forint

Egyhónapos csúcsra húzta a forintot az MNB döntése

Egyhónapos csúcsra húzta a forintot az MNB döntése

Komolyabb erősödést mutatott kedden a forint azt követően, hogy az MNB a vártnak megfelelően nem változtatott a kamaton. Matolcsy György viszont parlamenti meghallgatásán azt hangsúlyozta, hogy közel az árstabilitás elérése, ami ismét a közelgő szigorításra utalhat. A dollár tegnap gyengüléssel reagált Jerome Powell szavaira, majd ma reggelre vissza is kapaszkodott.

Januári csúcsa közelében zárta a napot az OTP

Ázsiában a hétfői emelkedések után profitot realizáltak ma a befektetők, az irányadó európai tőzsdék is lejjebb kerültek keddi kereskedés első felében, majd a keddi piaczárás felé közeledve a kontinens börzéi a korábbi mínuszokat szinte kivétel nélkül le is dolgozták. A tengerentúli piacnyitás után az amerikai tőzsdék lejjebb kerültek, miután a piaci szereplők a vállalati gyorsjelentésekre fókuszáltak. A magyar tőzsde eséssel zárta a hét második napját, a blue chipek felemásan teljesítettek, az OTP pedig a januári, történelmi csúcsa közelében fejezte be a keddi kereskedést.

Nem reagált érdemben a forint a kamatdöntésre

Nem reagált érdemben a forint a kamatdöntésre

Hiába minősítette fel pénteken másodikként a Fitch Ratings is Magyarországot, a forinttól csak átmeneti erősödésre futotta hétfő reggel. A mai napot a 318-as szint közelében kezdte az euróval szemben, az MNB kamatdöntését megelőzően azonban erősödni kezdett, a döntésre viszont már érdemben nem reagált az árfolyam.

Megcsappant, de nem fogyott el a lendület a tengerentúli tőzsdéken

Ázsiához és Európához hasonlóan az Egyesült Államokban is jó hangulatban telt a hétfői kereskedés, miután az amerikai elnök a hétvégén bejelentette, hogy kitolja a március 1-i határidőt, amikor életbe léptek volna a kínai importárukat sújtó magasabb amerikai importvámok, amit Donald Trump a két ország kereskedelmi tárgyalásain elért előrelépéssel indokolt. A magyar tőzsde szintén erősödéssel zárta a napot, a hazai blue chipek közül a Richter teljesített a legjobban.

A felminősítés után rángatják a forintot Matolcsy Györgyék holnapi nagy döntése előtt

Hirtelen erősödéssel indította a napot a forint, az euróval szembeni árfolyam a 318-as szintről 317,3 közelébe süllyedt. A hét legfontosabb eseménye a hazai fizetőeszköz szempontjából a holnapi MNB kamatdöntő ülés lesz. Az euró-dollár kurzus közben az 1,135-ös szint felett indítja a heti kereskedést, miután az euró múlt héten kis mértékben erősödni tudott a zöldhasúval szemben. A dollár kapcsán Jerome Powell Fed-elnök keddi és szerdai kongresszusi meghallgatására lesz érdemes figyelni.

Nyugodtan várja a forint az esti nagy döntést

Szerda óta a 317,5-ös szint közelében ragadt a forint az euróval szemben az egyébként kedvező nemzetközi befektetői hangulat mellett, így tehát nyugodtan "várja" a magyar fizetőeszköz a ma este érkező Fitch hitelminősítői döntést, ami akár újabb felminősítést is jelenthet.

Benézett tegnap 317 alá a forint, de még korai lenne örülni

Benézett tegnap 317 alá a forint, de még korai lenne örülni

Szerdán megpróbált erősödni a magyar deviza, és kitörni a jelenlegi szintjéről, azonban ez elsőre még nem sikerült neki. A csütörtöki napot megint kicsivel 317 felett kezdi a forint, miközben az euró-dollár jegyzés továbbra is 1,13-1,14 között ingadozik.

Mérsékelt emelkedéssel zárta a szerdai kereskedést a BUX

Emelkedtek az ázsiai tőzsdék ma, miután a piaci szereplők az USA és Kína folytatódó kereskedelmi egyeztetéseire figyeltek. A kereskedelmi tárgyalásokat övező optimizmus az irányadó európai tőzsdéket is felfelé segítette, míg a magyar tőzsde is felfelé kapaszkodott a szerdai kereskedés második felében. A BUX végül mérsékelt erősödéssel zárta a hét harmadik napját, míg a hazai blue chipek vegyesen teljesítettek.

Figyelmeztetés érkezett - A forint lehet a legnagyobb vesztese Trump titkos jelentésének

A Societe Generale elemzése szerint nem elhanyagolható veszélye van annak, hogy Donald Trump a közeljövőben autóipari vámok kivetéséről dönt majd, aminek a magyar gazdaság, ezen keresztül pedig a forint lenne a legnagyobb vesztese a régiónkból. Épp ezért dollár vételét javasolják a forint ellenében három hónapos időtávon.

Próbálkozik a forint, de a 318 nem ereszti

Próbálkozik a forint, de a 318 nem ereszti

Minimális elmozdulással kezdett szerda reggel a forint az euróval szemben, így továbbra sem tud jelentősen eltávolodni a 318-tól. A dollár egyelőre az 1,13-at kerülgeti az euróval szemben.

Meglódult a forint, itt a kéthetes csúcs

Az euró/dollárban látott napon belüli fordulat, a dollár gyengülése ma jót tett a forintnak, amely délután erőre kapott és estére kéthetes csúcsra jutott az euróval szemben.

Most épp 318-nál fagyott be a forint, nehéz lesz innen kimozdulni

Minimális elmozdulással kezdte a keddi napot a forint az euróval szemben, így 318 körül ingadozik a jegyzés. Egyelőre nem látszik olyan hatás, ami innen kimozdítaná a magyar devizát:a 315 túl erős ellenállás, a 320 felé viszont a jelek szerint nem indulunk el. Közben a dollár megint erősödéssel indított az euróval szemben, visszaesett 1,13 alá az árfolyam.

Nagyot emelkedett hétfőn az OTP

Az ázsiai részvényindexek erősödtek hétfőn, miután a befektetők abban bíztak, hogy az USA és Kína a héten folytatódó kereskedelmi tárgyalásai végül eredményre vezetnek. Az európai tőzsdék felemásan teljesítettek a hét első napján, a magyar tőzsde mindemellett emelkedéssel zárta a napot, a hazai blue chipek közül pedig az OTP teljesített a legjobban.

Hiába minősítették fel Magyarországot, alig rezdült a forint

Hiába minősítették fel Magyarországot, alig rezdült a forint

Minimális erősödéssel kezdett a forint hétfő reggel, hiába minősítette fel Magyarországot az S&P péntek este. A héten akár újabb hitelminősítői ajándéknak is örülhetünk, pénteken a Fitch vizsgálhatja felül a besorolásunkat. Közben a dollár 1,13 fölé gyengült az euróval szemben.

Felminősítették Magyarországot - Mi lesz most a forinttal és a magyar részvényekkel?

Pénteken a Standard & Poor's felminősítette Magyarországot, így a hitelminősítőnél már két fokozattal a bóvli kategória felett, befektetésre ajánlott fokozatban van Magyarország. Megnéztük, hogy a korábbi felminősítéseknek milyen hatása volt a magyar eszközök árára, a bejelentések után hogyan változott a magyar részvények és a forint árfolyama, és ezek alapján mire számíthatunk most.

Mi lesz, ha ma este felminősítik Magyarországot?

Mi lesz, ha ma este felminősítik Magyarországot?

Rég volt akkora esélye a felminősítésre Magyarországnak, mint ma este, amikor a Standard & Poor's vizsgálja felül a magyar adósosztályzatot. A befektetők az utóbbi években nem reagáltak a hasonló döntésekre hevesen, most is legfeljebb átmeneti pozitív hatása lehetne egy felminősítésnek.

Nagy fordulat a forintnál, hirtelen erősödésbe kapcsolt

A tegnapi erősödést követően hirtelen gyengüléssel indította a mai napot a forint az euróval és a dollárral szemben. Az euró-forint kurzus megközelítette a 319-es szintet, rövidesen azonban megfordult a széljárás és egészen 318 alá tudott erősödni a hazai fizetőeszköz.

Véget ért az emelkedés az amerikai tőzsdéken

Többnyire gyengültek az irányadó tengerentúli és európai részvényindexek csütörtökön; nem utolsó sorban a rendkívül gyenge tengerentúli kiskereskedelmi adat rontotta a befektetők hangulatát. A magyar tőzsde eséssel zárta napot, a hazai blue chipek kivétel nélkül gyengültek. Ázsiában előző napi záróértékeik közelében jártak a tőzsdék, miután a befektetők az USA és Kína folytatódó kereskedelmi tárgyalásaira fókuszáltak.

Visszapattant a 320-as szintről a forint

A szerda délutáni forintgyengülés megállt 319,3-nál, csütörtök reggel pedig újra erősödni kezdett a magyar fizetőeszköz, de a vártnál erősebbre sikeredett magyar GDP-adat után esni kezdett.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.