forint

2017. március 16. 16:33 | Portfolio

Tíznapos csúcsra ugrott a forint, a lírát követi

Mivel a Fed a szerdai kamatemelés mellett azt hangsúlyozta, hogy a további szigorítás továbbra is csak fokozatos lesz, ez erősítette a kockázati étvágyat a világban és ez jót tett a forintnak is. Ennél talán nagyobb hatással volt ma a magyar fizetőeszközre egy speciális török monetáris szigorító lépés, ami a lírát jócskán erősítette. A forint délutánra tíznapos csúcsra ért az euróval szemben 309 közelében.

2017. március 15. 09:38 | Portfolio

Belevettek a forintba a fontos esti döntés előtt

Határozott erősödést mutat a szerdai bankközi piaci kereskedés során a forint az euróval szemben, így a jegyzések újra közelítik a 310-es kerek szintet. Mivel ma Magyarországon munkaszüneti nap van, így a kereskedést a londoni, illetve később a New Yorki szereplők uralják majd. Az amerikai óraállítás miatt egy órával hamarabb, azaz már este 7-kor megtudjuk, hogy újra kamatot emelt-e a Fed, illetve az este során Janet Yellen Fed-elnök sajtótájékoztatót is tart.

2017. március 14. 19:52 | Portfolio

Most jön vissza a forint a korábbi mélypontjáról

A hétfői jó teljesítményét folytatja kedden is a forint, így 312 alá tudott kapaszkodni délre az euróval szemben. Közben a dollár is óvatosan erősödik a holnapi kulcsfontosságú kamatdöntés előtt.

2017. március 13. 17:01 | Portfolio

A dollárral együtt a forint is elkezdett erősödni

Erősödött az amerikai dollár az euróval szemben hétfőn, amivel párhuzamosan a forint is egy kicsit ledolgozott az eddigi eséséből az euró ellenében. A Fed szerdai kamatemelésre fókuszálnak a befektetők.

2017. március 10. 17:40 | Portfolio

Te jó ég! - Kinek árthatott a forint, hogy így megütötték?

Péntek reggel még alig mozdul a forint az euróval szemben, miközben a feltörekvő piacokon többnyire jó volt a hangulat, a török líra például több mint fél százalékot erősödött. Azt követően viszont, hogy felemás adatokat publikáltak az amerikai munkaerőpiacról, érdemi forintgyengülés kezdődött, így jelenleg az euróval szembeni jegyzés 313 közelében jár. Utoljára tavaly decemberben volt ennyire gyenge a hazai fizetőeszköz.

2017. március 10. 08:22 | Portfolio

Álmosan indul a forint napja, nagyon veszik a török lírát

Péntek reggel alig mozdul a forint az euróval szemben, miközben a feltörekvő piacokon többnyire jó a hangulat, különösen a török líra több mint fél százalékos erősödése emelhető ki. Délután fontos adatok jönnek Amerikából, melyek a jövő heti kamatdöntés előtt további fontos információt hordozhatnak.

2017. március 09. 15:19 | Portfolio

Draghi szavaira kilőtt az euró

Délelőtt erősödni kezdett a forint az euróval szemben, ez a folyamat azonban hamar kifulladt, mostanra pedig 311,5 közelébe gyengült az árfolyam. Közben az euró Mario Draghi jegybankelnök sajtótájékoztatója alatt hirtelen erősödni kezdett a dollárral szemben, áttörve az 1,06-os szintet.

2017. március 08. 16:53 | Portfolio

Miért gyengül a forint?

Egész nap csak egy csík volt a forint árfolyama, ám a délutáni órák megmozgatták a piacot.

2017. március 07. 15:54 | Portfolio

310 felett a forint

A hétfői gyengülést követően kisebb erősödéssel kezdte a napot a forint az euróval szemben, ez azonban hamar kifulladt, délutánra pedig a 310-es szint fölé kapaszkodtak a jegyzések.

2017. március 07. 08:45 | Portfolio

Megtört a forint lendülete, mire számítsunk?

A rendszeresen végzett alapkezelői felmérés márciusra vonatkozó eredményei alapján rövidtávon nem számíthatunk jelentősebb kilengésre a forint árfolyamában, hosszabb távon azonban már elképzelhető nagyobb elmozdulás. Februárban egyébként jellemzően erősödött a forint az euróval szemben.

