Az általános piaci pesszimizmus és válságra való felkészülés nemcsak a nyilvános piacokon, de a kockázati tőke piacán is egyre inkább érzékelhető, ami egyrészt abban mutatkozik, hogy egyre nehezebb tőkét bevonni a cégekbe, illetve a másik oldalon az alapkezelők portfólióiban lévő cégeknél iparágtól függően jelentkeznek a nehézségek, hol nehezebb értékesíteni, hol a költségeken kell faragni az eredményes működés érdekében.
Egy válság elején állunk, a jövő év még sokkal nagyobb mínuszokat fog hozni a nyilvános piacokon, mint amit eddig láttunk
– adott hangot várakozásainak Sohajda Júlia, a Vespucci Partnerstől, ahol azt a befektetési stratégiát követik, hogy olyan cégekbe fektetnek, ahol a technológia fejlesztést Magyarországon végzik, vagy a kelet-közép-európai régióban, az értékesítést pedig elsősorban az amerikai piacon. Ezek a cégek igen nagy előnnyel indulnak amerikai versenytársaikkal szemben, ugyanis sokkal olcsóbban, de nagyon jó minőségben tudnak fejleszteni. Ez az előny pedig a jelenlegi piaci környezetben, amikor gombnyomásra kell önfenntartóvá válni, további befektetés nélkül, nagyon fontos fegyvertény.
Balogh Péter szerint sem könnyű most finanszírozást szerezni, ami egyben azt is jelenti, hogy nem könnyű most egy innovatív ötlettel elindulni, a már piacon lévő cégek nehézségekkel szembesülnek: csökken az ügyfélbázisuk vagy a fizetőképességük, de közben ilyenkor sokkal több kielégítetlen ügyféligény is van a piacon, sokkal több innovációra van szükség, mint máskor, ami a lehetőséget is magában hordozza. A másik, amit az angyalbefektető kiemelt, hogy még csak most kezdjük el látni azt, hogyan sikerültek az utóbbi 10 év befektetései, a startupok most nőttek nemzetközi méretűre, jönnek az exitek, a nagyobb második vagy harmadik körös befektetések, és a legjobb cégek azért kapnak finanszírozást. Sőt, a magántőke étvágya csak most kezd beérni arra, hogy ilyesmibe is fektessen.
„Ez még mindig egy kockázatos dolog, de legalább van mögöttes érték, nem úgy, mint a kriptóban” – mondta Balogh Péter, aki szerint az utóbbi pár évnek, évtizednek a startup-ökoszisztéma finanszírozása több mint 80 százalékban állami és EU-s forrásból valósult meg. Az egyre érkező exitek, az egyre jobb sztorik, a nemzetközivé felnövő hazai startupok hatására pedig most már a magántőke is elkezd ebben a szektorban aktivizálódni.
Ugyanakkor azt is hozzátette, hogyha csak a külföldi tőke jön, az önmagában kevés lesz, a magyar tőkét is meg kell tudni mozgatni, amihez kellenek a hazai angyalok, inkubátorok, VC-k is, hogy hatékonyabban lehessen megszólítani a nemzetközi piacokat.
A hazai ökoszisztémában még mindig nagyon kevés a tapasztalat, a tudás, és ezt nem az amerikai befektetők tudják elhozni, ennek helyben kell megszületnie. Viszont hosszú távon a nagy befektetési körök biztos, hogy nem a magyar magánbefektetők pénzéből fognak megvalósulni
– tette hozzá.
Nem versenyezni kellene az alapoknak, hanem együttműködni
Sohajda szerint a régióban azért is nehéz magántőkét bevonni, mert a történelmünkből adódóan itt nem alakulatok ki a family office-ok, vagyis a családi alapkezelők, amelyek nyugaton a 200 millió dollárnál kisebb alapokban a legaktívabb befektetők. Másrészt az amerikai nagybefektetők elsősorban még mindig Amerikában fektetnek be, illetve Európa inkább Nyugat-Európát jelenti számukra. „Meg kell találni, hogy kiknek lehet érdekes ez a piac, első körben ezek inkább az európai family office-ok lehetnek, akár Nyugat-Európában is, akiknek fel lehet mutatni, hogy itt már vannak sikerek. A másik kategória pedig nagyobb VC alapok Amerikában, mert ők látják azt, hogy a B vagy C befektetési körhöz, ahol ők érdekeltek, a regionális alapokon keresztül már a korai fázisban rálátást kapnak a cégre, és az nekik előny.”
Oszkó Péter szerint azzal lehet eladni a hazai ökoszisztémát, ha meg tudják mutatni, hogy itt vannak jó dealek, lehet nyereséget, hozamot elérni. „Ez nem annyira könnyű, egy olyan időszakban, amikor a pénz nagy része állami volt, a portfólió nagy része állami alapokban van, és a teljesítményükkel kapcsolatban vannak kétségek. Ezért mindenki azon dolgozik, hogy legalább exitek szintjén tudjon egy-két példával előállni, emellett pedig azt is lehet mutatni, hogy van hozzáférés ígéretes dealekhez, jó az értékelés, és költséghatékonyan lehet fejleszteni.”
