenföld vasútállomáson, ahogy egy teherszállító vonaton pihennek egy tartályszerelvény mögé „bújva.” Az eseménnyel kapcsolatosan számos konteó kezdett el terjedni az interneten, pedig mindössze arról van szó, hogy egy amerikai harcjármű-szállítmány haladt át Magyarországon, ami egy elég gyakori esemény.
Tömeges csalás volt a választásokon, de ha az elektori testület Joe Biden demokrata párti jelöltet választja, akkor ő átadja a Fehér Házat - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön este azon a videokonferencián, amelyen az amerikai katonákat köszöntötte hálaadás napja alkalmából.
Elérkezett az egyik legfontosabb ünnep a tengerentúlon, november negyedik csütörtökjén a hagyományoknak megfelelően hálaadást ünnepelnek az amerikaiak. Az ünnepnap alatt és holnap délután is zárva tartanak az Egyesült Államok tőzsdéi.
Hszi Csinping kínai elnök szerdán hivatalosan gratulált Joe Bidennek az amerikai elnökválasztás megnyeréséhez, és kiemelte, hogy bízik a sikeres együttműködésben – írja a CNBC. Az elmúlt években a kereskedelmi háborús retorika határozta meg a két nagyhatalom viszonyát, Donald Trump elnöksége alatt mérgesedett el igazán a kapcsolat.
Lassan kezdenek lezárulni a novemberi elnökválasztással kapcsolatos jogi huzavonák és nagyon úgy fest, hogy Donald Trump elkezdte a hatalomátadást Joe Bidennek, demokrata kihívójának. Állítólag a leköszönő elnöknek már elég konkrét elképzelései vannak arra vonatkozóan, hogy mit fog csinálni 2021 után: politikailag aktív akar maradni, könyvet akar írni, aztán indulni akar a 2024-es amerikai elnökválasztáson. Még az is lehet, hogy saját hírcsatornát indít. Mindez nem lesz könnyű, perek egész sorozatával és erős politikai ellenszéllel kell megküzdenie az újra ingatlanmágnássá váló politikusnak.
Pennsylvaniában is hitelesítették Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét - jelentette be Tom Wolf, az állam demokrata párti kormányzója kedden.