Több szakmát nyírhatnak ki a számítógépek, mint gondoltuk
- A cégek és az igények egyediségére, valamint az emberi kapcsolatok fontos szerepére hivatkozva az cégvezetők nem tartanak attól, hogy az irodakeresési folyamat digitalizálása elvenné az állásukat.
- Bár az internetes keresőfelületeknek komoly szerepe van a kisebb bérlők elérésében, egy bizonyos méret felett nem lehet dobozos termékké tenni az irodabérlést.
- A közösségi gazdaságban és a szálláskereső oldalakon megszokott felhasználói értékelőrendszer nem ültethető át az irodabérbeadás világába.
- A coworking állomások és a szolgáltatott irodák elterjedése mellett az albérletbe adott irodaterületek aránya is folyamatosan növekszik.
Az egyik Big Four tanácsadócég elemzése szerint a közösségi gazdaság (sharing economy) óriási változtatásokat hozhat el a kereskedelmi ingatlanpiacon. A piacon jelenleg rendkívül fontos szerepet betöltő ingatlantanácsadók kénytelenek lesznek átalakulni technológiai cégekké, ha fenn akarnak maradni, a klasszikus közvetítői szakma pedig teljes egészében megszűnhet - ismertette az elemzésben foglalt várakozásokat a beszélgetés moderátora, Takács Péter, a VLK Cresa partnere. Első körben arról faggatta az RICS által meghívott szakembereket, hogy milyen szerepe lehet az internetes irodakereső portáloknak a bérbeadásban.
Ditróy Gergely, a Portfolio Ingatlan üzletágvezetője szerint egy kisebb, legfeljebb párszáz négyzetméteres iroda jól kereshető online és egy bizonyos méret alatt egy ingatlantanácsadónak sem éri meg ráállítani egy ügynököt a feladatra. Az irodakeresők portálok ugyanakkor akár egy nagyobb területet kereső bérlőjelöltnek is segítséget nyújthatnak a potenciális irodaházak szűrésében, a bérbeadóknak pedig marketingfelületet biztosítanak.
-20170124.jpg)
Salamon Adorján MRICS, az Eston International elnök-vezérigazgatójának meglátása szerint Magyarországon az internetet másra használják, mint a világ számos más részén: a legolcsóbb ajánlat megtalálására. Míg egy elektronikai termék esetében megteheti a vásárló, hogy kinézi egy boltban, hogy mit szeretne és utána otthon az interneten megtalálhatja a terméket olcsóbban, a kereskedelemi ingatlanpiacon nem lehet kizárólag az interneten elérhető információra alapozni a döntést. Szintén az elektronikai termékekkel vont párhuzamot Dirtóy Gergely, aki szerint sokaknak a nagy döntések előtt szükségük van egy szakértői visszaigazolásra - ezt tudják nyújtani az ingatlantanácsadók.
-20170124.jpg)
A CBRE egyébként reagált az online felületek térhódítására és nemrég megvásárolt egy olyan céget, amivel virtuálisan előre be lehet rendezni egy irodát. Ez pedig segíthet a bérlőnek elképzelni, hogy egy terület hogy nézhet ki a beköltözés után - mondta el Varga Judit.
Bár érdekesnek ítélték Takács Péter felvetését, a meghívott szakértők szerint a közösségi gazdaságban vagy éppen a szálláskereső oldalakon megszokott felhasználói értékelőrendszer nem ültethető át az irodabérbeadás világába, elsősorban az alacsony ügyfélszám miatt. Koó Gergely arra hívta fel a figyelmet, hogy egy hosszú távú elkötelezésnél nem áll rendelkezésre olyan összehasonlítási alap, mint egy hotel esetében, melyből egy felhasználó többet is meglátogathat viszonylag rövid idő alatt.
-20170124.jpg)
A résztvevők az irodaterületek felhasználásának változásáról is beszéltek. A coworking állomások és a szolgáltatott irodák elterjedése mellett az albérletbe adott irodaterületek aránya is folyamatosan növekszik, sőt a beszélgetés elején említett tanulmány szerint 10 év múlva ezek adják majd az irodaállomány többségét.
A tehetséges munkavállalók megkereséséért és megtartásáért folytatott harc eredményeképp pedig további változások várhatók, Salamon Adorján szerint például sok cég számára ésszerű döntés lehet egy nagy iroda helyett városszerte több kisebb bérlése, mivel ez lehetőséget ad, hogy minél több munkavállaló a vonzáskörzetükbe kerüljön.
-20170124.jpg)
Az idei év első Tea & Talk beszélgetésének nyitóbeszédében Noah M. Steinberg FRICS, az RICS Magyarország elnöke és a WING elnök-vezérigazgatója az egyre gyorsabban változó és minden területen online világban a tudás szerepének fontosságára hívta fel a figyelmet. A panelbeszélgetés pedig szinten az oktatás fontosságának hangsúlyozásával zárult: a Portfolio Ingatlan és hasonló felületek feladata és felelőssége releváns tartalommal elérni az ingatlanok felhasználóit és megmutatni nekik, hogy mire lehet szükségük.
Kellemetlen meglepetés: itt a Fitch döntése Magyarországról
Megvolt az idei utolsó felülvizsgálat.
"Civilizációs eltörlés" fenyegeti Európát - Ez lehet Trump nagy stratégiája
Európának sürgősen változnia kell.
Évszázados hagyományt törne meg Donald Trump, ezen sokan kiakadnak majd
A legfelsőbb bíróság döntésén múlik.
Trump felfegyverezné a szövetségeseit, hogy megakadályozza a fenyegető konfliktust
Kiszivárgott a terv.
Újabb részvénykibocsátásra készül Elon Musk - Tényleg az űrbe rakétázhat a SpaceX
A világ legértékesebb cége születhet meg.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .


