ellenőrzés

2017. március 07. 12:42 | Portfolio

ADÓtraffipax: először a romkocsmákat és a virágosokat ellenőrzi a NAV

A NAV elnöke hétfőn jelentette be, hogy az adóhatóság ezentúl rendszeresen nyilvánosságra hozza az előre meghatározott ellenőrzési helyszíneket, és kedden meg is jelent az első ADÓtraffipax tájékoztató a hivatal honlapján. Ezek szerint Budapesten mától egy hétig a hetedik kerületi romkocsmákat ellenőrzik, pénteken a Nagyvásárcsarnok árusait, míg jövő héten a belvárosi vendéglátóhelyekre koncentrálnak az ellenőrök. Vidéken főleg a virágárusok és a piaci árusok számíthatnak az adóhatóság látogatására a nőnaphoz kapcsolódóan.

2017. február 20. 17:27 | MTI

Elmondták, mikre és kikre figyel idén a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzéseinek célja 2017-ben a gazdaság fehérítése, az adócsalások visszaszorítása, az önkéntes jogkövetés ösztönzése és a tisztességes gazdálkodók esélyeinek növelése. Az adóhatóság kiemelten figyel többek között a legnagyobb adófizetőkre, a számlázási láncokra és az ingatlan bérbeadásra - mondta Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

2017. február 02. 19:25 | MTI

Milliárdokkal támogatja az állam az automaták bekötését

Költségvetési támogatást kapnak az étel- és italautomaták üzemeltetői az automata felügyeleti egység beszerzéséhez, a kormány határozata értelmében 1,8 milliárd forintot biztosítanak erre a célra - derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyből.

2016. december 02. 10:07 | Vízi Ildikó

Cégek százai sértették meg a magyar állam pénzügyi érdekeit

Közel 1500 cég követett el olyan súlyos szabálytalanságokat a magyar állammal szemben a 2007-2015-ig tartó időszak gazdaságfejlesztési pályázatainál, hogy amiatt 54 milliárd forintot kellett visszakövetelnie a magyar hatóságnak - figyelt fel a Portfolio a hivatalos pályázati oldalon feltöltött összefoglalóban. Fontos, hogy ennél jóval több cég sértette meg a magyar állam pénzügyi érdekeit, de ezeknél az eseteknél egyéb retorziót alkalmazott a hatóság. A mostani ciklus cégvezetőinek lényeges tanulság lehet az alábbi elemzésünkben összegyűjtött 15 leginkább tipikus hiba, amelyek elkerülésére érdemes különösen odafigyelni, azoknak, akik nyertes gazdaságfejlesztési pályázattal rendelkeznek.

2016. október 13. 09:23 | Portfolio

Sokan trükköznek az alvállalkozókkal a közbeszerzéseken

Az idei első 9 hónapban több mint 170 ellenőrzést indított a Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzési eljárásokban megkötött és teljesített, vagy még folyamatban lévő szerződések módosításaival kapcsolatban és a feltárt jogsértések nagy hányada, mintegy 50 százaléka az alvállalkozók bevonásával függ össze - derül ki a Közbeszerzési Hatóság közleményéből. Az ellenőrzések szigorára vall, hogy az idei eddigi mérleg 12 büntetőfeljelentés, 51 jogorvoslati eljárás, 5 törvényességi felügyeleti eljárás a cégbíróságon, számos bejelentés a Gazdasági Versenyhivatal, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda felé, és 2 polgári peres eljárás a szerződés semmisségének kimondására a Közbeszerzési Hatóság részéről.

2016. szeptember 15. 09:59 | Portfolio

Kaszáltak az adóellenőrök idén nyáron

Összesen mintegy 300 millió forint bírságot kellett kiszabni a NAV nyári akciójában. Az országszerte végzett mintegy 7600 ellenőrzés egyharmadának eredménye valamilyen szabálytalanságot mutatott. Nyugtahiány vagy feketefoglalkoztatás miatt majdnem 50 üzletet kellett 12 napra bezárni, és 8 esetben kellett üzletbezárást helyettesítő bírságot kiszabni - olvasható a NAV csütörtökön kiadott közleményében.

2016. augusztus 09. 12:51 | MTI

Közel 16 millió forintnyi bírságot kaptak az élelmiszerláncok a nyáron

Közel 16 millió forint bírságot szabtak ki a nyári élelmiszerlánc ellenőrzések során júliusban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

2016. augusztus 08. 05:32 | Portfolio

Eltűnhet az automaták fele, ha tovább keménykedik a kormány

A jelenlegi mintegy 30 ezer ital- és ételautomata fele is eltűnhet akkor, ha a kormány által szorgalmazott törvényjavaslat a gyakorlatban is megvalósul - mondták a Portfolio-nak piaci szereplők. Az üzemeltetők szerint a tárgyalásokon szorgalmazott költségek számukra vállalhatatlanok, ráadásul nem is értik, miért kellene fizetniük olyan szolgáltatásért, amit nem ők kértek és nem is kapnak semmit cserébe a pénzükért.

