Ingyenpénz hűtőre, fagyasztóra, mosógépre: egy óra múlva nyílik a budapesti és Pest megyei pályázat

Bár e hét hétfőn kellett volna sort keríteni rá, de egy áramszolgáltatási technikai ok miatt végül mára halasztották az Otthon Melege program utolsó pályázati fordulóját, így tehát ma délután fél 5-től este fél 9-ig lehet benyújtani a támogatási igényléseket Budapesten és Pest megyében mosógépre, hűtőgépre és fagyasztóra.

Döntött Kína: befagyasztják az észak-koreaiak számláit

Döntött Kína: befagyasztják az észak-koreaiak számláit

Sajtóértesülések szerint Peking arra utasította a kínai állam tulajdonában lévő bankokat (vagyis az ország legnagyobb pénzintézeteit), hogy "függesszék fel" az észak-koreai állampolgárok számláit. A szigorú lépés szakértők szerint jelentősen megszorongatja majd a dzsucseista rezsimet és a két ország közti kereskedelmet, viszont kikerülhető - írja a South China Morning Post.

Elfogyott az összes gép Magyarországról - Lazítanak a pályázaton

Miután szerdán a nyílászáró cserére vonatkozó pályázat szabályrendszerén lazított kicsit a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mai közleményében a háztartási nagygépek (hűtő és fagyasztó) cseréjére vonatkozó pályázat kapcsán is enyhített a feltételeken. Ezt egy érdekes magyar piaci jelenség váltotta ki.

Még 2000 hűtővel lendül fel a magyar gazdaság

Több mint 60 millió forinttal 690 millió forintra emelte meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a hűtő- és fagyasztócserére vonatkozó lakossági pályázat keretösszegét - derül ki a minisztérium mai közleményéből. Amennyiben a pályázat keretében átlagosan elnyerhető 30 ezer forinttal számolunk, akkor a bő 60 millió forintos keretemelés azt jelenti, hogy az eddig tervezettnél mintegy 2000-rel több hűtőgép, illetve fagyasztógép segíthet a magyar gazdaság fellendülésében.

Megjelent a lakossági hűtőgép pályázat is!

A vissza nem térítendő pályázati támogatás által lehetővé válik a magyarországi lakhellyel rendelkező nyugdíjas és nagycsaládos magánszemélyek számára, hogy állami támogatással, csökkentett vételáron szerezzék be új, magas energiahatékonyságú hűtő- vagy fagyasztó-berendezéseiket - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a mára ígért és ki is írt újabb lakossági pályázati lehetőség kapcsán. Az előző, hétfőn kiírt kazáncserés pályázat feltételeiről részletesen is beszámoltunk:

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.