Lemond a Figyelő szerkesztőbizottsága

A Figyelő szerkesztőbizottsága átadja a lap irányítását az új tulajdonosnak - jelentette be közleményben hétfőn Schmidt Mária, Lánczi Tamás és Berecz Kristóf.

Varga belengette a CSOK kiterjesztését

A költségvetés stabilitása továbbra is fennmarad, amit a választási év sem boríthat fel, amíg polgári kormánya van Magyarországnak - jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A tárcavezető belengetett egy új otthonteremtési kedvezményt is.

Megjelent a magyar felsőoktatás rangsora

A gazdasági, informatikai és műszaki felsőoktatási intézményekben végzett hallgatók nagyon könnyen tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon és közben bruttó átlagbérük is kedvező más területekhez viszonyítva - ez is kiolvasható többek között a Figyelő új Felsőoktatási Rangsor 2018 című kiadványából, ami a felsőoktatásba igyekvő fiataloknak segít választani. A hetilap anyagában a felsőoktatási intézményeket és karokat a legfontosabb szempontok szerint vizsgálták és egyszerre több rangsort is készítettek.

Az Exim-vita még nem zárult le

Az Eurostattal folytatott elszámolási vita az Eximbank és a jegybanki alapítványok ügyében még nem zárult le - jelentette ki a Figyelőnek adott interjúban Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára.

Magasabb sebességre kapcsol a magyar tőzsdefejlesztés

Állami többségi tulajdonú nagyvállalatokat és innovatív középvállalatokat szeretne látni a BÉT a tőzsdén, ugyanakkor a hazai vállalatok jelentős része még nem ismerte fel a transzparencia nyilvánvaló előnyeit - mondta ma Végh Richárd, a tőzsde elnök-vezérigazgatója. A vállalati "szintugrást" segíti a BÉT Elite programja, és 2018 elején megkezdheti befektetéseit a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap is.

Varga Mihály jövőre óriási üzletet kötne

Újra a kínai piacot tesztelné a magyar kormány kötvénykibocsátással - többek között erről is beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnek adott interjújában.

Csányi Sándor új országot hódítana meg az OTP-vel

Januárban újabb akvizíciót jelenthet be az OTP, és elképzelhető, hogy jövőre egy új országba is belépnek - közölte a Figyelővel Csányi Sándor. Magyarországon eladó bankot és portfóliót sem lát (nyilván a Budapest Bankot leszámítva - a szerk.), ami meglepő, hiszen 15-20 éve mondja, hogy konszolidációra van szükség, ilyen kicsi ország nem bír el ennyi bankot. Bízik benne, hogy a postahivatalok egy része értékesítési pontként megnyílik az OTP számára is.

Schmidt Mária vette meg a Figyelőt

Schmidt Mária vette meg a Figyelő című hetilapot, az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá és az új tulajdonos rögtön nyilatkozott is az Origónak.

Az NGM-ben már 4%-os GDP-növekedést látnak

A Figyelő úgy tudja, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumban már 4% körüli GDP-növekedéssel kalkulálnak jövőre és a makropálya áttekintése folyamatban van.

Varga elárulta: új gazdasági stratégia jön ősszel

Magyarország már bukott el autóipari beruházást a súlyos munkaerőhiány miatt - derült ki többek között ez is Varga Mihály Figyelőnek adott interjújából. A nemzetgazdasági miniszter továbbra sem zárja ki a külföldi vendégmunkások tömeges foglalkoztatását.

Az MNB-alapítványok reagáltak az EKB kritikáira

Az EKB jelzései miatt is kezdtek el a jegybanki alapítványok az ingatlanbefektetések felé mozdulni az állampapír-vásárlások helyett - nyilatkozta a Figyelőnek adott interjújában Fekete Zoltán, a jegybank köré épült alapítványi világ vagyonkezelője. Azt is részletezte, hogy a jelenlegi közel 200 milliárd forintnyi államkötvény-vagyon jelentős részét tervezik átcsoportosítani.

Szijjártó: komoly beruházások jönnek

Magyarország jövője az Európai Unióban van - jelentette ki határozottan Szijjártó Péter külügyminiszter a Figyelőnek adott interjújában. Azt is előrevetítette, hogy komoly beruházások vannak előkészülőben.

Csányi is szemet vetett a Tescóra?

Az OTP és vezetője érdeklődését is felkeltette, hogy a brit Tesco a visegrádi négyek területén működő Tesco Europát megfelelő áron eladná egy tőkeerős befektetőnek, de a lengyel reakciótól tartó Orbán Viktor kérésére elállt ettől - tudta meg a Figyelő.

Jövőre indulhat be igazán az állami bürokráciacsökkentés

Jövőre indul be igazán az állami szektor leépítése, elsősorban a minisztériumoknál és az állami vállalatoknál, de a közmunkaprogramokban részt vevők száma is több tízezerrel csökkenhet - értesült a Figyelő a kormányhoz közeli forrásból.

Varga elárulta, mikor kezdhetünk gondolkodni a magyar euróról

Az Európai Bizottsággal folyó viták miatt nem fog maradéktalanul teljesülni a kormányzati cél, hogy 2018-ig minden uniós forrást lehívjon Magyarország - mondta a Figyelőnek adott interjúban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A politikus arról is beszélt, hogy a kormányban a látszattal ellentétben sokat gondolkodnak az euró bevezetésén, most pedig újabb akadály hárult el ennek útjából.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.