Jó híreket kaptak a német közműcégek
Több jó hírt is kaptak az elmúlt napokban a német közműcégek, ennek hatására szépen emelkedik is az árfolyamuk. Úgy tűnik eljött az az idő, amikor a befektetők a nagy lemaradó papírokat kezdik el venni.
Több jó hírt is kaptak az elmúlt napokban a német közműcégek, ennek hatására szépen emelkedik is az árfolyamuk. Úgy tűnik eljött az az idő, amikor a befektetők a nagy lemaradó papírokat kezdik el venni.
Ma tette közzé az E.On a harmadik negyedéves gyorsjelentését, melyben a társaság az előző év azonos időszakától árbevétel, EBITDA és egyszeri tételektől tisztított nettó eredmény soron is elmaradt, ráadásul az EBITDA tekintetében a vizsgált három hónapban az elemzői várakozásokat is alulteljesítette. Mindemellett a menedzsment a továbbiakban is nehéz működési környezetre számít, azonban megerősítette korábbi várakozását, és a korábban meghatározott sáv alsó felére szűkítette a prognózist.
Ma az E.On és a Caterpillar mellett az S&P 500 grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.
Önálló céget indít vállalati ügyfélköre még jobb kiszolgálása érdekében az E.ON, miután a társaság megkapta az ehhez szükséges engedélyeket a MEKH-től - olvasható a társaság közleményében.
A német piac jól tartja magát az S&P 500-hoz képest, egyedik papírok közül több is kínál kedvező hozam/kockázat arányú beszállási pontot. Ma a Siemens és az E.On mellett a Volkswagen grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.
A tegnapi nappal lezárult az E.ON magyarországi gázüzletágának visszavásárlása. A tranzakcióval kapcsolatban a vevő MVM-csoport a mai napon sajtótájékoztatóban ismertette az üzletág felvásárlásával kapcsolatos részleteket. Jön a Magyar Földgázkereskedő és Magyar Földgáztároló Zrt. A tranzakció teljes értéke meghaladta a 280 milliárd forintot, a részvények ellenértéke 110 milliárdot tett ki. A Magyar Földgázkereskedő Zrt. a jövőben a erősebb szerepre fog törekedni a lakossági szegmensben is.
Kisebb megingás jelei ugyan mutatkoznak a nemzetközi piacokon a frankfurti börze papírjai jól állják a vihart, ezért a vételi oldalon keresgéltünk. Ma a Fresenius SE és az E.On mellett az Adidas grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.
171 milliárd forintnyi idei többletkiadás sorsa forog kockán az Európai Unióval folytatott vita keretében. A Nemzetgazdasági Minisztérium kitart szakmai álláspontja mellett, ezek szerint az MVM tőkeemelés és a takarékszövetkezeti forrásjuttatás nem befolyásolja az uniós módszertan szerinti egyenleget.
Ötven embert bocsát el nyíregyházi és debreceni erőművéből az E.ON Hungária Zrt., írta szombati számában a Kelet-Magyarország.
Az MVM Zrt. mai rendkívüli közgyűlésén döntöttek egy közel 150 milliárd forint értékű hitelkeretről - értesült a napi.hu .
Megtáltosodott az RWE és az E.On részvények árfolyama az utóbbi napokban, miután egyre több társaság tervezi leállítani a veszteségesen működő erőműveit, ami láthatóan feljebb lökte a frankfurti áramtőzsdén az áram árát. Az RWE részvények immár közel 5 százalékkal ugrottak feljebb annak ellenére, hogy a társaság a hírek szerint visszavágja az idei osztalékát, sőt az Citi is eladásra ajánlta a részvényeket a napokban.
Az országgyűlés keddi ülését az idei költségvetés hetedik módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájával indítják a képviselők. A kormány a legújabb módosításokkal bruttó módon 255 milliárd forinttal emeli meg a kiadásokat, ennek fedezetéül részben 84 milliárd forinttal csökkenti az Országvédelmi Alapot. A fennmaradó 171 milliárd forintos kiadás (E.On-vásárlás és takarékszövetkezetek) indoklása szerint nem érinti az államháztartás eredményszemléletű egyenlegét. Elemzők szerint azonban még így is kockázatos lépést hajt végre a kormány és egyre inkább bebizonyosodik: a választások felé közeledve lazít a gyeplőn. Varga Mihály az expozéjában hangsúlyozta: a mostani javaslat az eddigi eredményeket kívánja megőrizni.
Az MVM Zrt. közgyűlés arról határozott, hogy az MNV Zrt.-vel tulajdonosi kölcsönszerződést köt az E.ON-tranzakció finanszírozási forrásainak biztosítására. A tranzakció zárása szeptember végén megtörténhet, az integrációs folyamatok a terveknek megfelelően haladnak - olvasható az MVM közleményében.
Úgy tűnik eddig tartotta magát Európa, az USA által diktált lejtmenettel szemben, több letörés előtt álló részvény is újabb eladói hullámot generálhat. Ma az E.On és az American Express mellett az EURUSD grafikonját vizsgáltuk meg részletesebben.
Néhány hónapon belül lezárulhat az E.ON Földgáz Storage Zrt. és az E.ON Földgáz Trade Zrt. megvásárlása - erősítette meg az MTI érdeklődésére az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.
Kínai bank is szerepet vállalhat az E.ON-gázüzletágának MVM általi 870 millió euró értékű megvásárlásában. A napi.hu információi szerint az MVM részvényesei a mai napon jóváhagytak egy 300 millió euró értékű hitelszerződés megkötését a Bank of China-val.
Kedden tette közzé a második negyedéves gyorsjelentését az E.On, mely EBITDA és az egyszeri tételektől tisztított nettó eredmény soron is felülteljesítette az elemzői konszenzust. A menedzsment pedig továbbra is tarthatónak tartja a korábban kitűzött prognózisát. A részvények több mint 3 százalékos emelkedéssel indították a keddi kereskedést.
Több részvény is lendületet vehet támaszáról, de a német államkötvényindex is magára találhat a napok óta tartó oldalazásból. Ma a Bund mellett az E.On és a Microsoft grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.
A Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte, hogy a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) irányítást szerezzen az E.ON Földgáz Trade Földgázkereskedő Zrt. (EFT) és az E.ON Földgáz Storage Földgáztározó felett.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH) nem érkezett kérelem azzal kapcsolatban, hogy az E.ON leállítaná a gönyűi erőművét - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán az MTI-vel.
Az amerikai inflációs adatok után nagyot fordult az árfolyam.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Nem tetszik a piacnak az inflációs adat.
Rusvai Miklós szerint bármikor előállhat a madárinfluenza emberről emberre átterjedő változata.
Nem érdemes hosszútávú következtetéseket levonni a friss lakásár-emelkedésből.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.
A Gránit Alapkezelő vezetőivel beszélgettünk.