Kiderült, hány éves korban nyitják az első számlát a fiatalok az OTP-nél
Bank

Kiderült, hány éves korban nyitják az első számlát a fiatalok az OTP-nél

Portfolio
A fiatalok számára is fontos az első bankkapcsolat: ez jellemzően még mindig a fiókokban történik – mondta el a Portfolio GEN Z FEST-en Kökény Dávid, az OTP Bank Termékfejlesztési senior menedzsere.

A szakember kiemelte, hogy a digitális bankolás azonnal, a jellemzően fizikai szerződéskötés után elindul – ez elsősorban mobilbankolást jelent a fiataloknál is.

Fontos trend az is, hogy míg korábban a felsőfokú tanulmányok megkezdéséhez kapcsolódott az első bankszámla megnyitása, de ma már 14-18 éves kor között megjelenik az igény a banki szolgáltatásokra. Az OTP Bank kifejezetten erre a generációs igényre reagálva fejlesztette ki az OTP Junior Next applikációt is.

Kökény Dávid elmondta azt is, hogy folyamatosak azok a fejlesztések, amelyek a fiatal bankolókat is célozzák – ezekben akár az AI-nak is szerepe lehet a jövőben.

A cikk és a videó megjelenését az OTP Bank támogatta.

Címlapkép: Portfolio

Holdblog

Vakmajom: New York-i kedvességek

New York városában jár éppen a Vakmajom, és ha már ott van, posztolt is a Facebookra, innen gyűjtöttünk egy csokrot szombatra. New York-i kedvességek Vacakol... The post Vakmajom: New York-i kedv

Holdblog

Balásy Zsolt: Lakásom van, vagyonom nincs?

Prominens magyar politikus: úgy látom, a migrációval - mindegy, hogy országhatárokon át, vagy belül - csak a baj van. Prominens közgazdász bárhol a világon: a... The post Balásy Zsolt: Lakáso

KonyhaKontrolling

Miért jó befektetés az ingatlan?

Akik régóta olvasnak, tudják, hogy az ingatlan nem a kedvenc befektetési formám. Nem csupán azért, mert fizikailag hozzáköt egy helyhez, hanem azért sem, mert nagyon kevesen tudják előre felmé

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyetlen ábra, ami megmutatja, mekkora valójában az orosz hadsereg friss területhódítása
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2024 - Győr
2024. október 9.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
2024. október 8.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
zuckerberg