Kiderült, mire költi Karikó Katalin a Nobel-díjért járó összeget
Karikó katalin ma a Szegedi Tudományegyetemen járt, ahol az Index beszámolója szerint többek között arról is beszélt, hogy mire költi a Nobel-díjjal járó összeget.
Karikó katalin ma a Szegedi Tudományegyetemen járt, ahol az Index beszámolója szerint többek között arról is beszélt, hogy mire költi a Nobel-díjjal járó összeget.
Rusvai Miklós szerint van háromszázezer, Magyarországnak járó Covid-vakcina, de nem tudni, hol vannak. A virológus szerint azonban a raktáron lévő korábbi oltóanyagok is védelmet nyújtanak a koronavírus-fertőzéssel szemben, hatékonyságuk alig csökkent.
A Pfizer és a BioNTech megállapodott a Promosome nevű biotechnológiai céggel, amely korábban azzal vádolta a vakcinagyártókat, hogy megsértették az mRNS technológiával kapcsolatos szabadalmát.
Az amerikai járványügyi hivatal tanácsadói jóváhagyták a Pfizer RSV elleni védőoltását a terhesség harmadik trimeszterében lévő nők számára, azzal a céllal, hogy megvédjék az újszülötteket a súlyos betegségektől. Az ajánlások már csak a testület igazgatójának jóváhagyására várnak, mielőtt megkezdődne a forgalomba helyezés - írja a Reuters.
A Pirola, vagy más néven a BA.2.86 variáns, a legújabb Omikron koronavírus változat, amely idén nyáron jelent meg, és aggodalmat keltett a szakértők körében, mivel 34 mutációval rendelkezik, ami megkönnyítheti a vakcinák megkerülését. A Pirolát mindeddig 15 országban mutatták ki.
Határozottan ajánlja a frissített Covid-19 elleni védőoltások felvételét az amerikaiak számára a szövetségi közegészségügyi szervezet - derül ki a szervezet tájékoztatásából.
Az amerikai szabályozó hatóságok jóváhagyták a Pfizer és a Moderna által gyártott koronavírus-vakcinák frissített változatait – számol be a hírről a Bloomberg.
Ismét emelkedik a koronavírus-fertőzések száma Németországban, amely (bár nem várnak újabb hullámot) a korlátozások részleges visszahozására kényszerítheti az ország kormányzatát. Ugyanakkor vita alakult ki az oltások finanszírozása kapcsán, ugyanis az EU-s szerződések miatt elképzelhető, hogy csak a BioNTech-Pfizer készítménye lesz ingyenes elérhető – számolt be róla az infostart.hu.
A Pfizer gyógyszergyár közölte, hogy a legújabbnak számító, Xbb 1.5 variánsra fejlesztett vakcinájuk erős antitestválaszt váltott ki a legújabban terjedő, erősen mutálódott variáns, a BA.2.86 "Pirola" variánssal szemben - írja a Reuters.
A rendkívüli módon mutálódott BA.2.86 koronavírus-variáns ellen is hatékonynak bizonyultak a Moderna gyógyszeripari vállalat továbbfejlesztett vakcinái – közölte ezt a cég a Reuters-szel.
Az Európai Bizottság engedélyezte a BioNTech-Pfizer Comirnaty nevű vakcinája adaptált változatának európai uniós alkalmazását.
Az AstraZeneca angol-svéd gyógyszergyártó két perrel néz szembe Londonban a COVID-19 vakcinája miatt, amelyek az elsők az Angliában indítandó, várhatóan több tucatnyi ügy közül - írja a Reuters.
Egy 2020. április 1. és 2022. november 15. között Hongkongban végzett retrospektív kohorszvizsgálat eredményei összefüggéseket találtak egyes autoimmunbetegségek kialakulásának kockázatának növekedése és a Covid-19 fertőzések között. Azt is megvizsgálták, hogy a koronavírus-elleni oltások hogyan befolyásolják az immunproblémák kialakulását.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) hétfőn jóváhagyta a Pfizer RSV-vakcináját, amely megvédi a csecsemőket a légúti óriássejtes vírus (RSV) ellen. Az Egyesült Államokban a csecsemők leggyakrabban az RSV okozta betegség miatt kerülnek kórházba.
A Moderna frissített Covid-19 oltása a vállalat tanulmányának korai eredményei szerint védelmet nyújt a vírus két olyan változata ellen, amelyek jelenleg a leginkább elterjedtek – jelentette a Bloomberg.
Hiába az új "Eris" névre keresztelt variáns, a szakértők szerint a jövő hónapban megjelenő új vakcina fogadtatása meglehetősen hűvös lehet, noha az amerikai közegészségügyi szakértők bizakodóak azzal kapcsolatban, hogy a lakosság úgy fogadja majd azt, mint például egy influenza elleni oltást - írja a Reuters.
Egész Európában, így Magyarországon is elterjedhet az új koronavírus-variáns, az Eris – mondta el az Inforádiónak Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója. A szakember úgy látja, nem kizárt, hogy már hazánkban is jelen van az omikron-variáns.
Hamarosan kivizsgálhatja a tudományos világ a kapcsolatot a koronavírus-vakcinák és rejtélyes, „hosszú covidhoz” hasonló tünetek közt – írja a Science.
Európai uniós forrásból 338 112 adag Janssen vakcinát vásárolt a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK), ami jelentősen hozzájárult a magyarországi átoltottság növeléséhez.
Tizenhét millió gyermek életét mentették meg a védőoltások 2000 óta - közölte keddi jelentésében a Gavi nemzetközi vakcinaszövetség.
Izrael továbbra se mondott le Rafah elfoglalásáról.
Az EU versenyképességét nem szabad költségvetési adósságfékekkel akadályozni.
Friss negyedéves adatok jöttek.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?