Véget ért az esemény
A Fed legközelebb júniusban tart kamatdöntő ülést, amelyen a várakozások szerint nem változtatnak a kamatokon. Addig érkeznek még fontos adatok, először holnapután az amerikai munkanélküliségi adatok.
Nem lesz probléma, hogy a dollárkamatok nem csökkennek, míg a többi igen
Megtörténhet, hogy más országok előbb elkezdik a kamatvágást, de ez azért lehet, mert máshol nincs olyan nagy növekedés, mint nálunk, nem élvezik ezt a luxust. De mi türelmesek leszünk – mondta arra a kérdésre, hogy a Fed nem fél-e attól, hogy a relatív értelemben emelkedő dollárkamatok hátrányosan érintik a világ többi részét.
Powell azt is elmondta, hogy a Fednek hazai céljai vannak, ezekre van elsősorban tekintettel, de azt is látni kell, hogy a dollárkamatok és a többi kamat közti különbség növekedését a piacok már beárazták.
Mit üzen a Fed azoknak, akiknek fáj a kamatemelés?
Az infláció mindenkinek fáj, főleg azoknak, akik alacsonyabb jövedelemből élnek. A Fed használja az eszközét, hogy letörje az inflációt, ami fájdalommal jár, de a végén sikeresen mérsékelni fogja az inflációt – válaszolta arra a kérdésre, hogy a Fed mit üzen azoknak a fogyasztóknak, akiket fájdalmasan érinti a kamatemelés. Emellett Powell emlékeztetett, hogy a jegybank jelentős előrelépést ért el az infláció kapcsán.
Mennyire befolyásolja a Fed döntéseit az elnökválasztás?
A Fed csak egy dolgot vesz figyelembe: hogy a gazdasági feltételekhez igazítsa a kamatokat, és azt teszi, amit helyesnek gondol a gazdaság számára. "Nem mondhatom eléggé, hogy mi nem lépünk rá erre az útra. Mert akkor hol állnánk meg?" – mondta arról, hogy figyelembe veszik-e a politikai következményeket.
Mi egyszerűen nem csinálunk ilyet.
– mondta. Hozzátette: ez már a negyedik választása jegybankárként, de a politikai események sosem merültek fel a döntés során. A Fed egyszerűen ezt nem veszi figyelembe – mondta. "A politika nem része a Fed gondolkodásának" – fogalmazott.
Volt-e bármilyen egyeztetés a kamatemelésről?
A Fed semmilyen mértékben nem elégedett a 3%-os inflációval, a cél az, hogy elérjük a 2%-ot idővel.
A kamatemelés lehetőségéről – amit az újságírók Powell egyértelmű véleménye ellenére erősen firtatnak – azt mondta, hogy amennyiben az adatok azt teszik szükségessé, akkor a Fed természetesen emelni fog, de ennek szükségességére most nem látunk jeleket.
Nincs stagflációs veszély
Több út van a gazdaság előtt, nem lehet megmondani, hogy melyiknek mekkora az esélye. Szeretnék hinni benne, hogy hamarosan elkezdhetjük a kamatcsökkentést, de ez teljesen a beérkező adatokon múlik majd – mondta a kilátásokról. Powell az események következetesen kerüli a jövőre vonatkozó üzeneteket, a bizonytalan környezetet látva ez várható volt.
Arra a kérdésre, hogy reális veszélye van-e a stagflációnak, Powell azt mondta, hogy a jelenlegi gazdasági mutatók messze vannak attól, hogy stagflációtól aggódjunk, a gazdaság erős.
Visszatért az infláció a Fed fókuszába
Nagyon nehéz ma előre jelezni a gazdasági folyamatokat, de az előrejelzések között van olyan szcenárió is, amely szerint idén elkezdhetjük a kamatcsökkentést, egy másik szerint viszont nem.
Elmondta, hogy az infláció jelentős mérséklődésével a Fed elkezdett fókuszálni a másik céljára, a munkaerőpiacra, ám most, hogy az infláció visszatért, a jegybanknak ismét fókuszába került ez a cél is.
Nem lazítás a mennyiségi szigorítás letekerése
Powell egy kérdésre válaszul elmondta, hogy a mérlegpolitika kiigazítása nem ér fel a gazdaság támogatásával, ez egy régóta tervezett lépés, amelynek hatása mérsékelt lehet a piaci feltételekre.
