A Fednek további bizonyítékok kellenek az infláció tartós csökkenéséről a kamatvágás előtt, és a lazítást akár 2025-ig elhalaszthatják – mondta a Minneapolis Fed elnöke, Neel Kashkari.
Váratlan kamatcsökkentéssel lepte meg a kínai központi bank a piacokat. A People's Bank of China (PBoC) 25 bázisponttal mérsékelte a az ötéves lejáratú irányadó eszközének alapkamatát. A lépés a kínai gazdaságpolitika kötéltáncának újabb lépése: úgy kellene megpróbálni élénkíteni a szerkezeti problémákkal küzdő gazdaságot, hogy közben a pénzügyi stabilitás is fennmaradjon.
Az elemzői várakozásokat is felülmúlta az infláció csökkenése Németországban, derült ki a német statisztikai hivatal friss közléséből.
A befektetők szerte a világon azt találgatják, hogy már márciusban megkezdi-e a kamatvágásokat a Fed. A sietős és a késleltetett kamatvágás mellett is szólnak könnyen elfogadható érvek, a piac is nagyon megosztott. Ma este kicsit közelebb kerülhetünk a válaszhoz, ma tartja ugyanis idei első kamatdöntését az amerikai jegybank. Ha a Fed nyitva akarja hagyni a márciusi vágás lehetőségét, akkor már most kell valamilyen utalást tennie erre, a piac pedig a szokásokhoz híven ki van éhezve a Fed jelzéseire. Félmondatok, elejtett szavak hozhatnak heves piacmozgásokat ma este.
Nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában különösen nehéz dolga volt annak, aki hitelfelvételre adta a fejét, hiszen a jegybanki kamatemelésekkel a hitelfelvételi költségek is jelentősen megnövekedtek. Bár a hitelpiaci helyzet év vége felé valamelyest enyhült, a kamatok is lejjebb szorultak (főleg itthon, a THM-plafon bevezetését követően), még most hatalmas különbségeket láthatunk Európán belül. Alábbi cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet lakáshitelt felvenni a kontinens néhány országában, és hogy jobb helyzetben vannak-e, mint a magyarok.
Aki nem tanul a válságok korából, az a konjunktúra idején is legfeljebb a szerencsében bízhat. Bár a monetáris lazítást már javában árazza a piac, egyelőre csak a befektetők mozgatják a tőkét a kötvényektől a részvények felé. Mire az alacsony kamatok megérkeznek a reálgazdaságba, addigra várhatóan nagy mennyiségben hozzáférhető lesz az uniós pénz is, ezzel együtt a pandémia és a háború előtt látott lehetőségekre, kitörési pontra alighanem 2025-ig várni kell.
A használt luxusórák ára az amerikai jegybank kamatemelései miatt kétéves mélypontra esett, viszont a kamatcsökkentés belengetésével ismét emelkedésnek indulhatnak az árak - közölte a Bloomberg.
Kedden 8:30-kor vette kezdetét Varga Mihály pénzügyminiszter meghallgatása a parlament költségvetési bizottságában. A tárcavezető felvezető beszédében azt hangoztatta, hogy az idei költségvetési hiánycélt külső okok miatt kellett emelni. Kiemelte továbbá, hogy a kamatemelések miatt jelentősen megemelkedtek az állam kamatkiadásai. Egy képviselői kérdésre adott válaszában leszögezte, hogy a kormány nem nyúl a PMÁP visszaváltásának kondícióihoz. Elmondása szerint a 2024-es hiánycélt a kormány nem kívánja emelni, annak a kérdése leghamarabb jövő februárban kerülhet a kormány asztalára.
A brit lakásárak októberben 1,1%-kal emelkedtek, ami enyhe fordulatot jelenthet az előző hat hónap csökkenéséhez képest. A mostani emelkedés azonban sokkal inkább a kínálat hiányának tudható be, semmint a kereslet növekedésének.
Az Európai Központi Banknak akár tízszeresére kellene növelnie azt a pénzmennyiséget, amelyet a bankoknak kamatmentesen kell nála parkoltatniuk - mondta Robert Holzmann, a Kormányzótanács tagja a WirtschaftsWoche magazinnak.
François Villeroy de Galhau, a francia jegybank elnöke a CNBC-nek nyilatkozva azt mondta, korai még kamatcsökkentésre fogadni az eurózónában. A piaci szereplők jelenleg épp azt vizsgálják, hogy az Európai Központi Bank elérte-e már a kamatcsúcsot.
Az Unicredit vezérigazgatója, Andrea Orcel kijelentette, hogy az olasz kormány által augusztusban bevezetett váratlan bankadó nem befolyásolta jelentősen a bank eredményét, de aggasztó az a bizonytalanság, ami körülveszi a rendeletet.
Az Európai Központi Bank (EKB) döntéshozója, Francois Villeroy de Galhau szerint a következő ülésen minden lehetőség az asztalon van annak ellenére, hogy a kamatlábak a csúcspontjuk közelében vannak - írja a Reuters.
Az Egyesült Államokban 2000 óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata az augusztus 18-ával záródott héten, az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetségének (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán ismertetett kimutatása szerint.
Felülvizsgálja a diákhitel-törlesztési terveket az USA, az új szabályozás csökkenti a jövedelemarányos törlesztési mutatót és megakadályozza azt, hogy a kifizetetlen kamatok miatt emelkedjen az adósok törlesztőrészlete – közölte kedden a Biden-kormányzat.
Júniusban az építőipari termelés volumene 1,4%-kal csökkent az előző hónaphoz képest, ezzel folytatódott az ágazat teljesítményének süllyedő trendje.
Történelmi magasságokban járt az amerikai tőzsdeindex.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Az igazságügyi minisztérium hozta nyilvánosságra. Biden kampányígérete teljesülhet.
Aggodalomra adhat okot a madárinfluenza ugrása.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.