Az OXO idén tavasszal összesített és bemutatott több hasonló témájú nemzetközi kutatást, ami azt mutatta ki, hogy
az egybefektetős startupok rosszabb átlagos hozamot érnek el, mint azok, ahol 2-3 aktív befektető van. De az is kiderült, hogy a 4-6 szereplő már sok.
Ehhez képest a hazai piacon, ahol mindenki az első eredményeit próbálja felmutatni és arra építve igyekszik bővíteni a kapcsolatrendszerét, az együttműködés kultúrája még meglehetősen kezdetleges, egy-egy befektető tudott olykor egymással működő társbefektetői kapcsolatot kialakítani, de legalább annyira jellemző a kiszorítósdi, a többi szereplő háttérbe szorítását célzó igyekezet, ami nem segíti a teljes iparág fejlődését. Márpedig az iparág vonzereje és tőkevonzó képessége minden egyes szereplőt érint, ha abban lemaradások alakulnak ki, az mindenkire visszaüt.
Balogh szerint hátrány még a hazai ökoszisztémában, hogy nagyon kevés befektető kompatibilis, főleg az állami oldalról a nyugati befektetőkkel. Ezért nagyon kevés a coinvestment. „Van egy mély árok az állami és a magánbefektetők között, pedig a közpénznek nem versenyezni kellene a magánbefektetőkkel, hanem kooperálnia” – mondta. Regionálisan ezt azonban megnehezíti, hogy nagyon sok tőkealapban a helyi országoknak az intézményi befektetői állami hátterűek, ezáltal az alapokra is olyan szabályok vonatkoznak, hogy csak abban az országban lévő entitásba fektethetnek be.
Egy ingatlanfejlesztő nem bont pezsgőt, csak mert hitelt vett fel
Az elmúlt 10 évben nemcsak hazai, de a globális startup-ökoszisztéma tendenciáiban is óriási kockázatokat és buborékfújást láttam
– mondta Oszkó, aki szerint nem azért van ennyi unikornis, mert tobzódunk a zseniális innovátorokban, hanem mert a jegybankok öntötték a piacra a pénzt, a kedvezményezettek meg nem tudták mire költeni, ezért aztán válogatás nélkül minden eszköz exponenciálisan felértékelődött. Azonban figyelmeztet a szakember: ez nem jelenti azt, hogy ez a pénz valós értéket és hasznot termelt, hanem az értékelés volt fals. „Picit félrement az egész növekedési modell, de kevésbé a régióban, sokkal inkább tőlünk nyugatra, nem véletlen, hogy akkora leértékelődés volt a NASDAQ-on” – tette hozzá és arra is felhívta a figyelmet, hogy szemléletmódváltásra volna szükség, olyan befektetéseket végrehajtani, aminek a végén valami létrejön, értéket is teremtenek.
„Tudunk szép exit-sztorikat mondani, de hogy azok valójában a bevont tőke és elért exit-eredmények alapján mennyire voltak sikeresek, már kevésbé beszélünk: ünnepeljük a tőkebevonást, üdvrivalgó cikkek születnek, ha minél több a bevont pénz, miközben más szektorokban ezt nem látom, nem az a sikeresebb, aki több pénzt tud elkölteni, hanem aki jobban, hatékonyabban költ.
Egy ingatlanfejlesztő nem bont pezsgőt csak azért, mert hitelt vett fel. Sehol nem azt ünneplik, ha eldördült a startpisztoly, hanem azt, ha beértünk a célba.”
Oszkó szerint érdemes lenne összegyűjteni az utóbbi idők húsz legnagyobb exitjét, és megnézni, mennyi volt a tőkebevonás, mennyi jutott az alapítóknak és a befektetőknek. Mert sok exit szépen hangzik, de a befektetők hozamelsőbbséggel gyakran elviszik annak jelentős részét, miközben az alapítóknak sokkal kevesebb jut, mint azt bárki gondolná. Ezért érdemes előre gondolkodni, hogy mennyi pénzt fogunk elkölteni az adott projektre, mert ha túl sokat, akkor a végén az alapítók könnyen pórul járhatnak:
tévedés azt gondolni, hogy az a siker mércéje, ha minél nagyobb a tőkebevonás. Ha azt a pénzt nem jól költik el, nem lesz belőle valós növekedés, akkor a végén az alapítóknak jut kevesebb.
Az OXO igazgatósági elnöke szerint most azonban közeledünk az igazság pillanatához, mert kevesebb forrás lesz elérhető, korrigálnak az értékelések, nem lehet mindent óriásira fújni. Nem az a cél, hogy a lehető legtöbb pénzt lehessen bevonni, hanem az, hogy jól ki legyen számolva, hogy mi az a pénz, amit jól el tud a cég költeni, akkor fognak a végén nagyot keresni.
„Azt mondják, hogy amikor jön az apály, akkor derül ki, hogy kin nem volt fürdőgatya. Most jön az apály” – ezt már Balogh mondta, aki szerint azt kell végiggondolnia a cégeknek a tőkebevonásnál, hogyan aránylik egymáshoz a forrásnak köszönhető és a csapat munkájával létrehozható érték, vagyis mennyi pénzt tudnak hatékonyan felhasználni. Mert sok pénzből kis sztorit építeni bárki tud, kevés pénzből nagy sztorit, kevesen.
A cikk az OXO Technologies Holding támogatásával, a cég által készített podcast alapján készült.