2016. július 18. 14:05 | MTI

Centralizált ellenőrzés alá vetik a taxisokat

Az Uber magyarországi kivonulásával nem szűnik meg a taxisok ellenőrzése, centralizálják, egységes rendszerbe foglalják a személy- és teherszállítás szakmai ellenőrzéseit - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára hétfőn a taxis szervezetekkel folytatott tárgyalást követő sajtótájékoztatón Budapesten.

2016. június 01. 09:45 | Portfolio

Az ellenőrzések felénél büntetett a NAV

4000 cég esetében összesen 250 millió forint bírságot szabott ki a NAV tavaszi akciójában - derült ki az adóhatóság közleményéből. Mintegy 60 üzletet kellett 12 napra bezárni, és 3 esetben kellett üzletbezárást helyettesítő bírságot megállapítani. A NAV saját adataira és információra támaszkodva választotta ki, mely vállalkozásokat kell ellenőrizni, azaz hol a legnagyobb a szabálytalanság esélye.

2016. április 26. 12:42 | MTI, Portfolio

Máris készen áll az ÁSZ az MNB-alapítványok ellenőrzésére

Két órával azután, hogy a parlament ma másodszorra is elfogadta az MNB-törvény módosítását, amely lehetővé tette az MNB-alapítványok Állami Számvevőszék általi ellenőrzését, az ÁSZ máris közleményben jelezte, hogy kész ennek a munkának az elvégzésére, hiszen megkezdte az előkészületeket.

2016. április 22. 21:15 | MTI

Fémdarabot találtak a 7Days croissant-ban

Fémdarabot találtak a lengyel előállítású 7Days croissant-ban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) pénteken érkezett riasztás szerint, az érintett tételből Magyarországra is érkezett.

2016. április 20. 17:28 | MTI, Portfolio

Itt vadásznak az autósokra holnaptól a rendőrök

Csaknem 900 helyen ellenőrzi a rendőrség a sebességhatár túllépését a csütörtök reggel hat órakor kezdődő, 24 órás Speedmarathon akció során - jelentette be Kiss Csaba, az ORFK autópálya-felügyeleti és baleset-megelőzési osztályának vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

2016. március 25. 11:24 | MTI

Sok helyre benéz húsvét körül a NAV

Az évszakra és a közelgő ünnepre jellemző kereskedelmi, szolgáltatási tevékenységeket ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a következő hetekben - áll az adóhivatal pénteki tájékoztatásában.

2016. március 17. 09:16 | Portfolio

Valaki már kétmillió forintnyit bliccelt a MÁV-nál

Februárban öt nap alatt, a Budapest-Szob és a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalak 170 elővárosi vonatán tartott fokozott jegyellenőrzést a MÁV-START. A jegybevétel mindkét vasútvonal esetében 35 százalékkal emelkedett 2015 azonos időszakához képest - olvasható a társaság csütörtöki közleményében. Tavaly összesen 68 ezer esetben szabott ki utólag befizetendő büntetést a cég, van olyan utas, aki már kétmillió forinttal tartozik.

2016. március 08. 11:28 | Portfolio

Figyeli a virágkereskedőket a NAV

Az EKÁER adatai szerint a Magyarországon értékesített vágott virág több mint 80 százaléka Hollandiából származik, a kivitel 72 százaléka pedig Ausztriába irányul. A NAV figyelemmel kíséri a szektorban tevékenykedő vállalkozásokat és szankcionálja a szabálytalanságokat - hívta fel a figyelmet honlapján a hatóság a Nőnap alkalmából.

2016. február 19. 14:13 | MTI

Őket ellenőrzi kiemelten a NAV idén

A kockázatos adósokat kiemelten ellenőrzi az idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), főként a jogszabályokat szándékosan megszegőket szeretné kiszűrni az adóhatóság - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára pénteken a NAV Egerben tartott kétnapos konferenciájának zárónapján.

2016. január 28. 09:22 | Portfolio

Így bújnak ki az ellenőrzés alól az Uberesek

Kevés az ubereseket ellenőrző hatósági személy, igaz közben az ellenőrök mobilszámát az Uber letiltja, így többet nem adnak ki gépkocsit a számukra - mutat rá kis körképében a nehézségekre a Világgazdaság.

Részletes keresés