A jegybank bejelentette ma, hogy mérsékli a mérlegében felhalmozott államkötvények értékesítését nagyjából a felére (lásd a cikk korábbi részében).
Megnyomja a piacokat Powell
A jegybankelnök gyakorlatilag kizárta a leendő kamatemelést, és az erős gazdaságban rejlő inflációs kockázatokat is árnyalta, ez pedig elég volt a piacok számára, hogy bevásároljanak. Az amerikai részvényindexek emelkednek, a dollár gyengül. Összességében kedvező fordulatot hozhat tehát a mai ülés, de messze még a vége.
Nem tudom, mikor és mennyit vágunk
Nem tudom megmondani, hogy mikor érjük el azt a magabiztosságot az inflációval kapcsolatban, amikor megkezdhetjük a kamatcsökkentést, így azt sem kezdeném el találgatni, hogy hány kamatcsökkentés lesz idén – válaszolta arra a kérdésre, hogy hány kamatcsökkentés lesz idén.
Az erős gazdaság nem feltétlenül probléma
A gazdasági aktivitás azon a szinten van, mint tavaly, nem beszélhetünk a növekedés gyorsulásáról. A pénzügyi feltételek szigorúak, a hozamok emelkedtek, és ez megfelel az inflációs folyamatoknak – mondta Powell.
Powell emlékeztetett, hogy tavaly a gazdaság erős volt, extrém feszes volt a munkaerőpiac, miközben az infláció történelmi mértékben csökkent. "Nem lehet kizárni, hogy ez az együttállás folytatódik" – mondta Powell, hozzátéve: nem lehet kizárni, hogy a kínálati oldali folyamatok tovább támogatják a dezinflációt a jövőben, de az sem kizárható, hogy a béremelkedés végül felhajtja a béreket. A Fednek nincs célja a béremelkedés szintjére vonatkozóan, de valamekkora mértékben szeretnék hűteni a gazdaságot, és ezzel összhangban van, ha a béremelkedések mértéke tovább csökken.
Minden a beérkező adatokon múlik
Minden döntésünk a beérkező adatokon múlik majd, de jelenleg úgy gondoljuk, hogy a kamatok a megfelelő szinten vannak. Ha az infláció erős marad, vagy a munkaerőpiac nem enyhül, de az infláció oldalazik, akkor a Fed vélhetően nem fog kamatcsökkentést végrehajtani. Munkaerőpiaci lassulás vagy inflációcsökkenés esetén viszont a Fed csökkenthet, de minden csak a beérkező adatokon múlik, most ez még nem mondható meg – mondta. A jegybank az adatok teljességét veszi figyelembe.
Elég magasak a kamatok?
Powell azt mondta a kérdésre válaszul, hogy a bizonyítékok alapján a kamat a restriktív tartományban van (azaz fékezik a gazdaságot), példaként az enyhülő munkaerőpiacot említette. Az újságíró visszakérdezésére, hogy eléggé korlátozóak-e a kamatok, Powell azt mondta, hogy amíg szükség, addig eléggé korlátozóak maradnak, de ezt majd a beérkező adatok válaszolják meg. Egy másik újságírói kérdésre válaszul konkrétan kimondta:
nem valószínű, hogy a Fed következő lépése kamatemelés lesz.
Mindent megteszünk, amit tudunk
Minden amit teszünk, a célunk elérését és a közérdeket szolgálja. A Fed mindent megtesz, amit tud, hogy elérje a két célját.
Jönnek a kérdések.
Az infláció magas, a kamatok magasan maradnak
A Fed elkötelezett a kettős mandátuma mellett. A gazdaság megközelítette a célunkat, ami jó hír, de az infláció továbbra is erős, és jelenleg nem látjuk biztosítottnak, hogy teljesül az inflációs cél. Az infláció az utóbbi hónapokban kevés javulást mutatunk.
A gazdasági aktivitás továbbra is erős. Noha a GDP-növekedés mérséklődött az első negyedévben, de az erős belső kereslet továbbra is fennmaradt – mondta Powell. A kínálati tényezők javulása sokat segített a gazdasági összkép javulásához.
A munkaerőpiac közelebb került az egyensúlyhoz, de továbbra is erős – mondta. A béremelkedések mértéke mérséklődött, de a munkaerő-kereslet még mindig meghaladja a kínálatot.
Az infláció kellemetlen meglepetést okozott az utóbbi hónapokban, és bár a rövid távú inflációs kilátások emelkedtek némileg, a hosszú távú kilátások továbbra is kedvezően állnak – mondta.
Powell ezután ismertette a döntéseket: a kamatok szinten tartását és a mennyiségi szigorítás tempójának lelassítását (lásd lent). Hozzátette: a Fed érzékeny maradt az inflációs kockázatokra. A kamatokat akkor fogjuk módosítani, ha már biztosak vagyunk benne, hogy az infláció visszatér a célhoz.
A legfrissebb adatokból ezt a bizonyosságot nem kaptuk meg, így úgy véljük, hogy a kamatok hosszabb ideig változatlanok maradhatnak
– mondja.
Azonnal kezd Powell
A jegybankelnök sajtótájékoztatója azonnal kezdődik, a legfontosabb üzenetekről ebben a cikkben beszámolunk. Aki maga is nézni szeretné, itt tudja megtenni:
Rövid értékelés Powell előtt
A közlemény összességében elég soványka lett, amin nem lehet meglepődni: a jelenlegi inflációs és reálgazdasági helyzet kiismerhetetlen, így a Fednek a kiváráson túl nem sok teendője van. A közlemény elején megemlítették a dezinfláció elakadását – ez kötelező elem volt –, ezen túl nagy megmondás nincs.
Heves piaci mozgások sincsenek egyelőre, a befektetők Jerome Powell 10 perc múlva kezdődő sajtótájékoztatójára várnak. Ott elhangozhatnak erős üzenetek.
Nincs erős üzenet egyelőre
"A monetáris politika megfelelő irányvonalának értékelése során a bizottság továbbra is figyelemmel kíséri a beérkező információk gazdasági kilátásokra gyakorolt hatását. A bizottság készen áll arra, hogy szükség szerint kiigazítsa a monetáris politika irányvonalát, ha olyan kockázatok merülnek fel, amelyek akadályozhatják a bizottság céljainak elérését. A bizottság értékelései során az információk széles körét veszi majd figyelembe, beleértve a munkaerő-piaci helyzetre, az inflációs nyomásra és az inflációs várakozásokra, valamint a pénzügyi és nemzetközi fejleményekre vonatkozó adatokat" – zárul a közlemény. Ebben a szakaszban nincs új üzenet, sem meglepetés.
Lassít a mennyiségi szigorítás ütemén a jegybank
"Emellett a bizottság folytatja a kincstári értékpapírok, valamint az intézményi adósságok és a jelzálogfedezetű értékpapírok állományának csökkentését. Júniustól kezdődően a bizottság lassítja értékpapír-állományának csökkenési ütemét azáltal, hogy a kincstári értékpapírok havi visszaváltási felső határát 60 milliárd dollárról 25 milliárd dollárra csökkenti. A bizottság az intézményi adósságpapírok és a jelzálogfedezetű értékpapírok havi visszaváltási felső határát 35 milliárd dolláron tartja, és az ezt a felső határt meghaladó tőkekifizetéseket kincstári értékpapírokba fekteti vissza. A bizottság határozottan elkötelezett amellett, hogy az infláció visszatérjen a 2 százalékos célkitűzéshez" – írja a közlemény (kiemelés tőlünk).
A jegybank a koronavírus-válságban felhalmozott eszközöket nagy összegben bocsátotta piacra már egy ideje, ezzel likviditást szívva ki a pénzügyi rendszerből. Ennek az ütemét fogja most mérsékelni a jegybank, azaz a kötvénypiacon a kereslet némileg csökkenni fog júniustól. Ez elméletben a hozamok csökkenésével járhat, de nem lehet ennyire előre egyértelmű következtetést levonni. A döntés kapcsán aligha a monetáris politika kiigazítása, mint inkább a bankrendszerben felgyülemlett likviditás menedzselése volt a döntő tényező.
Addig nem lépünk, míg nem leszünk biztosak az infláció felett aratott győzelemben
"A szövetségi alapkamatláb célsávjának esetleges kiigazításait mérlegelve a bizottság gondosan értékeli a beérkező adatokat, a kilátások alakulását és a kockázatok egyensúlyát. A bizottság szerint a célsáv csökkentése helyénvaló lesz mindaddig, amíg nem szerez nagyobb bizalmat abban, hogy az infláció tartósan 2 százalék felé halad" – folytatódik a közlemény.
