A vállalat 20 millió dolláros, azaz részvényenként 1 centes nettó veszteséget jelentett a második negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 1,3 milliárd dollárral, azaz részvényenként 70 centtel. A bevétel 22,1 milliárd dollárra emelkedett 21,8 milliárd dollárról, ami nagyjából megfelelt az előzetes várakozásoknak.
A Disney+ 2019-es indulás óta veszteséges volt, de most először jelentett nyereséget, ami fontos lépés a Netflix-szel való versenyben. A Disney+ és Hulu szolgáltatásokat magában foglaló közvetlen fogyasztói szórakoztatóipari részleg 47 millió dolláros működési eredményt ért el a január-márciusi időszakban az egy évvel korábbi 587 millió dolláros veszteség után.
Az ESPN+ szolgáltatást is magában foglaló streaming üzletág viszont továbbra is veszteséges maradt.
A Disney+ ügyfélbázisa több mint 6 millióval bővült a negyedév során, és az egy felhasználóra jutó átlagos bevétel is növekedni tudott Indiát leszámítva. A streaming entertainment részleg azonban várhatóan veszteséget fog jelenteni a következő negyedévben is, de azt követően ismét nyereségessé válhat a várakozások szerint.
A Disney közleménye szerint azonban az egyesített streaming egységnek jelentős növekedést kell elérnie és nyereségesség javulást kell mutatnia 2025-re. A vállalatnál emellett arra számítanak, hogy az egy részvényre jutó korrigált nyereség a mostani pénzügyi évben akár 25 százalékkal is emelkedhet a tavalyihoz képest.
A befektetők nincsenek elragadtatva a Disney számaitól, már 9,4 százalékos mínuszban vannak a cég papírjai.