2017. március 06. 16:25 | Portfolio

Nagy Márton visszaszorulásának hírére gyengül a forint

Minimális mozgással kezdi a hétfői kereskedést a forint az euróval szemben, így 309 körül jár az árfolyam azt követően, hogy a hétvége előtt a 310-es szintet közelítette. Közben a dollár megint erősödik kicsit, ami különösen rossz hír az olyan sérülékeny feltörekvő piaci devizáknak, mint például a török líra.

2017. március 04. 16:55 | Portfolio

Két éve nem láttunk életjeleket a forinttól - Mikor fogunk?

Lassan a második évfordulóját ünnepelhetjük annak, hogy utoljára komolyabb mozgást láttunk az euró-forint árfolyamban, 2015 tavasza óta a tavaly nyári brit népszavazás miatti egynapos felszúrástól eltekintve 305-318 között ingadozik az árfolyam. Vagyis unalmas lett a forint, hiszen ebben a nagyjából négy százalékos sávban nehéz pénzt keresni. És ez az unalom nekünk most kivételesen jó, elértük azt az ideális helyzetet, hogy lassan senki nem panaszkodik a túl erős vagy túl gyenge forint miatt.

2017. március 02. 15:56 | Portfolio

Ez nem a forint napja

Csütörtökön megint csak átmenetileg tudott 308 alatt maradni a forint az euróval szemben, napközben a többi feltörekvő devizával együtt a magyar fizetőeszköz is gyengülni kezdett.

2017. március 01. 17:43 | Portfolio

Furcsa dolog történt a dollárral, leütötték a fontot

Bár ma délután hirtelen a duplájára, közel 70%-ra ugrott a márciusi Fed kamatemelés piacon árazott esélye, ez nem volt képes erősíteni a dollárt a vezető devizákkal szemben, ami nagyon furcsa. Közben Donald Trump éjjeli beszédére, a nagy beruházási ígéretekre és a mai konjunktúra adatokra szárnyaltak ma a részvénypiacok, így a német DAX-index kétéves csúcsra, a vezető amerikai indexek pedig új történelmi csúcsra ugrottak. A forintra nem igazán hatott a külföldi jókedv, az euróval szemben stabilan erősebb szinten ragadt. Közben a font másfél hónapos mélypontra bukott a dollárral szemben.

2017. március 01. 14:57 | Portfolio

Megvették a dollárt Trump beszéde után

Már kedd délután erősödött a dollár az euróval szemben, majd ez folytatódott szerda reggel is azt követően, hogy magyar idő szerint hajnalban Donald Trump megismételte választási ígéreteit arról, hogy komoly infrastruktúra-fejlesztési programba kezd. A forint egyelőre csendesen indítja a napot, de a többi feltörekvő piaci devizánál sem látunk jelentős elmozdulást.

2017. február 28. 14:51 | Portfolio

Nem hatotta meg a kamat tartása a forintot

Hétfő délután ismét erősödött a forint az euróval szemben, így kedden 308 alatt indította a napot a magyar deviza. Délelőttre aztán a gyengülés felé mozdult a forint. Az sem sokat változtatott a hangulaton, hogy az MNB a vártnak megfelelően nem változtatott a kamatkondíciókon.

2017. február 27. 16:59 | Portfolio

Egyhetes mélyponton a font

Február eleje óta képtelen tartósan kimozdulni a 308-310-es szűk sávból a forint az euróval szemben, és most is komolyabb mozgás nélkül kezdi a hetet. A főbb devizák közül az angol font mutat számottevő elmozdulást hétfőn.

2017. február 26. 15:00 | Portfolio

Rossz hír a forintnak is: megint beleszerethetnek a lengyelekbe

Az utóbbi időszakban Magyarország volt a régió sztárja, ez pedig folyamatosan az erősödés felé ható nyomást helyezett a forintra - olvasható az Unicredit legfrissebb elemzésében. Azonban a bank szakemberei szerint most megint fordulhat a hangulat, a lengyel zloty egyre inkább a befektetők kedvence lesz, ahogy eltűnnek a politikai kockázatok, így ma már ők is a zloty vételét javasolják.

2017. február 24. 18:59 | Portfolio

Állva nézte végig a forint az S&P döntését

Amint azt valószínűsíteni lehetett, nem változtatott se a hitelminősítési kategórián, se az ahhoz társított kilátáson ma esti döntésével az S&P, így lényegében a forint sem reagált a közleményre. Az euró jegyzése marad továbbra is 309 alatt.

Részletes keresés