Ez a korábbi üzenetnek felel meg. Azt persze nem teszik hozzá, hogy a várt bizonyosságtól most jóval távolabb vannak, mint egy hónappal ezelőtt.
Elérjük a célt, de nem lesz gyors győzelem
"A bizottság arra törekszik, hogy hosszabb távon elérje a teljes foglalkoztatottságot és a 2 százalékos inflációt. A bizottság úgy ítéli meg, hogy a foglalkoztatási és inflációs célok elérésének kockázatai az elmúlt év során jobb egyensúlyba kerültek. A gazdasági kilátások bizonytalanok, és a bizottság továbbra is nagy figyelmet fordít az inflációs kockázatokra" – áll a közleményben (kiemelés tőlünk).
A jegybank a közleményben kiemeli az inflációs kockázatokat, és megemlíti, hogy az inflációs és a foglalkoztatottsági cél elérése hosszabb időt vehet igénybe. Ezzel is reagál a jegybank a dezinfláció elakadására, ami nyilvánvalóvá tette, hogy a kamatok egyelőre magas szinten maradnak.
Elakadt a dezinfláció - figyelmeztet a Fed
"A legújabb mutatók azt jelzik, hogy a gazdasági tevékenység továbbra is szilárd ütemben bővül. A munkahelyek számának növekedése továbbra is erőteljes, a munkanélküliségi ráta pedig alacsony maradt. Az infláció az elmúlt évben mérséklődött, de továbbra is magas" – áll a jegybank közleményében. A legfontosabb mondat ezután jön:
Az elmúlt hónapokban nem történt további előrelépés a bizottság 2 százalékos inflációs célkitűzése felé.
Ez egy teljesen új elem a közleményben, amellyel a Fed elismerte, hogy az infláció nem a kívánalmaknak megfelelően alakul. Az áremelkedés mértéke az év első negyedévében gyorsult, ennek hatására a Fed kamatcsökkentése a piaci várakozások szerint kitolódott. Ez a mai az első ülés, amelyben a jegybank reagál a várt feletti inflációra.
Itt a döntés
A Fed a várakozásoknak megfelelően nem módostott az irányadó kamaton, az marad továbbra is 5,25-5,5%.
A döntést a Nyíltpiaci Bizottság tagjainak mindegyike támogatta, egyhangú döntés született.
Hamarosan jön a Fed kamatdöntése
A várakozások szerint a Fed ma nem változtat a kamatokon, ám annál fontosabb kérdés, hogy hogyan kommentálja a jegybank a friss inflációs és reálgazdasági fejleményeket.
A befektetők érdeklődése óriási, a jegybank üzeneteire jelentős elmozdulások lehetnek a piacokon.
Este 8 után cikkünk folyamatosan frissül. A devizapiaci és részvénypiaci fejleményekről egy másik cikkben tudósítunk, amit belinkelünk ebbe a cikkfolyamba, akárcsak a reggeli felvezető elemzésünket.
Címlapkép forrása: Getty Images
Erősödik a forint
Szerdán, azaz május elsején tartja kamatdöntő ülését az amerikai Fed, amelyet este 8 órakor ismerünk meg, és amint ma reggeli elemzésünkben rámutattunk: kulcsfontosságú az, hogy milyen üzeneteket fogalmaz meg a jegybank, amelyek világszerte komoly kilengéseket okozhatnak. A dollár kedd délután óta határozottan erősödött az euróval szemben, de ez egyelőre nem viselte meg a forintot. Sőt, szerda reggel meglódult az illikvid kereskedés mellett, és a jelek szerint készül letörni egy fontos technikai szintet.
Jön a hét legfontosabb eseménye: ma eldőlhet, merre indulnak a piacok
A befektetők számára a mai lesz a hét legfontosabb napja, ugyanis ma tartja kamatdöntő ülését a Fed. A kamatok szinten tartása szinte biztosra vehető, kérdésből viszont van bőven. Hogyan reagál a jegybank az infláció visszapattanására? Hogyan értelmezi a zavaros reálgazdasági és munkaerőpiaci folyamatokat a jegybank? Mekkora az esélye a recessziónak? Kamatvágás vagy kamatemelés lesz a Fed következő lépése? Ezek a kérdések izgatják most a piacokat, és ha úgy érzik, hogy valamelyikre választ kapnak, a piaci mozgások garantáltak. Minden fél mondatnak jelentősége lesz a mai eseményen, amely után akár teljesen új narratíva is kialakulhat a világpiacokon.